„A magát függetlennek tartó sajtónak továbbra is küzdenie kell, hogy az maradhasson, ami mellett hitet tett” – egy évvel ezelőtt, a parlamenti választás másnapján, a HVG Pártoló tagság program bemutatásánál írtam ezt. Azóta külföldi újságírók sora szegezte nekünk a kérdést: Van-e még sajtószabadság Magyarországon?

Válaszként elég volt sorolni a tényeket: csaknem ötszáz lap/portál/tévé/rádió sorolt be önként egy kormányhű médiabirodalomba; az újságként viselkedő Magyar Nemzet megszűnt, hogy aztán propagandakiadványként támadjon fel; mások mellett legyalulták a kormány kritikusává lett Hír Tv-t is.

Ha pedig ez nem lenne elég világos válasz a kérdésre, akkor tisztázzuk, mit is értünk a sajtószabadság alatt. Igen, az igaz, hogy mi itt vagyunk, a hetilapunk és a hvg.hu is, és vannak még mások is, hozzánk hasonlók, akik a lehető legjobban szeretnék művelni azt a szakmát, amelyben hiszünk. Kétségtelenül azt írunk, amit gondolunk – mindarról, amihez nem tudják megakadályozni, hogy hozzáférjünk. A véleményünk szabad ugyanis, az információszerzés azonban mindennapos küzdelem: kérdéseink válaszok nélkül maradnak, és már nem is titkolják, hogy az elutasítás a HVG-nek szól. Nyilvánvalóan azért, mert valódi kérdéseket teszünk fel, és válaszként nem érjük be a propagandaszólamokkal.

Nincs tehát sajtószabadság.

És most már van szerződésszegésnek álcázott cenzúra is.

Mi másnak nevezhetnénk ugyanis a Mészáros Lőrinc ügyvédjének befolyása alá került Mahir Cityposter előzmények nélküli döntését, amellyel azonnali hatállyal felmondták azt a HVG-vel kötött szerződésüket, amely révén a HVG hetilap címlapjainak plakátjai negyven éve minden héten kikerültek Budapest, illetve az ország hirdetőoszlopaira. A hivatalos magyarázat valami piszkolás arról, hogy kevés a hely, nem tudnak teljesíteni, nem éri meg nekik.

Hazug és életszerűtlen érvelés ez: az elmúlt negyven év alatt bőven volt Magyarországon kampány, dübörgött a hirdetési piac is, volt, hogy a mostaninál is több cég akarta elhelyezni a reklámjait, a HVG-nek azonban mindig volt helye. Nem szólt közbe a Kádár-rendszer, amikor a gazdasági gondokról szólt a címlap, nem avatkoztak be Antallék, ha az MDF volt a célpont, nyeltek a szocialisták és a szabad demokraták, csak a Fidesz nem tűri ezt. Pontosan emlékszünk (nem is tudnánk nem emlékezni): Orbán Viktor éppen egy HVG-címlap miatt jelentette ki, hogy soha többé nem ad lapunknak interjút.

A valóság tehát sokkal egyszerűbb a Mahir-felmondás sunnyogó próbálkozásánál, és arcátlanul nyilvánvaló: a HVG mindenkor szókimondó címlapja nemkívánatos elem az utcákon.

Nem lehet másra gondolni, mint arra, hogy valakik dühöngenek és félnek. Félnek egy képtől, amely másnak mutatja őket, mint aminek látszani akarnak, a nyílt beszédtől, a humortól, a kritikától, de főleg attól, hogy ezt akár milliók is láthatják, és netán elgondolkodnak rajta.

Egy Patyomkin-demokráciában ugyanis nem férnek meg a kémlelőlyukak, mert ezektől gyengébbek lesznek a felhúzott álfalak, és idővel leomlanak.

Kényszerhelyzetbe hoztak minket. Nyilván előttünk van még a jogi út, és végig is megyünk rajta. És természetes, hogy a plakáthelyek kiesésétől függetlenül olvasóinkat továbbra is kiszolgáljuk hírekkel, feltárt ügyekkel és megalkuvás nélküli véleményekkel – a HVG-ben és a hvg.hu-n egyaránt.

A hetilap címlapjából pedig nem engedünk, az ezután is őszinte lesz, épp úgy, ahogy azt mindenki megszokhatta. És igen: azon leszünk, hogy mindenkihez eljusson, akinek ez fontos.

Olvasóinktól, barátainktól és szurkolóinktól pedig egyet kérünk: maradjanak velünk! Vegyék a lapot, legyenek pártoló tagok vagy támogatók, higgyenek bennünk. A tiltások sosem örök érvényűek, csak egy időre bonyolultabbá teszik az életünket.

A szerző a hvg.hu felelős szerkesztője