2003. július. 31. 10:55 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Váratlanul távozik a cseh államfő szóvivője

Tomás Klvana, aki mindössze 143 napig volt az új cseh államfő, Václav Klaus szolgálatában, szerdán este bejelentette: benyújtotta lemondását, s augusztus végén megválik a szóvivői tisztségtől. Bár Klvana hangsúlyozta, "jóban válnak el" az elnökkel, a prágai sajtó szerint nem felhőtlen a távozása.

Jóban válunk el. Az államfő nem ellenzi távozásomat. Előre tudta, hogy diplomáciai szolgálatra készülök, s most jó alkalom nyílt van a váltásra - mondta Klvana a televízióban. Hasonlóan jellemezte a szóvivő távozását Petr Hájek, az elnöki iroda sajtóosztályának igazgatója is.
"A békés nyilatkozatok ellenére Klvana és Klaus kapcsolata az utóbbi hetekben nem volt éppen harmonikus. Július közepén Klaus például a párizsi Le Figaro tudósítója előtt támadt rá szóvivőjére, s fenyegette meg azonnali menesztéssel, mert az nem közölte vele előre a francia újságíró által összeállított kérdéseket" - írja a konzervatív Lidové Noviny.
Václav Klaus és a cseh médiák között az utóbbi két hónapban több éles konfliktus is keletkezett. Június közepén Klaus a közszolgálati televízióval keveredett vitába, mert az államfő külön műsorban szerette volna értékelni az európai uniós népszavazást, amit a televízió vezetése elutasított. Néhány hete pedig az államfő és a közszolgálati Cseh Távirati Iroda között keletkezett feszültség. Klausnak kifogásai voltak az államfői hivatal tevékenységével foglalkozó CTK-tudósító munkájával kapcsolatban, s szerette volna elérni, hogy az illetőt leváltsák. A CTK ezt elutasította, s a sajtó részéről Klaus és hivatala éles bírálatokat kapott. (MTI)
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.