author
Szerzőnk Tamás Gáspár Miklós

Vadállati önzés és ostobaság: így segít Európa. Illetve így nem segít. Felháborodni sem érdemes.

Koronavírus-világjárvány

A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.

Az Európai Unió most zárult csúcsértekezlete a kései kapitalizmus orrfacsaró illatú bomlási tünetei közé tartozik, de – ahogyan várható volt – ezek a tünetek a korábbiaknál is viszolyogtatóbbak.

Ezen az értekezleten azt kellett volna eldönteni a költségvetés mellett, hogyan segítsék meg a koronavírus-válságtól leginkább sújtott, súlyosan eladósodott dél-európai országokat. A segélycsomag két részből állott volna, vissza nem térítendő támogatásokból és kölcsönökből. Köztudomásúlag Európa leggazdagabb országai közül öt – Hollandia, Ausztria, Dánia, Svédország, Finnország – különféle irányzatú kormányai egyszerű fösvénységből, anyagiasságból, önzésből kiindulva meg akarták akadályozni a bajba kerültek támogatását. Ugyanezek a kormányok követelik a pénzbeli juttatások jogállami kritériumokhoz kötését, ami a jelenlegi körülmények között nyilvánvaló képmutatás.

Orbán Viktornak igaza van: Mark Rutte holland miniszterelnök minden hivatkozása az európai alapelvekre teljesen hiteltelen; azok szavalnak most jogállamról és egyenlőségről, akik megtagadták a legelemibb szolidaritást a szövetségeseiktől – ami egyébként a legridegebb tőkés gazdasági számítás szerint is tiszta elmebaj.

A jogállami elvekben megtestesülő erkölcsi és intellektuális fölényt aligha képviselhetik olyanok, akik tanúságot tettek a legrövidlátóbb, legdurvább önzésükről és az elemi politikai tudás hiányáról.

A gazdag kis államok fiatal ragadozók által irányított (részben „baloldalinak” bélyegzett) kormányai megmutatták, hogy „Európa” immár nem jelent az égvilágon semmit, amint ezt (bár tárgyilag téves érvekkel) a magyarországi szélsőjobboldali (többségi) sajtó félóránként leszögezi.

Mivel jobb ez a magatartás a tönkrement Olaszországgal szemben, mint a menekültek tengerbe fullasztása volt? (Ma már a közel-keleti és afrikai menekültek abban a helyzetben sincsenek, hogy egyáltalán nekivágjanak a hullámsírba vezető útnak.)

Orbán Viktor magyar miniszterelnök sokkal nagylelkűbb németaföldi kartársánál, ő hajlandó mélyen a nyugati hatalmak zsebébe nyúlni, hogy a szenvedő mediterrán országokat istápolja.

De az bebizonyosult, hogy a nyugati kartársak se jobbak se Orbánnál, se általában a Deákné vásznánál.

A jogállamiság, az emberi jogok, a civil társadalom, a különféle közszabadságok és autonómiák nemzetek fölötti, intézményes védelme merő tréfa – rossz tréfa –, amelyet jelentékeny hatalmi tényezők egyáltalán nem vesznek komolyan, legföljebb bizonyos nyugati régiók helyi hagyományaként, kulturálisan begyökérzett szokásként, amelynek a kiterjesztése a magunkfajta barbárokra: időfecsérlés.

A viszonylag nagylelkűbb politikát folytatni óhajtó Angela Merkel nemsokára távozik – a németországi politikai fejlemények megjósolhatatlanok –, mai partnere, Emmanuel Macron pedig (minden idők egyik leggyűlöltebb francia vezetője) nem ura a politikájának, amelyet dühödten elvet a többség.

Nemcsak „elvek” nem érvényesülnek a mostani Európában, hanem az eddig létező tekintély is összeomlott, amikor a legrégebbi szabadsághagyományú Nagy-Britannia távozott közülünk, produkálva egyébként a saját szégyenletes politikai dekadenciáját.

Kiben lehet bízni?

Természetesen senkiben, és különösen nem lehet bízni a teljesen kiüresedett, képmutató Európai Unióban, amelyet még látszatra se ment meg az a nyamvadt kompromisszum, amellyel ez a jelenlegi mizéria végződött.

Minden nemzetközi szervezet válságban van, mindenekelőtt az ENSZ és szakosított szervezetei (amelyek – megkurtított költségvetésük, főleg az amerikai támogatás elmaradása miatt – máris fájdalmasan hiányoznak), amint az 1945 utáni, 1989 után kissé átbarkácsolt (mindig jócskán hazug) konszenzus szétmállott.

A kései kapitalizmus pontosan olyan undorító látványt nyújt, amilyennek a kritikai társadalomtudomány – politikai befolyás nélkül ugyan – leírja, és épp oly kevéssé van alternatívája, mint amennyire időleges sikerei (a technikai, infrastrukturális és népjóléti fejlődés) idején volt.

A nem létező „nemzetközi közösség” és szánalmas helyi lerakata, az Európai Unió máris megfeledkezett az eufemisztikusan „klímaváltozásnak” (!) nevezett környezeti katasztrófáról, képtelen józanul és hatékonyan kezelni az egyáltalán nem megoldhatatlan koronavírus-válságot, és belesüllyed abba, aminek ezt a világrendszert végül is mindenki tartja: a vadállati önzés és ostobaság prózai poklába.

Ezen belül az, hogy az Orbán vezette magyarhoni oligarchia simán kisajátítja a helyi gazdaság legnyereségesebb részeit (s ha nem nyereségesek, hát majd állami juttatások azzá teszik őket) és szétbuherálja az emberi önrendelkezés gyöngécske maradékait: csakugyan részletkérdés. Hogy olyan országokat, mint Bulgária, Csehország, Szlovénia, haramiák irányítanak: csekélység. Rablóvezéri, olykor csirketolvaj tempóik ellenére alig emberellenesebb a politikájuk, mint az öltözködésükben és testbeszédükben elegánsabb északi nagymenőknek, akik álmukból ébresztve is fújják a liberális-humanista katekizmust, amelyből árva szót se hisznek.

Politikai dimenzió híján még olyan nagyszabású mozgalmak se hoznak változást, mint a francia sárgamellényesek hatalmas tüntetéssorozata volt; a hivatalos politika beállt az immár tartalmatlan ellentétek sáncfalai mögé; a politika (tehát hatalom) nélküli társadalom azonban – állam nélkül – képtelen leszámolni azokkal a dolgokkal, amelyekkel évtizedek óta hangosan elégedetlen. A rendszer szinte egyöntetű közutálatnak örvend, hatékony rendszerellenzék azonban nincs. Nyomokban se.

Föllobbannak kezdeményezések (antiglobalista lázongások, radikális ökológia, antirasszizmus), majd ellobbannak. A sztálinizmusok tapasztalata után (nem szólva a szociáldemokrácia kudarcáról) a lázadó ifjúság érthetően idegenkedik a szervezet eszméjétől és a szerveződéstől. Intézményesség híján azonban nem lehet ellenállni, hogy sikerről, ne adj’ Isten győzelemről ne is szóljunk. Ennek a dilemmának pillanatnyilag nincs megoldása, a tőkés ellenfél hanyatlása (félig-meddig már bukása) ellenére. Bizánc is évszázadokig túlélte magát, ameddig külső agresszió romba nem döntötte.

Pokoli egy helyzet, arra azonban nem ok, hogy bárki ragaszkodjék elavult, például „európai” illúzióihoz. Európa, az európai egység vagy szorosabb együttműködés nem lett volna rossz gondolat, de hát a cinikus és korlátolt államvezetések, a gyönge szövetségi bürokrácia vezetői, az etnicista közvélemények, a szuverén államok módjára gőgösködő nagyvállalatok, érdekcsoportok, maffiák, a zuhanó színvonalú médiák szétverték.

Nem érdemes már azt a szemrehányást tenni a magyar kormánynak, hogy önös húzásai és gesztusai „nem európaiak”. De. Európaiak. Épp oly silányak és kisszerűek, mint más politikai akciók, manőverek és trükkök bárhol másutt Európában.

Lassacskán fölháborodni és viszolyogni se érdemes, ahogyan a vacak lesz a mérvadó és a tipikus ezen a földrészen is, ahol minden nemeslelkű kezdeményezés szétrohad, ahol minden gondolatot ronggyá fecsegnek, s ahol a hagyományos mentsvárak – mint a művészetek – se érnek olyan sokat, mint gondolnánk.

Mit javasolok?
Semmit se javasolok.

Koronavírus-világjárvány
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés