2003. június. 20. 17:17 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Lynch közlegény megmentése

Az iraki háborúban elfogott, majd "hősiesen kiszabadított" 19 éves Jessica Lynch történetével többet fogalkozott a média, mint az iraki tömegpusztító fegyverekkel, pedig ez utóbbiról szólt az egész háború. A BBC egyik riportja szerint azonban, ahogyan a fegyverekről szóló hírek, úgy "G.I. Jane" drámája is elsősorban a háborút ellenző amerikai közvélemény megnyerésére szolgáló színjáték volt. Ha ez igaz, a látványos manipuláció hátterében állhat politikai, de üzleti érdek is. Önnek mi a véleménye erről?

A Pentagon "nevetségesnek és minden alapot nélkülözőnek" minősítette a BBC riportját, a nagy tévétársaságok pedig egymással versengve igyekeznek interjút kapni a lábadozó katonától, akiről film is készül - s aki azt állítja, semmire nem emlékszik a történtekből.
A Washington Post április 3-ai számának tudósítása szerint Jessica Lynch és egysége március 23-án került tűzharcba az iraki fedaín milícia csapataival. Kilenc társa a küzdelemben életét vesztette, Lynchet pedig elfogták és egy közeli kórházba vitték. Több törött végtagján kívül szúrt és lőtt sebei is voltak, az irakiak fogva tartották, bántalmazták és vallatták. Tíz nappal később egy iraki ügyvéd bátorságának köszönhetően amerikai egységek értesültek Lynch hollétéről, s egy különleges kommandós egység az ellenség sortüzén át kiszabadította a lányt. "Néhány bátor lélek az életét kockáztatta azért, hogy ez sikerüljön" - mondta Vincent Brooks tábornok, a hadsereg szóvivője a dohai bázison.
"Tűzharcnak nyoma sem volt, nem találtunk golyót a lány testében, ahogyan szúrt sebet sem" - jelentette ki ugyanakkor a BBC-nek a lányt ápoló iraki orvos, aki mentőautóval vitette egy amerikai ellenőrzőponthoz a sebesültet, ám az amerikaiak tüzet nyitottak az autóra, visszatérésre kényszerítvén őket. Mire az amerikai csapatok a kórházhoz értek, az iraki katonák már régen elhagyták az épületet. "Olyan volt, mint egy hollywoodi film. Azt kiabálták, 'fuss, fuss fuss', üres fegyverekkel rohangáltak, és robbanások hangját idézték elő. Show-t csináltak a kórház bevételéből: olyan volt, mint egy Slvester Stallone-, vagy egy Jackie Chan-film" - hangzott egy másik, szintén ebben a kórházban dolgozó orvos beszámolója.
A BBC filmje szerint Lynch kiszabadításának története "a valaha volt legmegdöbbentőbb hírmanipuláció". Lynch fogságba esésének és megmentésének drámai körülményeit legalábbis túlzásokkal, torzításokkal és pontatlanságokkal tarkították - véli számos más beszámoló is, amelyek szerint a manipuláció és propaganda gyanúja nélkül nehéz választ adni arra, miért kísérte el a kommandósokat egy operatőr, aki a "hősies kiszabadítást" megörökítette, valamint hogy miért hivatkozik Lynch amnéziára, amikor az eset részleteiről kérdezik. Bizonyosan semmi sem állítható, ám, ahogy arra a Washington Post egy jóval későbbi száma is utal: "Lynch valós története sokkal komplexebb és eltér attól, ami az első beszámolóban volt olvasható".
Jessica Lynch, a "hős amazon" népszerűsége az Egyesült Államokban példátlanul magas; ha története propagandacélokat szolgált, ezt sikerrel tette. Ha hazudni kell, vagy show-t rendezni a lakosság támogatásának megnyerése végett, a Bush-kormányzat ettől sem riad vissza - véli Mark Danner, a Berkeley egyetem újságíróiskolájának professzora, aki szerint feltűnő a hasonlóság a Lynch esetéről és a keresett, de meg nem talált iraki tömegpusztító fegyverekről szóló vita között.
Ám a Jessica Lynch kalandjai kínálta üzleti lehetőségeket sem szabad figyelmen kívül hagyni: a háború után alig másfél hónappal a négy legnagyobb ameriaki tévétársaság szállt ringbe a lánnyal készített interjúért, amelyért pénzt is kínálnak neki. Az ABC, a Fox, az NBC és a CBS közül az utóbbi látszik a cél eléréséhez a legközelebb lenni. Az amerikai törvények értelmében a Lynchről szóló film forgatásához nem kötelesek a hősnő beleegyezését kérni, az interjúval ugyanakkor elkerülhetők olyan bonyodalmak, mint a Lynch által esetlegesen indított, s a tévétársaságnak még a felperes kudarca esetén is idő- és pénzveszteséget okozó per.
Ha be is bizonyosodik, hogy Lynch közlegény megmentése megrendezett történet - az iraki orvos szavaival élve "hollywoodi szar" - volt, alighanem nehéz lesz megállapítani, ki állt a dolog hátterében. Ha az üzleti érdekek domináltak, és a propaganda csak másodlagos cél volt, olyan manipulációra gyanakodhatunk, amelynek elkövetői a Black Hawk Down (Sólyom végveszélyben) című, az amerikai hadsereg szomáliai beavatkozásáról szóló film producere, Jerry Bruckheimer nyomdokaiba léptek: ő már az afganisztáni hadművelet idején is meg tudta győzni a Pentagont, hogy készíttessen felvételeket a háború eseményeiről. Ha azonban a propagandacélok domináltak, akkor az amerikai kormányzat bennfenteseit terheli a felelősség.
Hirdetés