"Csak egy amerikai fiú vagyok, az MTV-n nőttem fel / Láttam a srácokat a zenekarokban, de egyik sem volt olyan, mint én / Így aztán másfelé fordultam, és  meghallottam Isten szavát / És az első, aminek értelme volt, az Allah  szava volt / Béke legyen vele" - szól John Walker balladája a magát marxistának valló Steve Earle countryénekes ősszel megjelenõ új lemezén. A szám kellő felháborodást kelt a nemzeti érzelmű amerikaiakban, akik egyelőre azt emésztik, hogy Walker részleges beismerő vallomásáért és együttműködéséért cserébe a kormányzat tízből kilenc vádpontot ejtett vele szemben, köztük az amerikai polgárok meggyilkolására való szövetkezést és a terrorszervezetek anyagi támogatását. A konzervatív  kormányzat, amely nemrégiben még az árulás vádját igyekezett volna az amerikai tálibra bizonyítani, könnyen beleegyezett, hogy a "robbanószerek birtoklásának és a tálibok támogatásának" beismeréséért összesen húszéves büntetést szabjanak ki rá - vagy, ahogyan John Ashcroft igazságügyminiszter elégedetten fogalmazott, "csaknem annyit, amennyit eddig élt".

Az elégedettség a kormány és a hadsereg liberális kritikusai szerint alighanem azzal magyarázható, hogy a vádlóknak számos nemkívánatos kérdésre kellett volna választ adniuk, ha a tárgyalás során behatóbb vizsgálat tárgyává válik az, ahogyan hadifogsága alatt Walkerrel bántak: bekötötték a szemét, s hordágyához kötözve egy  fémkonténerbe tették; arról nem is beszélve, mennyire bizonyulhatott volna valóban "veszélyes terroristának" a vádlott. A kormány kritikusainak szemében a kaliforniai tálib szegény, félrevezetett hólyag, aki semmivel sem rosszabb, mint az őt börtönbe vető kormányzat, amely az afganisztáni ópiummezők felszámolásán igyekezve korábban oly hathatós támogatást nyújtott a táliboknak. John Walker Lindh soha nem tagadta: maga sem tett mást, mint hogy soraikban harcolva önként segítette őket.

Amikor az amerikai hadsereg Afganisztánban, az Északi Szövetség börtönében fél évvel ezelőtt rábukkant a szakállas, bozontos hajú, elkínzott Walkerre, a konzervatív amerikai sajtó rögvest szűkebb hazája, a San Francisco környéki újbalos szubkultúra túlzott toleranciáját és nevelési elveit hibáztatta a fiatalember eltévelyedéséért. Ez a környék, a Golden Gate-től északra fekvõ, hírhedten liberális Marin County, jómódú,  szabadelvű, toleráns, különc lakóival körülbelül annyira különbözik a  konzervatív, bigott, hazafias középnyugattól, mint mondjuk Ungár Klára Turi-Kovács Bélától. Mill Valley községben - amelynek iszlám központjában tanult és tért muzulmán hitre Walker - a Pleasure Principle (Örömelv) névre hallgató vegyeskereskedés a következőképp biztatja vevőit: "Gondolkozz interdimenzionálisan - de vásárolj itt!" A ragyogó napsütésből, a hűvös, tiszta levegőjű kertekben álló villákból érkező vevőknek a bolt minden földi jót, köztük marihuána-pipákat és pornográf műveket is kínál. Marin County kőkeményen laza.

Walker itt nem számított kivételnek elvált szüleivel, a New Age iránt lelkesedő ügyvéd apjával és buddhista édesanyjával, akik egykori hippiként a hatvanas évek mozgalmainak elhalása után felhagytak a lázadással, és kellő vagyonra tettek szert ahhoz, hogy fiukra szórhassák a pénzt. Walker tizenévesként kétszáz hip-hop lemezt gyűjtött össze, fuvolán, videó- és számítógépes játékokon játszott. A gimnáziumban kötelező olvasmánya volt Malcolm X,  az erőszakot jogos eszköznek tekintő, élete vége felé muzulmán hitre tért fekete polgárjogi harcos önéletrajza. Részben ennek hatására Walker tizenhat évesen iszlám hitre tért, szakállat növesztett, felvette a  Szulejmán nevet, és tíz hónapra Jemenbe utazott arabul tanulni. Egyszer hazajött még, de csak hogy nemsokára egy még szigorúbb pakisztáni madraszába, iszlám vallási iskolába menjen. Utoljára 2001 tavaszán hallottak róla a szülei -  azután már csak a televízióban látták viszont, a Kala Dzsangi erődben, a szeptember 11-i apokalipszis utójátékának tragikomikus hőseként.

A vádalku rövidre zárta a történetet, amelynek utolsó, tárgyalásos felvonásában kibontakozhatott volna a dráma: mi vezette az ifjú Walkert, egykori lázadók lázadó gyermekét a paradicsomi Marin Countyból Afganisztán zord hegyei közé? S megválaszolatlan maradt a kérdés: vajon ezen az úton felismerhető-e a határ véres árulás és naiv vallásos harc között?