2003. október. 06. 10:12
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
A vértanúkra emlékeztek Aradon
A tizenhárom vértanú kivégzésének 154. évfordulójáról emlékeztek meg hétfőn Aradon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezésében. Az RMDSZ politikáját megalkuvónak minősítő határontúli szervezetek vasárnap tartottak megemlékezést, amelyen több magyar ellenzéki politikus is felszólalt.
"Az aradi Szabadság-szobor nemcsak a magyar, hanem az egyetemes szabadság szimbóluma" - mondta Aradon a helyi minorita templom udvarán rendezett ünnepségen Király András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Arad megyei elnöke. Király emlékeztetett: a fel nem állított Szabadság-szobor restaurálása már befejeződött, s a szobor olyan állapotban van, hogy akár két héten belül is köztérre lehetne állítani.
A rövid ünnepséget az aradi minorita templom udvarán tartották, ott, ahol maga az emlékmű található. Délelőtt ugyanebben a templomban mintegy 500-800 hívő ünnepi emlékező szentmisén vett részt. A meghívott és celebráns szónok, főtisztelendő Csiszér Albert brassói római katolikus kanonok volt. A szertartáson jelent volt többek közt Lévai Katalin tárca nélküli miniszter, Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, valamint az RMDSZ csúcsvezetősége, élén Markó Béla szövetségi elnökkel. Ugyancsak jelen voltak a 13 aradi vértanú leszármazottai is.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Ügyvivő Testülete az aradi és a nagyváradi Magyar Polgári Egyesülettel, az Aradi Református Egyházközségekkel és az Aradi Református Egyházmegyével közösen vasárnap már szervezett egy nem hivatalos megemlékezést Aradon. A program szervezői az aradi Szabadság-szobor ügye kapcsán elkülönülnek az általuk "megalkuvónak" minősített RMDSZ politikájától. A vasárnap megemlékezésen részt vett Németh Zsolt, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség külügyi kabinetjének vezetője, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, aki beszédében közölte: a magyar kormány megbékélési gesztuspolitikája nyilvánvaló kudarcot vallott. A vasárnapi megemlékezésen – magyar részről - Hende Csaba országgyűlési képviselő, a Polgári Körök Koordinátora, Szűrös Mátyás volt köztársasági elnök, a Történelmi Szociáldemokrata Párt elnöke, valamint Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke is beszédet mondott. (MTI)