2004. január. 12. 09:01 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Izrael csúcstalálkozóra hívta Szíria elnökét

Ariel Saron izraeli kormányfő vasárnap jelezte, hogy országa kész tárgyalni Szíriával, és kifejezetten óhajtja a kapcsolatfelvételt, amennyiben Damaszkusz felhagy a terrorizmus támogatásával.

Eközben kiszivárgott az is, hogy a két fél között a közelmúltban titkos tárgyalások zajlottak le. Kacav ugyanakkor az állami rádióban jelezte, hogy Izrael nem fogad el előfeltételeket a tárgyalásokhoz. Az izraeli kormányfő megismételte korábbi vádjait, miszerint Szíria segíti, hogy iráni fegyverek jussanak el a libanoni síita Hezbollah szervezethez, amely pedig rajta van a terrorista szervezetek Egyesült Államok által összeállított listáján.



Izraeli katonai források szerint azok a szíriai repülőgépek, amelyek nemrégiben segélyszállítmánnyal repültek a földrengés által sújtott Iránba, a Hezbollahnak szánt fegyverekkel tértek vissza onnan. Irán visszautasította ezeket az állításokat.



Izrael és Szíria 2000-ben közel állt egy békemegállapodáshoz, amelyben Izrael lemondott volna az általa 1967-ben elfoglalt Golán-fennsík jelentős részéről, de egyezség végül nem született. Aszad azóta is többször kezdeményezte a tárgyalások felújítását, de az izraeli vezetés mindeddig megosztott volt a kérdésben. (MTI)
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.