Mássága miatt mondott le New Jersey kormányzója
Bevallotta azonos neművel való kapcsolatát New Jersey állam kormányzója és bejelentette, kész lemondani tisztségéről. Eközben Anders Fogh Rasmussen liberális dán kormányfőt meleg díjjal tüntették ki.
A katolikus vallású, kétgyermekes családapa kijelentette, hogy az ügy körülményei, valamint annak a családjára és a kormányzói tiszt ellátására gyakorolt esetleges hatása miatt úgy döntött, lemond kormányzói tisztségéről.
A lemondás 2004. november 15-én, röviddel az elnökválasztás után lép hatályba. McGreevey 2002 januárjában lépett hivatalba, lemondása után helyettese lép a helyére.
Eközben Anders Fogh Rasmussen liberális dán kormányfőnek a dán homoszexuálisok szövetségének "Az év lazaca" elnevezésű díját szombaton, a melegek évente szokásos örömünnepének és felvonulásának végeztével adják át.
A Lazac-díjjal azokat a személyiségeket tünteti ki a dán homoszexuális mozgalom, akik "bátran szemben úsznak az árral". Rasmussen egy korábbi interjújában állást foglalt az azonos nemű párok templomi házasságkötési joga mellett. A kormányfő nagyon örül a kitüntetésnek és személyesen veszi át a díjat - jelezte a miniszterelnöki hivatal.(MTI)