A marhakór emberi megfelelője fenyeget Nagy-Britanniában
A korábban sejtettnél is jóval súlyosabb járványt okozhat Nagy-Britanniában a marhakór teljes agyi leépüléssel járó, minden esetben halállal végződő, gyors lefolyású emberi megfelelője, ha helytállók az eddigi vizsgálati adatokból levont következtetések.
Ha ez az arány országos mintának felel meg, az azt jelenti, hogy Nagy-Britanniában 3800-an hordozhatják magukban a halálos kórt, vagyis a fertőzöttek száma a sokszorosa lehet az eddig bizonyítottan vCJD-kórban meghalt 141 áldozatnak.
A szakértők hangsúlyozzák, hogy nem minden fertőzött betegszik meg, de a jelentés szerint fokozza a veszélyt, hogy a kórokozó hordozóinak némelyike - véradás útján - jó eséllyel továbbadta a fertőzést másoknak.
A brit kormány éppen tavaly decemberben számolt be a világ első olyan halálesetéről, amelyért valószínűleg a marhakór emberi variánsának tartott vCJD vérátömlesztéssel bevitt kórokozója a felelős. A londoni alsóházban karácsony előtt ismertetett, rendkívüli feltűnést keltő bejelentés szerint a tavaly elhunyt beteg szervezetébe 1997-ben, egy műtét során elvégzett vértranszfúzióval került a megállíthatatlan agysorvadással járó betegség előidézője. A vért egy olyan donortól vették le, akinél csak két évvel később mutatták ki a fertőzöttséget. A véradó nem sokkal a tünetek jelentkezése után szintén meghalt.
Nagy-Britanniában a kilencvenes években tönkretette a marhatenyésztést az ágazaton végigsöprő, valószínűleg fertőzött takarmány okozta marhakór-járvány, de az igazi bomba akkor robbant, amikor brit tudósok 1996-ban bejelentették: a Creutzfeldt-Jakob szindróma nem sokkal korábban azonosított, új, fiatalokat is megtámadó, hónapok alatt teljes agyi leépülést és halált okozó válfaja a fertőzött állatok húsának fogyasztásával átkerülhet az emberi szervezetbe.
Akkori szakértői vélemények nem zárták ki, hogy a brit lakosságon belül akár 500 ezren is megfertőződhettek, de az azóta kimutatott esetek viszonylag kis száma miatt a későbbi becslések néhány százra csökkentek. (MTI)