2003. december. 19. 11:45 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Nagy-Britannia: megugrott Tony Blairék népszerűsége

A decemberi közvélemény-kutatáshoz felhasznált telefoninterjúk zömét azután készítették, hogy a múlt hét végén sikerült kézre keríteni Szaddám Huszein volt iraki diktátort.

A Financial Times megrendelésére készült, pénteken közzétett felmérés azt mutatta, hogy a szavazási szándékukat biztosra mondó választók körében november óta kilenc ponttal nőtt a brit munkáspárt, a Labour előnye a legnagyobb ellenzéki erő, a konzervatívok előtt. A baloldali kormánypárt jelenleg a biztos szavazók 40 százalékát tudhatja maga mögött, a toryk támogatottsága 31 százalékos, míg egy hónapja még szinte azonos volt a két párt megítélése.



Tony Blair miniszterelnök személyes népszerűsége is javult valamelyest: a decemberi felmérésben megkérdezettek 36 százaléka mondta azt, hogy elégedett a kormányfő munkájával az előző havi 32 százalék után. A miniszterelnök számára kedvező hír, hogy a pénteki felmérés szerint a Konzervatív Párt élére nemrég megválasztott Michael Howard tevékenysége az egy hónappal korábbi 26 százalékhoz képest decemberben már csak a választók 22 százalékának tetszik.



Az eredményeket közlő Financial Times megjegyezte azt is: a Munkáspárt támogatottságában a korábbi iraki pozitív fejlemények hatására bekövetkezett fellendülések rendre rövid életűnek bizonyultak.



(MTI)
Hirdetés