Egészség MTI 2011. június. 14. 19:23

Egy kétéves német kislány halálát okozta a kóli baktérium kiváltotta fertőzés

Először halt meg gyermek a németországi hasmenésjárvány következtében.

A különleges kóli bélbaktérium kiváltotta fertőzés kedden egy kétéves alsó-szászországi kisgyerek halálát okozta. A gyermek a legsúlyosabb tünetekkel, az úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával (HUS), azaz vérszegénységgel, valamint veseelégtelenséggel küszködött, és az orvosok nem tudtak segíteni rajta.

MTI/EPA

Ezzel a németországi járvány halálos áldozatainak a száma 36-ra emelkedett. A korábbi legfiatalabb áldozat 20 éves volt. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy a kétéves gyermek miként fertőződhetett meg. Édesapja és tízéves testvére szintén elkapta a fertőzést, az ő állapotuk azonban javult. Egyes szakértők szerint a történtek megerősíthetik azt a teóriát, hogy a fertőzés emberről emberre is terjed.

A járvány frontján kedvező hír, hogy immár a negyedik egymást követő napon a korábbiaknál jóval kevesebb új megbetegedés történt. Mindez kereken négy héttel a hasmenésjárvány kitörése után arra enged következtetni, hogy Németország túljutott a nehezén. A hatóságok szerint van ok a derűlátásra, de változatlanul elővigyázatosságra van szükség. Némelyest fellélegezhettek a német gazdák is, akik az elmúlt hetekben több tízmillió eurós veszteségeket szenvedtek. A hatóságok ugyanis eltanácsolták a lakosságot a fertőzés terjedéséért felelősnek tartott uborka, paradicsom és saláta fogyasztásától. A gyanú azonban megalapozatlannak bizonyult, a közvetett zárlatot feloldották, és az elmúlt két napban az emberek már ismét bátrabban vásároltak kedvenc zöldségeikből.

Ugyancsak elősegítette a megkönnyebbülést, hogy Ilse Aigner mezőgazdasági miniszter bejelentette: a gazdák rövid időn belül számolhatnak az Európai Unió által megítélt kártérítésre.
Az illetékesek ugyanakkor továbbra sem ajánlják növényi csírák fogyasztását. A dolgok jelenlegi állása szerint az egyetlen vélt bűnbak az alsó-szászországi Bienenbüttel biokertészeti üzeméből származó, a különböző vizsgálatok kimutatásai alapján a járványt okozó, mutáns baktériummal fertőzött csíra. Azt azonban változatlanul homály fedi, hogy a növényi csírát a baktérium miként támadta meg.

 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.