2004. szeptember. 07. 08:36
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Csiang Cö-min lemond a hadsereg főparancsnoki tisztéről
A volt kínai elnök az államfői posztról történt tavalyi távozása után még megtartotta ezt a tisztjét.
Távozását Csiang a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetőinek jelentette be, a hadsereg új főparancsnokának pedig a jelenlegi elnököt, Hu Csin-taót javasolta - írta a The New York Times internetes kiadásában, két neve elhallgatását kérő illetékesre hivatkozva.
Hu - aki 2002. november 15-én a KKP élén, majd 2003. március 15-én az államfői poszton is felváltotta Csiang Cö-mint - így egy kézben összpontosíthatná a pártvezetői, az államfői és a főparancsnoki hatalmat.
A The New York Times szerint a 78 éves volt államfő a kommunista párt vezetőinek múlt hét végén tartott ülésén ismertette tervét.