Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a minap ismertette az Európai Parlamentben a Fehér könyv választható opcióit az Európai Unió jövőjéről. Ezeket az opciókat fogják az állam- és kormányfők a március 9-10-i EU-találkozón megvitatni, és a tervek szerint a vita első körének tanulságait a hónap végén Rómában tartandó EU-csúcson fogják ünnepélyesen kinyilatkoztatni. Ezt eredetileg csupán a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulós ünnepségének tervezték, de ma már inkább a 27 tagú Európai Unió alapító ülésének szeretik nevezni.

A Fehér könyv vegyes fogadtatásban részesült. Gianni Pittella, az EP szociáldemokrata frakciójának vezetője egyenesen „egyértelmű politikai hibának” nevezte, amiben a Bizottság rövidlátása érvényesült. Szerinte az öt opció csak fokozza az EU jövőjéről zajló zűrös vitákat. Pittella azt várta volna a Bizottságtól, hogy egyértelműen kiáll az által helyesnek tartott egyetlen forgatókönyv mellett. A hírek egyébként arról szólnak, hogy a Fehér könyv írása során végig szorosan egyeztettek a német és francia döntéshozókkal, és az elkészült változat megkapta a két nagy tagállam áldását.

Pittella kívánságának teljesítése, azaz egyetlen preferencia képviselete még az eddiginél is több bírálatot váltott volna ki. A Bizottságot már eddig is több tagállam (köztük Magyarország) rendszeresen azzal vádolta meg, hogy túllépi hatáskörét, azaz politikai irányító szerepre tör, elvonva ezzel a Tanács jogosítványait. Az öt forgatókönyv felvázolásával a Bizottság visszatért szűken értelmezett felhatalmazásához, azaz a döntéselőkészítő és a majdan megszülető döntést végrehajtó funkciójához. A jelenlegi nagyon kényes helyzetben Juncker helyesen járt el, amikor nem egyetlen üdvözítő megoldás mellett tört lándzsát, hanem egy menüt ajánlott, ezzel is jelezve, hogy a tagállamoknak van mozgástere az EU jövőjére vonatkozó döntések meghozatalában.

Csak egyetlen opció nincs az asztalon: hogy marad minden a régiben. Korábban már Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke többször, és most Juncker is világosan megfogalmazta, hogy a tétlenség és mozdulatlanság az EU halálához vezet. Az európai egységfolyamat hatvanéves történetében most először nagyon komolyan felsejlik a bukás és a felbomlás veszélye is. Az EU tényleges vezetői, az állam- és kormányfők nem bízhatják az időre a megoldást, mert az idő (vagy a világ) most éppen kifejezetten ellenük dolgozik. Az EU vagy kilép a jelenlegi szklerotikus tehetetlenségi állapotából, vagy elenyészik (ennek sokféle forgatókönyve lehet, de mindegyiknek a végén a bukás áll).

A Fehér könyv öt opciója nagyjából lefedi a lehetséges racionális variánsok teljes körét. Ezek között vannak opciók, amelyeknek egyes elemei egymással variálhatók.

Menjünk gyorsan végig ezeken a lehetséges forgatókönyveken:

1.) Folytatni tovább – de jobban. A legkevesebb változással ez a forgatókönyv jár. Három területen javasol lényegi előrelépést: a belső piac elmélyitése (ezt sajnos nem fejti ki, pedig nagyon lényeges pont), a „közös hang” erősítése a külpolitikában, és a védelmi képességek nagyobb összehangolása terén.

2.) Csak a belső piac marad meg. Ennek az opciónak eddig a legkövetkezetesebb képviselői a britek voltak, de ők már távozóban vannak. Ez nagyon jelentős visszalépés lenne az európai egységfolyamatban, ezzel az EU tulajdonképpen egy kibővített EFTA-vá válna, vagyis egy közös vám- és szabadkereskedelmi unióvá, feladva a más területeken meglévő jogosítványait.

3.) A többsebességes Európa. Kihasználva a „megerősített együttműködés” és a Lisszaboni Szerződés óta létező „állandó strukturált együttműködés (permanent structured cooperation) lehetőségét, a „készségesek koalíciója” alapján egyes országok önkéntes alapon előreléphetnek és fejlett, integrált együttműködéseket hozhatnak létre bármely területen. Az olaszok már javasolták is, hogy ilyen alapon jöjjön létre a mag-országok közös hadserege.

4.) Kevesebb, de hatékonyabb EU. Közös döntés arról, hogy az EU hatásköre szűküljön le néhány területre, de ott legyen sokkal mélyebb és hatékonyabb integráció. Ilyen területnek tekintik a kereskedelmet, az innovációt és a biztonságot. Ezzel együtt járna a közös külpolitika megerősítése is.

5.) A föderális Európa terve. Ezt persze a Fehér könyv nem nevesíti, csak körülírja: sokkal több mindent csináljunk közösen, mint eddig, nagyobb integráció, mint bármikor korábban.

Juncker valóban tartózkodott attól, hogy saját vagy a Bizottság prioritását egyértelműen megjelölje, de nem csinált titkot abból, hogy számára az öt opcióból egy semmilyen módon nem vállalható – mégpedig a második, a maradjon csak a belső piac. Akik ismerik őt, tudják, hogy Juncker szívéhez legközelebb az utolsó opció, a föderális Európa terve áll. Azonban realistaként tisztában van azzal, hogy ma ennek van talán a legkisebb esélye a megvalósulásra. Egyetlen meghatározó politikus támogatja őt ebben, Guy Verhofstadt, az ALDE (európai liberálisok) frakcióvezetője, de még az ő európai parlamenti frakciója sem áll egyöntetűen mögötte, nem is beszélve a hét európai liberális miniszterelnökről, akik közül ebben csak a belga és a luxemburgi miniszterelnök támogatja őt.

Az sem titok, hogy a három meghatározó tagállam, Németország, Franciaország és Olaszország jelenlegi vezetése és még számos további tagállam a harmadik opció mellett kardoskodik. Ez akár el is dönthetné a régóta húzódó vitát az EU jövőjéről, ha nem tartanának mindhárom tagállamban még az idén választásokat. A választások eredményei mindent átrajzolhatnak.

Az első opció tűnik Magyarország és a közép-európai országok többsége számára a legkedvezőbb változatnak. Ez ígéri a legkevesebb változást, bár nem ártana tudni, hogy a belső piac elmélyítése például a fiskális politika terén nem jelent-e olyan előrelépést, amit ezek az országok zsigerből elutasítanak. Ebben az opcióban továbbra is hangsúlyos a szolidaritás elve, és nincs szó a kohéziós politika felszámolásáról sem. Úgy tűnik, a magyar kormány számára ez kitüntetett preferencia, hiszen ez biztosítja a legfontosabb növekedési forrást (és lenyúlási potenciált is egyben).

A második opcióval nem érdemes bővebben foglalkozni, mert a britek kiválásával nem maradt hangsúlyos szereplő, aki ezt szorgalmazná. Mondani sem kell, hogy ebben egyáltalán nincs benne a kohéziós és közös mezőgazdasági politika, ami miatt aligha lehetne vonzó a közép-európai tagállamok számára.

Ha Franciaországban Le Pen győz (amire csekély az esély, de a Brexit és Trump győzelme óta nem árt óvatosan fogalmazni), akkor nem csupán a harmadik opció, hanem az EU jövője is kétségessé válik. Ha Németországban baloldali vezetésű kormány alakul, amit szintén nem lehet kizárni, akkor a német preferenciák is változhatnak, nagy valószínűséggel az első opció irányába. Ha Olaszországban az Öt Csillagos Mozgalom diadalmaskodik, az tovább mélyítheti az EU válságát és gyengíti a harmadik opció esélyeit.

A negyedik opció látszólag egybeesik a magyar kormány sokat hangoztatott álláspontjával, hogy az unió hatásköre legyen a jelenleginél sokkal szűkebb és azokon a területeken viszont sokkal erősebb és hatékonyabb. Mégsem hiszem, hogy a közép-európaiak jó szívvel kiállnának ezen opció mellett, hiszen ők a szorosabb együttműködést nem feltétlenül a kereskedelem, innováció és védelem, hanem sokkal inkább a támogatási rendszerek fenntartása terén tartják fontosnak. Ebben az opcióban nem tisztázott a kohéziós politika szerepe.

Mi következik mindebből? Sajnos a bizonytalanság. Rövid távon senki nem vár végeredményt a vitától, bár lehet, hogy Rómában már valami körvonalazódni fog. A Bizottság is azt javasolja, hogy a szükséges döntésekkel várják meg az év végét (azaz a francia, a német, olasz és a holland választások eredményét). Ha nem lesz nagy politikai átrendeződés (azaz nem nyernek teret és nagy befolyást a populista erők a meghatározó tagállamokban), akkor bizony a legnagyobb esélye a harmadik opciónak van. Ez az opció az integráció jövője szempontjából pozitív és perspektivikus, mert kiszabadítja a mélyebb integráció elkötelezettjeit a lassabban haladók fogságából és csökkenti is az integráció fékezőinek befolyását.

Ugyanakkor van veszélye is: a több sebesség könnyen elvezethet a tagság különböző osztályaihoz, azaz létrehozhat egy fejlett első osztályt és egy lemaradó perifériát. Ez pedig az integrált, egységes Európára vonatkozó álom végét is jelentheti. Kérdés, hogy a szétszakadó, elkülönülő Európa mennyire lesz képes kifelé saját érdekeinek hatékony védelmére. Ez ugyanúgy vonatkozik a készülődő kereskedelmi háborúkra, mint az Európát érő külső fenyegetések és kihívások elhárítására.

Bármennyire is fontosnak tartják az európai egységfolyamat hívei a harmadik opcióban meglévő előnyöket, a hosszú távú hatások miatt nem igazán szerencsés ez a forgatókönyv. A közép-európaiak, köztük mi, magyarok már rövid távon sem érzékeljük ennek az előnyeit, hiszen nagy valószínűséggel a külső körön találjuk magunkat, azaz leértékelődünk, súlyunkat veszítjük és könnyen lehet, hogy a felzárkózási perspektívánknak is búcsút mondhatunk.

Hogyan akadályozhatjuk meg ennek bekövetkeztét? Csakis úgy, hogy megértjük, miért is hajlanak erre az alapítók és még néhány nyugati tagállam. Bár sok oka van ennek, de nem kis részben a 2004 után csatlakozott országok maguk is hozzájárultak ahhoz a csalódáshoz, ami a többsebességes Európa forgatókönyvének megerősödéséhez vezetett. Nem is elsősorban az új tagállamok gazdasági, inkább a politikai teljesítményével van problémája az ún. mag-országoknak. Gyakran érezték úgy, hogy az „újak” visszahúzzák, akadályozzák, megterhelik az egységfolyamatot. Nehezebb velük, mint volt nélkülük – sok vezető nyugati politikusban kialakult ez a benyomás. Néhányan ennek nyíltan is hangot adtak (például a luxemburgi külügyminiszter, a vallon miniszterelnök), de sokkal többen vélekednek így négyszemközt.

A többsebességes Európát nem olyan könnyű megakadályozni, mert ebben csak látszólagos az ellenző országok vétójoga. Ugyanis ezek az elmélyült együttműködések létrehozhatók az EU-n kívül is, azaz megkerülhető az EU-szerződés. Ez persze már csaknem hadüzenet és az EU közeli végét jósló lépés lenne, de kizárni még ezt az opciót sem lehet.

Térségünk országainak komolyan szembe kell nézni ezzel a kihívással, és azon kellene dolgozniuk, hogy konstruktív módon vonzó, az összes tagállam számára ígéretes és perspektivikus alternatívát dolgozzanak ki az EU jövőjéről. Nem azon kellene törni a fejüket, hogy hol tehetik be a botot a küllők közé, hanem hogyan segíthetik a kátyúba jutott szekér továbbhaladását. Európa jövője azon is múlik, hogy a mi országaink hogyan járulnak hozzá. Vajon átérzik-e a mi vezetőink ennek a felelősségét? Egyelőre ennek nem sok nyoma van, de a közeljövő veszélyes kilátásai talán meghozzák a fordulatot.

A szerző volt EP-képviselő és nagykövet, a Magyar Liberális Párt külpolitikai szakértője.

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.