Meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója
A szélsőséges nézeteiről ismertté vált politikus 96 éves volt.
A szélsőséges nézeteiről ismertté vált politikus 96 éves volt.
A vállalat vezetője korábban megígérte, hogy rendet tesz a gyorsétteremlánc háza táján, miután a BBC két évvel ezelőtt többszáz visszaélést hozott nyilvánosságra.
Franciaország elnöke után Jean-Noel Barrot is nekiment az amerikai techmilliárdosnak.
Az Eagle S-t átvizsgáló ellenőrök több hiányosságot is tapasztaltak, és erre hivatkozva nem engedik tovább a hajót.
Cecilia Sala családját Georgia Meloni olasz miniszterelnök telefonon értesítette, a nő szerdán elhagyta Teheránt.
Tűzijáték, pezsgő és tömeges ünneplés követte a szélsőjobboldali politikus halálát. A belügyminiszter szégyenteljesnek nevezte a gesztust.
A Hollywoodtól csupán néhány kilométerre fekvő elegáns negyedben pusztító tűz fékezhetetlenül tombol, 30 ezer embert kellett evakuálni.
Jean-Noel Barrot azonban nem gondolja, hogy a frissen megválasztott amerikai elnök valóban megpróbálná erőszakkal elfoglalni az északi-sarkvidéki szigetet.
A fiatalnak a támadás következtében betört az orra, a spanyol és a hazai hatóságok is intézkedtek.
A Der Standard, a Süddeutsche Zeitung és a Bloomberg is foglalkozik azzal, mi a dolgok állása Ausztriában. Utóbbi szerint Herbert Kickl a második világháború óta egyszerre a leginkább csodált és a leggyűlöltebb osztrák politikus. Anne Applebaum azt kéri, hogy akik most az ukrajnai békéről papolnak, árulják el, hogy miként képzelik a világot utána. A Financial Times szerint Elon Muskot senki választotta meg, mégis úgy lép fel, mintha társelnök volna Trump mellett. A Süddeutsche azt írja, kockázatos, hogy az olasz kormány Muskra akarja bízni kényes kommunikációs hálózatok és biztonsági rendszerek kiépítését. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A venezuelai elnök szerint azért mennek zsoldosok az országba, hogy a népet terror alatt tartsák. Mindeközben az ellenzék vezetőjének a vejét elrabolták Caracasban.
Számos nemzetközi lap ír arról, hogy az USA szankciós listára tette Rogán Antalt. A Financial Times és a Guardian foglalkozik Rogánnak a rendszer működésében játszott kulcsszerepével. Utóbbi aláhúzza, a szankciós listáról lekerülni nehéz lesz, még akkor is, ha hamarosan Donald Trump érkezik a Fehér Házba.
Harmincezer embert kellett evakuálni a lángok elől, több hollywoodi sztár otthona is veszélyben van.