2004. február. 03. 09:48 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Saron amerikai segítséget vár a zsidó telepek felszámolásához

Új kormány alakítását helyezte kilátásba kedden Ariel Saron izraeli miniszterelnök arra az esetre, ha jelenlegi koalíciós partnerei megpróbálnák meghiúsítani a Gázai övezet zsidó telepeinek felszámolásáról szóló tervet.

Saron a Jediót Ahronót című napilapnak nyilatkozott azután, hogy a terv ismertetése nyomán hétfőn a parlamentben egyetlen szavazattal nyert meg egy bizalmi szavazást, miközben keményvonalas koalíciós partnerei kivonultak az ülésteremből. Saron terve miatt lemondással fenyegetőzött Efraim Eitam építésügyi miniszter, aki a kneszetben hat hellyel rendelkező jobboldali nacionalista Nemzeti Vallási Párt vezetője.



A Haaretz című napilap keddi számában közölt interjújában Saron közölte: Izraelnek két évre lenne szüksége ahhoz, hogy a Gázai övezetben levő zsidó telepeket kiürítse, s ehhez az Egyesült Államoktól vár anyagi segítséget.



A Jediót Ahronót által kedden közzétett felmérés egyébként azt mutatja, hogy az izraeliek többsége támogatja a Gázai övezetben lévő zsidó telepek egyoldalú lebontását: 59 százalék helyeselné ezt, 34 százalék ellenzi, 7 százaléknak nincs véleménye. A Dahaf intézet által 500 izraeli felnőtt körében végzett közvélemény-kutatás eredménye szerint 57 százaléknak meggyőződése, hogy Saron politikai okokból tette ezt a lépést, 24 százalék szerint korrupciós ügyét akarta vele feledtetni, 11 százalék úgy véli, hogy a kormányfőnek egyszerre voltak rá politikai és személyes okai, míg 8 százalék nem mondott véleményt.



A Gázai övezetben levő zsidó telepek kiürítésének tervét pártja, a Likud parlamenti képviselőivel Saron hétfőn ismertette. A képviselők - a párt egyik parlamenti képviselőjének megfogalmazása szerint - "döbbenten fogadták a kormányfő szavait". A Gázai övezetben levő tizenhét telep közös szervezetének szóvivője kijelentette, az izraeli miniszterelnök terve nem hoz békességet a térségbe. Palesztin részről tartózkodóan üdvözölték a Saron-bejelentést. Száeb Erekát, az izraeli féllel folytatott tárgyalások minisztere kijelentette: a palesztinok e telepek kiürítése mellett vannak, de attól tartanak, Saron ígérete nem komoly, "csak a közvélemény megtévesztését célozza". (AP, MTI)
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.