A svájci Weltwoche hetilap rendszeresen heccel a kelet-európaiak ellen; elegáns és kényes főszerkesztője, Roger Köppel valószínűleg messziről el is kerüli őket. Egyvalakit azonban néha-néha elvisel, és még a lapjába is beenged. Orbán Viktort. A Svájcból már oly távoli, keleti Magyarország kapcsán általában a zürichi magazinnak négy dolog szokott eszébe jutni: olcsó prostik, szegénység, cigányok és Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnököt, aki amúgy a személyét érő legkisebb támadást is azonnal a magyarság megsértésével mossa össze, úgy látszik, kevéssé zavarja, amikor nem őt, hanem a népét ábrázolja dehonesztálóan egy újság. A Weltwoche amennyire magyarellenes, annyira Orbán-imádó.

A vezető svájci hetilap – amelyet nem az olvasók, hanem a jobboldali populista Svájci Néppárt (SVP/UDC) tart el – már sokadszorra veszi védelmébe Orbánt. Amikor a magyar Alaptörvényt kellett megvédeni, a zürichi lap azonnal rátalált egy Rupert Scholz nevű másodvonalbeli CDU-sra, aki örömmel elmagyarázta az olvasóknak, hogy szebb és jobb alkotmány, mint a jelenlegi magyar, egész Európában nincs. Véleményét ugyan kissé árnyalja az a tény, hogy Scholz úr nyugdíj-kiegészítésként magyar lobbistaként terjeszt ilyen véleményeket, de a Weltwoche ilyen részletekkel nem fárasztotta olvasóit.

Ezúttal, az e heti számban Orbán Viktorral a lap főszerkesztője, a nemrég az SVP parlamenti képviselőjévé választott Roger Köppel ült le beszélgetni. A borító olyan szép lett, hogy a címlapi szerelmi vallomásokban erős Heti Válasz sem tudott volna ennél szebbet kiötölni,. Az újság címlapján Orbán néz a budai vár és a Lánchíd elött komor arccal előre – alatta a felirat: „Orbán Viktor: Európa védője“. (Mindenképp a lapot dicséri, hogy le tudta írni kedvencének a nevét, ugyanis nyugati hívei általában „Victor Orban”-ként ismerik.)

A lap részéről persze ez egyszerű provokáció, ugyanis a Weltwoche – amióta Roger Köppel és köre átvette a hatalmat – pusztán abból él, hogy hetente egy-egy provokatívnak szánt címlappal jelentkezik, és akkor legalább beszélnek róla. Hol a világ egyik legszínvonalasabb műegyetemét, a zürichi ETH-t vádolják baloldalisággal. Hol a norvég tömeggyilkost, Breiviket veszik védelmükbe. Esetleg arról értekeznek, hogy a génmódosított élelmiszereknél nincs jobb a világon. Máskor lelustázzák a francianyelvű svájciakat. Vagy egy játékfegyverrel lefotózott roma gyerekről állítják, hogy fenyegetést jelentene Svájcra.

Nos, egy ilyen címlapgyűjteménybe sikerült a lapnak Orbán Viktort is megnyerni, és Köppel számára a provokáció eleve önmagáért való érték, márpedig egy orbános címlap erre bizonyosan alkalmas. A svájci közéletet ennél több az interjúból nem is nagyon fogja érdekelni.

Maga az interjú ugyanis már a magyar olvasók számára lehet érdekes. A Weltwoche-interjúban egy teljesen zagyva, ellentmondásos, összeesküvésekkel teli világmagyarázatot tár elénk a magyar miniszterelnök, és csak bízni tudunk benne, hogy nem alufóliasapkával a fején fogadta a svájci újságírókat.

Az, hogy Orbán a tényeket elferdíti, említésre kevéssé érdekes részlet, így csak röviden térjünk ki rá. „Közöttünk, politikai vezetők között a vita, a szabad eszmecsere, a szabad beszéd kultúrája sajnos már nem feltétlenül része a tárgyalásnak. Ez a nyilvános arénában – tehát a médiában és a közvélemény előtt is – egyre ritkább.” Valóban egyre ritkább. Furcsa persze ilyet hallani azon politikustól, aki 2006 óta nem mert egyetlen politikai ellenfelével sem kiállni nyílt vitára, és még a baráti médiájának is csak nagy ritkán nyilatkozik. Most mégis felettébb zavarja, hogy „Európa elitje, ha szellemi természetű kérdésekről van szó, csak sekélyes és másodrangú témákat vitat meg”. Az már nem zavarja, hogy ő maga nem csak a másod-, de az elsőrangú témák megvitatása elől is rendszeresen megfutamodik.

Az igazán érdekes rész azonban ott jön, amikor Orbán Viktor a menekültválság kapcsán óvatosan szaniszlóferencbe vált: „Nem tudom biztosan, hogy igazából mi történik, és senkit nem akarok hibáztatni, de felmerül a gyanú, hogy mindez nem véletlen. Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt bizonyosságként beszéljek erről, óhatatlanul felvetődik azonban az, hogy e mögött egyfajta masterplan rejlik.” Majd az újságíró kérdésére, hogy kik is e terv kiagyalói, felbátorodik, s rántja le a leplet a tuggyukkikről: „Ez a legnehezebb kérdés. Ehhez azonosítanunk kell néhány baloldali tanulmányt, amely az elmúlt években jelent meg, és az Európai Unió jövőjével, a társadalommal és egy lehetséges európai szuperállammal foglalkozik. Éppen újraolvasom ezeket a cikkeket, esszéket, és ennek során tűnik fel, hogy néhány szerző a nemzetállam egyre kisebb szerepét követelte. Szerintük az egyén és a nemzetek feletti szuperállam között egyre kevésbé van szükség a nemzetállamra, új típusú kapcsolatot szorgalmaznak. Az európai baloldal és a radikális amerikai demokraták kiötlöttek egy elméletet ezen új világ számára. Túl felszínes lenne azt mondani, hogy ez a migráció mögötti motívum; de biztosan összefügg a migrációs kérdéssel. (…) A migrációt esélyként látják. Az európai baloldali értelmiséget egy-két évtizeden át ideológiailag erre készítették fel. Most egyszerű reál- és hatalmi politikával van dolgunk. Valamennyi közvetett bizonyíték és tapasztalat arra mutat, hogy ezeknek a migránsoknak az elsöprő többsége a későbbiekben baloldali szavazó lesz, amint letelepedett. Jövőbeli baloldali választókat importálnak tehát Európába.“

És akkor itt álljunk meg egy kicsit. Lehetne viccelődni arról, hogy Orbán a chemtrailt miért hagyta ki. De ennél az ügy fontosabb. Orbán olyan dolgokat mondott ki, amelyeket ő és környezete bizonyosan komolyan gondol. Az már persze nem a véletlen műve, hogy éppen ugyanazt gondolja komolyan, amit az orosz propagandacsatornák – a RussiaTodaytől a SputnikNews-on át az M1-ig – harsognak. Orbán azonban nem csupán egy primitív összeesküvés-elméletet mond ezzel fel, de a tudatlanságát is bizonyítja.

Az európai nemzetállamok ugyanis éppen azon baloldali gondolkodásnak, a 18-19. században baloldali ideológiaként megjelent nacionalizmusnak a teremtményei, amelyet ő most éppen a nemzetállamok felszámolásával vádol. A nemzetállamiság és a nacionalizmus kritikája Európában jobboldalról, konzervatív oldalról született meg legelőször, elvégre már a birodalmak – köztük az 1918. előtti Magyarország – is éppen a nemzetállamok felettiségről szóltak. Csak aztán jöttek a nacionalizmusok, és szétverték őket. A magyar történelemben például 1920. június negyedikével győzedelmeskedett az a nemzetállami logika, amit Orbán védelmez. Örülhet hát Trianonnak.

Magyarország számára a nemzetállamiság korszaka területének és jelentőségének csökkenését jelentette. Valódi jobboldaliak, mint például a katolikus gróf, Coudenhove-Kallergi már az első világháború és főleg annak békediktátumai által teremtett nemzetállami széttagoltság miatt felismerték, hogy Európa érdekeit nem az szolgálja, ha népei nacionalistaként nemzetállamokra osztódnak, és megosztva, erőtlenül állnak a világpolitika és a világpiac színpadán.

Ezzel szemben persze – Orbán ismeretei ellenére – a baloldal nagyon sokszor a nemzetállamokat támogatta, és számos baloldali párt a mai napig éppen azon orbáni szuverén nemzetállamiság híve, amelyet Orbán szerint a baloldal ledöntene. Elég csak belenézni a francia, görög, portugál vagy akár skandináv baloldali vitákba.

Amikor Orbán a nemzetállamokat védi, a gyenge, megosztott Európát védi. A nemzetállamiság pedig különösen nem érdeke egy szegény, nyomorgó, periférikus államnak, mert szuverenitásával legfeljebb nyomorát tartósíthatja. Persze az orbáni politika eleve erre törekszik: ő ugyanis – mindenféle szabadságharcos duma ellenére – Magyarországot pár gazdagabb centrumország összeszerelő-műhelyeként képzeli el. Olyan országként, ahol a magyar embereknek – akiknek életét Orbán szerint ki kell érdemelni – alacsony bérek és alacsony munkavállalói jogok járnak. Kormányuk így tudja őket olcsó „emberi erőforrásként“ (ahogy a kormány egyébként is hívja az embereket) felajánlani a világpiacon.

Nem Európát védi, és nem a magyar emberek érdekeit nézi, aki az ukrán vagy a közel-keleti válság idején akarja Európát újra nemzetállamokra daraboltatni, és holmi gonosz összeesküvésként tekint az amúgy katolikus európai politikusok gondolataként megjelent európai szuperállamra. Azonban nem is a levegőbe beszél a magyar miniszterelnök. Valakiknek ugyanis tényleg szolgálja ilyenkor az érdekét.

A tuggyukkik könnyen kitalálhatóak. Talán legközelebb nem a budai várat, hanem a Kremlt kéne a Weltwochének Orbán mögé montíroznia. De persze akkor nem tüntetnék ki Köppelt sem a svájci-orosz sajtódíjjal.