Idén már egyre több bizakodó hangvételű elemzés jelent meg a hazai gazdaságról, de ahhoz, hogy valós helyzetét és kilátásait megítéljük, a pillanatnyi adatok helyett érdemes a folyamatok mélyére tekintenünk.

(...)

Az államadósság mértéke ugyanott áll (a GDP-hez viszonyított 75-80 százalékos sávban), ahová még 2009-2010-ben sikerült szorítani. Azóta annak ellenére sem sikerült az államadósságot jelentősen lefaragni, hogy a kormányzat önkényesen rekvirálta a magánnyugdíj-megtakarításokat, továbbá – a növekedést évekre visszavető – szektorális különadók sorát vezette be, és ezen kívül is adóemelést hajtott végre.

(...)

Ami pedig a kiadási oldalt illeti: annak átláthatósága, ellenőrizhetősége és tervezettsége jelentősen romlott, ahogy a stratégiailag fontos alrendszerek (mint az oktatás vagy az egészségügy) állapota is. Viszont irracionális mértékben költenek terméketlen presztízscélokra, vagyonszerzésekre, gazdaságilag értelmezhetetlen, szinte kizárólag személyes ambíciókat vagy szenvedélyeket szolgáló, soha meg nem térülő beruházásokra.

(...)

Ám az uniós támogatások ilyen intenzitása nem tartható. Közelít az igazság pillanata. Nem lesz örömünnep, amikor kiderül, hogy a magyar gazdaság szereplői saját erőből mire képesek. Az unortodox gazdaságpolitika kikezdte a nemzetgazdaság valós és tartós növekedési képességeinek olyan alapjait, mint a nemzetközi versenyképesség, a transzparens működés, a beruházási hajlandóság, az üzleti bizalom, a kooperációs képességek és struktúrák, az innovációs kapacitások. A korrupciós technikákkal táplált vállalkozások igazi versenyben szükségszerűen elvéreznek.

A teljes cikk a nyomtatott HVG-ben olvasható.