2004. február. 17. 08:10 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Cáfol Kerry állítólagos szeretője

Megtörte a hallgatást és hétfőn cáfolta a négy nappal korábban lábra kapott híreszteléseket az a fiatal nő, akiről egy internetes hírportál azt terjesztette, hogy viszonya volt John Kerry massachusettsi szenátorral.

A 27 éves újságírónő Nairobiban korábbi munkaadója, az AP hírügynökség helyi irodájához eljuttatott közleményében cáfolta, hogy valaha is viszonya lett volna az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó politikusok éllovasával. A 60 éves szenátor maga már pénteken visszautasította a pletykát.



Alexandra Polier vőlegényével, a Kenyában felcseperedett, izraeli Yaron Schwartzmannal leendő apósánál és anyósánál tesz látogatást a kelet-afrikai országban, ahova októberben érkezett meg. A fiatal nő közleményében azt is hangsúlyozta, hogy sose volt gyakornok John Kerrynél és nem is dolgozott nála. Akik rossz hírét költik, azok nem ismerik őt, de tudniuk kell, milyen fájdalmat okoztak neki és családjának - olvasható Alexandra Polier közleményében. z újságírónő hangsúlyozta, hogy eddig hallgatott, mert bízott abban, hogy a sajtó nem lesz vevő hamis állításokra, de mivel sokan továbbra is hazugságokkal házalnak, kénytelen volt megszólalni.



A lány szülei is rövid nyilatkozatot tettek közzé, amelyben egyebek között nagyra becsülték azt a módot, ahogy Kerry szenátor az ügyet kezelte és azt is hozzátették, hogy rá kívánnak szavazni az elnökválasztáson.



A híresztelést a Drudge Report internetes pletykaportál indította el csütörtökön, azt állítva, hogy a szenátornak 2001-ben viszonya volt a fiatal nővel. Alexandra Polier nevét a külföldi lapokkal ellentétben csak kevés amerikai újság nyomtatta ki. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.