2003. június. 06. 11:36
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Santana nyári turnéjának nyereségével járul hozzá az AIDS elleni küzdelemhez
Carlos Santana az AIDS elleni küzdelem céljára ajánlja fel nyári koncertkörútjának teljes nyereségét, számítása szerint mintegy 2,5-3 millió dollárt. A világon jelenleg 42 millió AIDS-beteg, illetve HIV-fertőzött ember él.
Az 55 éves mexikói születésű gitáros, énekes és zeneszerző június 13-án az észak-karolinai Raleigh városban kezdi, és július 14-én Los Angelesben fejezi be a Shaman című lemezéről elnevezett koncertkörutat.
A Los Angelesben csütörtökön több világhírű amerikai filmszínésszel, köztük Samuel L. Jacksonnal és Alfre Woodarddal, valamint Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai érsekkel közösen tartott sajtóértekezleten Santana elmondta, hogy a nyereséget a Művészek az új Dél-Afrikáért nevű alapítványnak ajánlja fel. E csoport a '80-as végén alakult meg azzal a céllal, hogy támogassa a dél-afrikai apartheid rendszer megbukását célzó gazdasági büntetőintézkedéseket. Feladata mára átalakult: az AIDS terjedése ellen küzdő dél-afrikai csoportokat támogatja.
A világon 42 millió ember betegedett meg AIDS-ben, vagy hordozza magában a betegségért felelős HIV-vírust, és közülük 29 millióan élnek Afrikának a Szahara alá eső területén. A Dél-afrikai Köztársaság a világ legfertőzöttebb országa: több mint ötmillión betegedtek meg AIDS-ben, vagy hordozzák magukban a betegség vírusát. Naponta 1600 dél-afrikai fertőződik meg HIV-vírussal és 600-an halnak meg az AIDS következtében - emlékeztetett az AP. (MTI)