2004. május. 06. 16:00 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Kína: piros lámpa az internetkávézóknak

A kínai kormány február óta több mint 8600 internetkávézót záratott be azért, mert a kínai törvényeket megsértve fiatalkorúakat is a háló közelébe engedtek – közli Kína hivatalos hírügynöksége, a Xinhua News Agency. A hatóságok szerint a kávézók megzavarják az iskolai oktatást, ami "rendkívüli módon ingerli a közvéleményt".

Minden olyan internetes hely, amely fiatalkorúakat is beenged, vagy „egészségtelen” információk terjedését teszi lehetővé, súlyos büntetésre számíthat – közli fenyegetően a kormány hírügynöksége.



A kínai törvények ezen kívül tiltják az internetkávézók üzemeltetését az általános és középiskolák 200 méteres körzetében, mert a hatóság attól tart, hogy az iskolások függővé válnak a videojátékoktól.



"Az internetes kávéházak súlyos veszélyt jelentenek a tinédzserekre, megzavarják az iskolai oktatást, ami rendkívüli módon ingerli a közvéleményt” – jelentette ki a kínai ipari és kereskedelmi minisztérium.



Tavaly előfordult olyan eset, hogy Csongking nyugat-kínai városban azért kellett megbüntetni egy internetes kávézót, mert két tinédzser több mint 48 órát töltött videojátékozással, majd álomba zuhantak egy vasúti sínen és halálra gázolta őket egy vonat – indokolja szigorát a hatóság.



Kínában szigorúan cenzúrázzák a nemzeti médiában megjelenő híreket, és az internetszolgáltatókat teszik felelőssé a hálón megjelenő tartalomért.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.