2003. augusztus. 04. 09:12
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Irak: parancsnokuk szerint a magyar katonák meg tudják védeni magukat
Az Irakban lévő magyar katonák felkészültek arra, hogy szükség esetén megvédjék magukat - véli parancsnokuk. Közben tovább folyik a hajsza Szaddám Huszein volt iraki elnök után. Washington szerint nincs szükség új ENSZ-határozatra az iraki újjáépítés ügyében.
Az iraki nemzetközi haderő hillai, kiépítés alatt lévő bázisa ellen csütörtök este elkövetett aknatámadásról Csongrádi Imre őrnagy, az iraki nemzetközi haderő 58 fős magyar előkészítő részlegének parancsnoka kijelentette: a román, lengyel és magyar egységek szálláshelyének is helyet adó nemzetközi bázis területére több aknagránát csapódott be, de szerencsére senki nem sérült meg. "Nyugodtan kijelenthetjük, Irakban átestünk a tűzkeresztségen" – közölte az őrnagy, aki szerint az Irakban lévő magyar katonák felkészültek arra, hogy szükség esetén megvédjék magukat.
Hajsza Szaddám Huszein után
Tovább folyik a hajsza Irakban Szaddám Huszein volt iraki diktátor után. A hét végén 24 óra alatt 26 egykori hívét fogták el, köztük a bukott rendszer két "középkáderét", de folytatódnak a megszálló amerikai egységek elleni támadások is. Szombaton Tikrítben eltemették Szaddám két fiát, Udajt és Kuszajt. A volt iraki elnök július 22-én, Moszulban tűzharcban megölt két fiát és unokáját, Musztafát Tikrítben iraki zászlóba burkolva temették el, jelentős amerikai katonai erő és a Huszein-klán két tagja jelenlétében. A hétfőre Tikrít nagymecsetébe tervezett iszlám gyászszertartást a helyi imám az amerikaiaknak és Huszein törzse vezetőinek követelésre lemondta.
Paul Bremer, Irak amerikai civil kormányzója ismét felszólította az irakiakat, hogy adjanak meg minden lehetséges felvilágosítást Szaddám Huszein bukott diktátor tartózkodási helyéről, újra megcsillantva előttük a volt elnök fejére kitűzött 25 millió dolláros vérdíjat. Bremer bagdadi sajtókonferenciáján megemlítette, hogy az az informátor, akinek köszönhetően július 22-én megtalálták és megölték Szaddám Huszein két fiát, 30 millió dollárt kapott. Ezt követően biztonságba helyezték őt "Irakon kívül", családjával együtt. Bremer elítélte az olajvezetékek és az elektromos hálózatok elleni szabotázsakciókat, amelyek véleménye szerint mindenekelőtt az iraki népet sújtják.
Újabb támadások érték az amerikaiakat
Közben újabb támadások érték a megszálló csapatokat. Szombaton hajnalban Balad és Tikrít között egy gépkocsioszlop elleni rajtaütésben egy amerikai katona meghalt, három megsebesült. Szombat este Tikrítben egy hídnál távirányítású robbanószerkezetet helyeztek egy amerikai járőrkocsi útjába; három katona megsérült. Ugyancsak többen megsérültek, amikor szombaton a bagdadi német nagykövetség közelében kézigránátokkal és páncéltörő rakétákkal lőttek amerikai csapatszállító járműveket. Vasárnap reggel egy iraki civil gépkocsi robbant fel a bagdadi repülőtéren lévő amerikai támaszponthoz vezető úton. Amióta május elsején George Bush amerikai elnök bejelentette a nagyobb iraki hadműveletek befejezését, 53 amerikai katona halt meg összecsapásokban és merényletekben.
CIA: a volt diktátor üzent
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) közölte, hogy "nagy valószínűséggel" Szaddám Huszein hangja hallható azon az állítólag július 27-én készült felvételen, amelyet pénteken az al-Dzsazíra katari arab nyelvű műholdas hírtévé tett közzé. Az amerikai középső parancsnokság (Centcom) honlapján öt számítógépes képpel illusztrálták, hogyan változtathatta meg külsejét a bujkáló diktátor.
Washington szerint nincs szükség új ENSZ-határozatra
Az Egyesült Államok szükségtelennek tartja, hogy az ENSZ új határozatot hozzon az iraki újjáépítésről - jelentette ki vasárnap Scott McClellan fehér házi szóvivő. Washington azon a véleményen van, hogy a májusi, 1438. számú BT-határozat elegendő felhatalmazást ad az újjáépítésben a külföldi részvételre - mondta a szóvivő. A határozat gyakorlatilag szabad kezet ad az Egyesült Államoknak az iraki politika és gazdaság ellenőrzéséhez mindaddig, amíg egy nemzetközileg elismert, törvényes kormány át nem veszi a hatalmat Irakban. Korábbi diplomáciai értesülések szerint Washington hajlott arra, hogy a békefenntartás és az újjáépítés terheinek enyhítése és a szélesebb körű nemzetközi támogatás érdekében az ENSZ adjon új mandátumot a külföldi részvételre. (MTI)