2004. június. 29. 08:22
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Kivégeztek egy amerikai katonát iraki elrablói
Az áldozat állítólag egy 20 éves amerikai katona, akit áprilisban ejtettek fogságba iraki lázadók. Az amerikai hadsereg egyelőre nem erősítette meg a hírt.
A katona kivégzéséről az al-Dzsazíra arab hírtelevízió számolt be. A televízió szerint az áldozat Keith M. Maupin 20 éves amerikai katona, akit áprilisban ejtettek fogságba iraki lázadók egy rajtaütés során Bagdadtól nyugatra. A tévé bemutatott egy videofelvételt is, amelyen egy földön ülő, bekötött szemű férfi látható. A kivégzést nem mutatták, az al-Dzsazíra szerint az amerikai katonát lelőtték. A gyilkosság indoka az volt, hogy az Egyesült Államok nem változtatott iraki politikáján.
Az amerikai hadsereg főparancsnokságának illetékesei egyelőre csak annyit közöltek, hogy tanulmányozzák a felvételt, a 20 éves katonát egyelőre továbbra is eltűntként tartják számon. A szülőket és a családtagokat ugyanakkor hivatalosan értesítették arról, hogy a sajtóhoz került egy videofelvétel, amely állítólag Maupin kivégzését mutatja be.
Különböző iraki csoportok jelentkeztek az elmúlt napokban azzal a fenyegetéssel, hogy hamarosan kivégzik - lefejezik - Irakban elfogott külföldi túszaikat, ha nem teljesítik követeléseiket. Mostanáig egy amerikai tengerészgyalogos és négy Irakban dolgozó külföldi - egy pakisztáni és három török állampolgár - megölésével fenyegetődztek az emberrablók. (MTI, AP, AFP)