2003. december. 15. 08:18 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Irak: robbantás két rendőrposztnál

Autóba rejtett pokolgép robbant Bagdad közelében egy rendőrőrsnél, kilencen meghaltak, többen megsebesültek.

A merénylet Bagdadtól 30 kilométerre északra, Huszeinah faluban történt. Egy másik bagdadi robbanásban négyen megsebesültek, míg egy harmadik pokolgépet sikerült hatástalanítani. (MTI)
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.