Veszprém után vagyunk. Nincs többé kétharmad. Az ellenzék előrehozott választást követel, a kormány hívei korrekcióban bíznak. Csalódni fognak mindahányan.

1. A felszínen biztos nem lesz változás. A rendszer marad. Miért ne maradna? Az összes képviselő kétharmadára nagyon ritkán van szükség, de ha szükség lesz rá, találnak valakit, aki átszavaz. A kormány politikájában sem következik be fordulat (konszolidáció, kevesebb lopás, nyugati nyitás, ilyesmi) valószínűleg nincs semmi, ami távolabb állna a miniszterelnök felfogásától, mint 19:0-nál stratégiát váltani egy öngól miatt. Merthogy ő így éli meg, az szinte biztos. Picit nyilván meg vannak sértődve, de az nem tart sokáig, bánatukban legfeljebb megfújnak valami értékeset.

2. Nem lesz előrehozott választás se. Miért lenne? A kormányzáshoz nélkülözhetetlen parlamenti többség stabil, a következő harminc darab időközit is elveszíthetik, akkor sem kerül veszélybe. Összehasonlításképpen: nem volt előrehozott választás 2008-ban sem, pedig az akkori kormány egyenesen kisebbségbe került. Gazdasági világválsággal megterhelve. Elvesztett népszavazás után. A magyar közélet kilátástalan sivárságát bizonyítja az a fejlemény, hogy ma ugyanazok követelik az előrehozott választást, mint akik 1) akkor a leghevesebben ellenezték, 2) a tavalyi választást és a kormányt maguk legitimálták az indulásukkal. Ennek azért van jelentősége, mert egy demokratikusan megválasztott kormány nem veszti el a legitimitását a népszerűségének átmeneti vagy tartós csökkenése miatt. Nem nyer valamelyik időközin, mondjon le? Innen már csak egy lépés a közjogi populisták régi kedvence: a képviselők visszahívhatóságának kezdeményezése.

„Mulatságosnak tartom, hogy amikor Gyurcsány Ferenc a DK novemberi kongresszusán kimondta az előrehozott választás igényét, milyen sokan írták le, hogy ez marhaság” – írja a párt szóvivője, hozzátéve persze: „Ma már a teljes ellenzék ezt visszahangozza.” Ebből is látszik, mekkora marhaság. Pontosabban elvtelen cinizmus. Már amennyiben a kollaboráns parlamenti ellenzék igényli és visszhangozza. Mindig ugyanoda lyukadunk ki. Amennyiben a választás demokratikus volt, akkor a kormány legitim; még abban az esetben is az, ha mára csupán ötször annyi támogatója maradt, mint amennyivel az őt lemondatni akaró párt rendelkezik. Ha nem volt demokratikus, akkor viszont mit keresnek az előrehozott választás követelői a diktatúra parlamentjében? Nem keveset.

3. Bár a kormány a helyén marad és a rendszerét sem fogja visszabontani, a mélyben döntő átalakulások indulhatnak el. Abban az országban, amelyben az erő kultuszára, a megtorlásra, a félelemre, a kizárólagosságra, a vezér megkérdőjelezhetetlen tekintélyére és a leválthatatlanságába vetett hitre, ennek megfelelően a csendre, az igazodásra, a beletörődésre épül a hatalom gyakorlása, de olyan szinten, hogy már a nagykövetek sem mernek őszintén fogalmazni a titkos jelentésekben, ott nehéz felmérni a vasárnapi – amúgy érdektelen, ciklus közbeni – vereség tényleges következményeit. A hatás elementáris lehet mind a rendszer áldozatai, mind a működtetői körében.

4. Vasárnap este milliók érezhették kicsit könnyebbnek az életet pusztán azért, mert kiderült, hogy nincsenek egyedül. Ilyenkor szokott elindulni az erjedés. Eddig minden azt sugallta, mit sugallta, szuggerálta, hogy az erő azon az oldalon van, az ellenállás reménytelen. A villamosokon tüntetően olvasott Magyar Nemzettől a kokárdákon és a templomi szónoklatokon át a lopások kihívó gátlástalanságáig: jobban teszi mindenki, ha tudomásul veszi a többség akaratát. Veszprém azt mutatta meg, hogy ez nem a többség. Lehet, hogy holnaptól két tanár már nem az kormány reakciós elvárásai szerint tanít. Holnapután az egyik budai cukrászdában a kormánypárti lap mellett kiteszik az ellenzékit is. A legbátrabb rektor a miniszteri szónoklat közben óvatosan köhint egyet. Jó, az utóbbi nagyon merész feltételezés. Tapolcát még megvárják.

5. Ami a működtetőket illeti, elsősorban nem a legfőbb ügyészre, a felcsúti polgármesterre vagy a Pasa parkos frakcióvezetőre kell gondolni, tehát azokra, akik az utolsó töltényig fognak harcolni, mert pontosan tudják, hogy egy kellemetlen fordulat esetén az ő lakásaikat mutogatná a CNN belülről, breaking news felirattal és a feltört széf előtt szelfiző békés tüntetőkkel, hanem a beosztott végrehajtókra, akiket a vasárnapi eredmény esetleg a következő dilemma végiggondolására készteti: itt szolgálok a köztévé/a minisztérium/az ügyészség második vonalában, mi van, ha ezek mégis megbuknak? A parancsra tettem szöveg védekezésképpen elég lesz-e? Lehet, hogy holnap egy szerkesztő nemet mond. Egy rendőr nem süllyeszti el az aktát. Egy fiatalember kiáll a Hősök terére, és hazaküldi az oroszokat.

És már ott tolongunk a Kossuth téren a köztársaság kikiáltásánál. (Az ablakban valami főfideszessel, hogy minden részlet a helyére kerüljön.)

6. Vagy fordítva. Ahhoz, hogy a kormány belefusson ebbe a vereségbe, sok minden kellett, de leginkább az, hogy tavaly áprilisra az ellenzék feloszlassa magát, aztán felesküdjenek a rendszerre. Ellenség nélkül nem megy. Nincs fenyegetés, nem ostromolja a várat senki, a zsoldosok harci morálja zuhan, tivornyázási kedve meredeken emelkedik. Négy évig fegyelmezetten loptak, de nem azért, hogy ne költsék el soha. Valamikor élni is kell, mikor, ha nem akkor, amikor a házi ellenzék vaktölténnyel lövöldöz, azt is csak udvariasságból, nehogy úgy tűnjön, mintha nem dolgoznának meg a pénzükért.

Erre a vereségre lehet építeni. A fülkeforradalomnak vége, de a NER kiépült. Gyors tisztogatás, a sorok rendezése, meg kell nézni, mi van még a Jobbik programjában, innen simán vissza lehet jönni. Csak meg kell kérni a Ferit, hogy ne hagyja abba egy percre se, álljon a népszavazási kezdeményezés élére, követeljen előrehozott választást, gitározzon, másszon fel a plakátokra, és ő visszahozza a szarból ezt a kormányzást is a végére.

7. Ha a későbbi győztes ellen két hónapon keresztül hajtogatott vádakból indulunk ki, akkor a siker szavai Magyarországon: szélsőségesen liberális, kapitalista, kisebb állam, szex, Amerika, nem kérek a Jobbikból. Jó volna, ha így lenne, de nem így van. Inkább az derült ki, hogy az aktív többség olyan mértékben rühelli ezt a kormányt, hogy már minden mindegy neki: még azzal a perverzióval is nyerhet valaki, ha hisz a szabadságban és nem etatista. Vagy, a centrális erőtér másik oldalát harapdálva, ha fasiszta egy kicsit.

Az esélyes kihívó mögé áll a nép. Nem érdekes, mit képvisel. A versenyfutás mostantól a Jobbik és a baloldal között azért zajlik, ki legyen a Fidesz mögött a második helyen. Az nyer a körzetben. Ebben a felállásban a másodikakból lesznek az elsők. Az elsőből pedig kispárt akár.

A győzelem receptje adott: az MSZP még mindig meglévő szervezeti háttere plusz a rendszerellenes indulatok miatt olyan jelöltek, akik nem kötődnek a rendszeren belüli ellenzékhez, ugyanakkor még véletlenül sem öntenek hideg vizet a fejükre síró gyerekek mögött. Ebből kellene 150. A Jobbiknak meglesz.

8. Itt kell említést tenni az LMP-ről, a forduló másik nagy (kicsi) veszteséről. (A harmadik a neves politológus, aki készülhetne a Parlamentbe, ha tudná, nemcsak tanítaná.) Szóval, a zöldek nem azt rontották el, hogy nem támogatták Kész Zoltánt. Ez a döntés összhangban áll az identitásukkal, melynek az a lényege, hogy ők nem állnak össze egyik oldallal sem. Emiatt sok támadást kapnak, mert egyesek képtelenek mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy ebben az országban van pár százezer ember, aki olyan pártra akar szavazni, amelyiknek ez a mániája. Az LMP hozzájuk hű, bármennyire ellenszenves a következmény másoknak tartalmilag.

Érthetetlen módon mégis bedobták a közös indulást, de azt a Jobbik részvételéhez kötve (sajnos nem érthetetlen módon). Annyit kellett volna mondaniuk, hogy külön indulnak és kész. Ehelyett álltak elő azzal, hogy a szélsőjobbal igen, a piacpártival nem. Nácik > liberálisok. Ezt égették a homlokukra.

Bár egy olyan moralizáló társaság részéről, mint ők, ez nem hangzott túl jól, azzal érveltek, hogy a Jobbik bevonására taktikai okokból van szükség, mert a Fidesz kizárólag a legszélesebb összefogással győzhető le. A kérdés könnyen eldönthető. Volt két stratégia az asztalon. A Fidesz legyőzése A) a szélsőjobbal, B) a szélsőjobb nélkül. Az LMP az elsőt választotta, a veszprémiek az utóbbit. Az erkölcsi káposzta sem maradt meg, az önállóság kecskéje is megdöglött. Ügyes húzás volt.

9. A rendszerhű sajtó és a társutas értelmiség szerint Veszprém azt bizonyítja, hogy demokrácia van, aki mást mondott eddig, az szégyellje magát. Bár kétszer annyian vannak a pályán, a kapujuk fele akkora, a bíró az ő emberük, a szabályokat egyoldalúan módosították, de valahogy összeszerencsétlenkednek egy öngólt. Látják, fair play.

10. Ha a rendszer marad, a kormány nem bukik meg, az ellenzék kollaborál, a Feri gitározik, nincs 150 Kész Zoltán, az LMP a Jobbikkal cimborál az athéni gyorsra várva: akkor örüljünk vagy ne örüljünk? Persze, hogy örüljünk. Mintha Semjén Zsoltot ledobná a lova. Kár, öröm. Csak rá kell nézni az arcukra, és az önmagában megér három balatoni kikötőt.

Sekély e kéj, térkép e táj.