Vélemény Hadházy Ákos 2015. augusztus. 28. 13:17

Nemzeti Zuschlag Program

Kamucélokra, kamuszervezeteknek szétszórt pénzhalmok mindenütt.

Az utóbbi évek kormányzati PR-fogása, hogy egy-egy intézkedéscsomagot egy tiszteletre méltó névvel próbálnak fényesebbé tenni. Széchenyi-terv, Széll Kálmán-terv, Darányi-program, Magyary-program, Öveges-program, Klebelsberg-intézetek, Türr István Kutatóközpont stb. A programok valódi tartalma sokszor sértő ezekre a nevekre nézve. Igaz, a "nemzeti" szó módszeres lejáratása (lásd.: nemzeti trafikok, nemzeti konzultáció stb.) sem a nemzetet, hanem annak vezetőit minősíti.

Az új nagyszabású terv: 2017-ig szeretnék kiosztani azt a tizenkétezer milliárdot, amely 2020-ig az uniós pénzcsapból ömlik – valószínűleg utoljára. Az ambiciózus programnak eddig nem jutott kellően kifejező név, ezért javaslom a "Nemzeti Zuschlag Program" címet. Az egykori szocialista politikus és Lázár János minisztériumának módszerei közötti döbbenetes a hasonlóság.

Ma már sokan el is felejtették talán, hogy Zuschlag miért ült hat évet a kecskeméti börtönben. A politikus és társai civil szervezeteket felhasználva 72 millió forint támogatást szerveztek el az ifjúsági ügyekkel foglalkozó minisztérium különböző pályázatain. A pénzeket sokszor kifejezetten erre a célra gründolt ifjúsági fantomszervezeteknek adták, alibicélokra. Táborokra, konferenciákra, ahol elvileg sok fogyatékos is részt vett, mert úgy több pénzt lehetett igényelni. A nagy rendezvények helyett jobb esetben néhány haver összeült sörözni, de a programok leginkább csak papíron léteztek. A pénzek pedig eltűntek ide-oda. A bíró az indoklásban fehérgalléros bűnszervezetről beszélt, és megemlítette, hogy a pályázatok botrányos színvonalúak voltak. Az egyik címe pl "Nők mint veszélyeztetett korcsoport" volt.

A támogatásokat tehát kamucélokra, kamuszervezeteknek juttatták. Az uniós pályázatok egy ijesztően nagy részénél ez a mai rendszer lényege is. Zuschlag 72 milliója mikroszkopikus töredéke, apró előképe volt az elmúlt években elherdált összegeknek.

Az "uniós kifizetések felpörgetése" nem jelent mást, mint egy módszeresen kitervelt, állami vezetők által létrehozott bűnszövetkezetben elkövetett csalássorozatot. Az elmúlt években számos példát láthattunk ennek az állításnak a bizonyítására. Az Öveges-program, Tiborcz LED-es lámpatestei, a roma önkormányzat és az Emmi közösen elherdált milliárdjai ügyében feljelentést is tettünk. Jó okunk van bízni abban, hogy a komoly bizonyítékok alapján jogi következmények is lesznek. Ha a korrupt kormány tetteinek elrejtése céljából minden napra "tematizál" valamit a menekültkérdésről, az ellenzék számára könnyű feladat adódna: minden nap elő kell venni és be kell mutatni egyet a pénzszóró, csaló projektek közül.

A példákat hosszasan lehet sorolni. A közbeszerzések árulkodó adatai megtalálhatók a kozbeszerzes.hu oldalon, az LMP honlapján több száz projekt adatát táblázatba foglaltuk itt és itt. A táblázatokból kiolvasható: egyes projektekből bizonyos cégek "kvótákat" kapnak, amelyet önkormányzatoknál, szervezeteknél házalva eloszthatnak úgy, hogy aztán ők lesznek a kivitelezők. Így garantálható az extrém magas ár is. Sajnos a táblázat szinte korlátlanul bővíthető, a Közbeszerzési Értesítőben naponta jelennek meg a nevetségesebbnél nevetségesebb fantomprojektek.

Azok meggyőzésére, akik nem szeretnek táblázatokat bújni, egy konkrét, "Zusi" módszereit megidéző mai projektről írnék. Az egyik szereplő a Lakható Szekszárdért Közhasznú Egyesület, amely 2012-ben a semmiből jött létre, és nincs nyoma bármilyen komoly korábbi tevékenységnek. Azonban sikeresen pályáztak egy TÁMOP pályázaton, amelynek címe "Élhetőbb városrész kialakítása lakóközösségi összefogással Szekszárdon".

Már a cím is gyanús, de könnyen be is bizonyítható. A közbeszerzési értesítőből kiderül, hogy 13,36 millió Ft + áfa összegért megbízták a DFT Kft.-t "rendezvényszervezéssel". Kis internetes és Opten adatbázis utánajárással látható, hogy a közbeszerzési eljárásban baráti cégek adtak további ajánlatot: az Agenda Projektház Kft. és a Humán Aspektus Kft. tulajdonosai a DFT Kft. alkalmazottai, pl. Rotkai Petra úrhölgy, a Humán Aspektus korábbi tulajdonosa a DFT oszlopos szakértője.

Érthetetlen – illetve nagyon is érthető –, hogy a nem túl bonyolult feladatra a Lakható Szekszárdért Egyesület miért nem szekszárdi rendezvényszervező céget hívott meg. Persze az is kérdés, hogy egyáltalán miért van szüksége egy áldozatos egyesületnek egy rendezvényszervező cégre ezekhez a programokhoz.

A kiírás szerint ezer embert kellett "megszólítani" ezer szórólappal. Havi egy alkalommal "a közösség számára fontos, kikapcsolódást és társadalmi integrációt és befogadást elősegítő programok és szolgáltatások megszervezése és megvalósítása 20 fő részére 14 alkalommal" és klubfoglalkozások tartása (erkölcstan és hittan, civil társadalom, közösségi együttműködés témákban) volt a feladat. A szintén kötelezően létrehozandó, fájdalmasan üres honlap azonban árulkodó.

A honlapból ugyanis kiderül, hogy a 14 hónap alatt a bruttó 17 millióból megvalósult 2 db sminkbemutató és testfestés Varga Violetta országos sminkbajnokkal, 1 db jógaoktatás, 1 db filmvetítés (Római Vakáció), 2 db "példamutató ember bemutatása: Bodó Katalin" (a hölgyet 2014 decemberében és 2015 januárjában is bemutatták), 2 db "Fiatalok tartalmas szabadidős eltöltése" (akármit is jelentsen) klubfoglalkozás. A honlap utal tanácsadásokra is a Lakóközösségi Információs és Szolgáltató Irodában (LISZI), azonban az nem a 17 millió forintból, hanem feltehetően a projekt során lehívott további milliókból (egyesületenként kb. 30 milliót, összesen 1,3 milliárdot osztottak szét a TÁMOP programban) valósult meg.

Talán nem tévednek, akiknek a klasszikus zuschlagi módszerek rémlenek föl: megkérdőjelezhető valódiságú rendezvényekre nagyon is valódi pénzek költése. Egész közel vagyunk ahhoz, amikor néhány ifjúszocialista sörözött egyet a papíron megszervezett ifjúsági rendezvény helyett. A kozbeszerzes.hu keresőoldaláról azonnal látható, hogy a hálózatos rendszerben egy sor más városban (pl: Szövetség Tatáért AlapítványKaposvári Lakótelepen Élők Szövetsége, Zalaegerszegi Polgárőr EgyesületFiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesület, Kiskunfélegyháza Ifjúságáért Egyesület éltek a lehetőséggel. A tájékoztatóból kitűnik, hogy egyetlen egyesület sem bajlódott a rendezvények szervezésével vagy legalább saját városában működő rendezvényszervező cég felkérésével. Mindenhol a DFT Kft.-hez köthető cégektől kértek ajánlatot, így látszata sincs a versenynek. Az ajánlatot adó cégek közötti tulajdonosi összefonódás pedig egyértelműen a költségvetési csalás gyanúját keltik.

Slusszpoénként felhívom a figyelmet a kiskunfélegyházi egyesület galériájára: ezeknél a programoknál fontos a dokumentáció. Alaposan dokumentálva is van a három gyermeket érintő húsvéti kézműves-foglalkozás, mind a három "kerékpár-regisztráció", a hat embernek tartott újraélesztési bemutató. És mindez – ha elosztjuk az elnyert összegeket – alkalmanként több mint egymillióba kerültek.

Zuschlagi célok, zuschlagi szervezetek, szétszórt pénzhalmok. Az "új Marshall terv" helyett Nemzeti Zuschlag Program. Nyilván ez várható a 2017-ig tartó erőltetett pénzleosztásban is, hiszen semmilyen hír nincs arról, hogy az elosztás, az ellenőrzés struktúrája változna.

A javaslatommal persze van egy kis baj: a névadó élő személy. De az urakat ismerve azt gondolom, meg tudnának egyezni.

 (A szerző az LMP antikorrupciós szakszóvivője)

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.