2003. október. 27. 19:42 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Németország: a CDU nyerte a brandenburgi választásokat

A kereszténydemokrata CDU nyerte a vasárnapi brandenburgi helyhatósági választásokat, a szociáldemokrata SPD pedig folytatta idei vesszőfutását: több mint 15 százalékkal kevesebb szavazatot szerzett az öt évvel ezelőtti eredményhez képest. Mandátumot kapott a választáson Dracula gróf is, aki a német vöröskereszt véradó kampányának támogatásával hívta fel magára a figyelmet.

A hétfőn este nyilvánosságra hozott előzetes végeredmény szerint a CDU a szavazatok 27,8 százalékát szerezte meg, és ezzel 6,4 százalékot javított 1998-as eredményén. Az SPD 15,4 százalékot rontott, és 23,6 százalékkal a második erő lett helyi szinten a Berlint körülvevő német tartományban. Harmadik helyen végzett a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) 21,3 százalékkal, 0,3 százalékot rontva előző eredményén. A részeredmények alapján sokáig CDU, PDS, SPD volt a sorrend.
Az egykori keletnémet állampárt, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezetként is emlegetett PDS ugyanakkor győzni tudott a tartomány székhelyén, Potsdamban, továbbá Cottbusban és az Odera menti Frankfurtban. A szociáldemokraták tavalyi szoros országos győzelmük után erősen visszaestek az idei tartományi választásokon (Hessen, Alsó-Szászország, Bajorország), s nem volt kivétel a brandenburgi kommunális szintű megméretés sem.
A hét végi helyhatósági választásokon viszont beválasztották a németországi Brandenburg tartománybeli "fellegvárának" önkormányzati testületébe Ottomar Rodolphe Vlad Dracula Kretzulescót - ismertebb nevén Dracula grófot. A Schenkendorf településen élő Dracula gróf 726 szavazatot kapott és a liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) képviselőjeként vesz majd részt Dahme-Spreewalde önkormányzatának munkájában. A most hatvanas éveiben járó gróf egyébként örökbefogadással került be a Dracula-családba, így azzal nincs vérségi kapcsolata. A gróf jelenleg középkori ételeket kínáló éttermet működtet falujában, az elmúlt években pedig jótékonysági tevékenységgel hívta fel magára a figyelmet: a német vöröskereszt véradó kampányát támogatta - vagyis a leghumánusabb vérvételt. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.