Szaddám Huszein lányai Jordániában
Ammán menedéket nyújt Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök két legidősebb lányának és kilenc unokájának az Egyesült Államok és Jordánia előzetes egyeztetése alapján - erősítették meg csütörtök este Washingtonban. A két Huszein-lány - Ragd és Rana - továbbá gyermekeik néhány órával korábban érkeztek Jordániába.
Washingtoni értesülések szerint anyjuknak, Szaddám Huszein első feleségének nyoma veszett, mint ahogy nincs hír a megbuktatott diktátor első házasságából származó harmadik lányról sem, aki állítólag a legközelebb állt apjához. A múlt héten megölt két fiú, Udaj és Kuszaj szintén ebből a házasságból származott. Szaddám Huszein második házasságából egy fiú született, neki szintén nyoma veszett. A megbuktatott rezsim vezetőjének állítólag egy harmadik felesége is volt, de róla sem tudnak semmit.
Richard Armitage külügyminiszter-helyettes nyilatkozatában utalt arra, hogy az amerikai hatóságokat nem érte meglepetésként a két Huszein-lánynak nyújtott jordániai menedék, és reményének adott hangot, hogy Ragdtól és Ranától olyan információkat kaphatnak, amelyek közelebb vihetnek Szaddám Huszein kézre kerítéséhez. (MTI)