Az Együtt-PM pártszövetség az országgyűlési választásokat követően arra a meggyőződésre jutott, hogy a megerősödött Jobbikot nem lehet többé karanténba zárni, nyílt és nyilvános vitában kell meggyőzni az embereket a szélsőjobboldali nézetek tarthatatlanságáról. Ezért május 23-ra közös vitára hívta az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetőit.

Elképzelem a „felemelő” jelenetet, amikor Bajnai Gordon és Szanyi Tibor vitatkozni fog azzal a Jobbikot képviselő Morvai Krisztinával, aki részt vett a Parlament előtti, Gaudi-Nagy által szervezett tüntetésen. Ezen a megmozduláson leköpték a VMSZ elnökét és zaklatták a sajtótájékoztatót tartó Bajnait is, aki így testközelből láthatta vitakultúrájukat. Ezekkel akar demokratikus vitát folytatni?!

De elképzelem azt a kormánypárti stratégiát is, amely innentől fogva összemossa az ellenzéken belül az újfasiszta szellemiséget képviselő Jobbikot, valamint a baloldali és balközép ellenzéket. Ennek a gyakorlatnak volt sikeres főpróbája, amikor az országgyűlés elnöke megüzente az ellenzéki pártoknak, hogy ha nem tudnak megegyezni az alelnökök személyéről, akkor nem lesz ellenzéki alelnöke a parlamentnek. Az az „apróság”, hogy az egyik jelölt korábban jogerősen elítélt rasszista bőrfejű volt, nem zavarta sem Kövért, sem a kormánypárti frakciót. Ez az egész ugyanis – üzenték ezzel – nem az ő ügyük, hanem az ellenzéké, amelyen belül a legkülönfélébb „zavaros” ideológiák találhatók meg. Velük áll szemben a kormánypárt, mint a nemzeti érdekek, a nemzet egyedüli képviselője.

Nehezen érthető, mire számítanak a Jobbikkal való vita szószólói. Vitázni ugyanis csak azzal lehet, aki akar. Márpedig a Jobbik nem akar európai értelemben vitázni, csupán egy dolgot szeretne: hivatalosan is szalonképessé válni a választók előtt azáltal, hogy a Fidesz után a demokratikus ellenzék egy része is – feladva korábbi politikai és morális fenntartásait – egyenjogú partnernek tekinti őket és elfogadja a demokratikus politikai közösség részének. Erről szol a vizslasimogatós arculatváltás és a demokratikus ellenzékkel való "vitakészség" egyaránt. Világosan megmutatta ezt a Morvai-Jávor hírtévés vita is.

 Az Együtt-PM egyik képviselője szerint a vitában „lehetőség nyílik a radikális, populista, sőt rasszista üzenetek hiteltelenítésére”. Karácsony Gergely pedig azt mondja: „El kell mondani a vitában, hogy a Jobbik képviselőinek nincsenek érveik”. Csendesen jegyzem meg, populista és rasszista üzeneteket nem lehet hitelteleníteni. Ezek ugyanis eleve hiteltelenek a demokratikus meggyőződésű, ésszerűen gondolkodó választópolgárok számára, akik azt is világosan látják, „hogy a Jobbik képviselőinek nincsenek érveik”. Azokat viszont, akik azért szavaznak a Jobbikra, mert magukévá teszik ezeket a rasszista és populista üzeneteket, egy ilyen vitában nem lehet meggyőzni.

 Másrészt persze érteni vélem, hogy a vita hívei nem minden ok nélkül feltételezik: a Jobbik szavazói között vannak olyanok, akik tájékozatlanságból, meg olyanok is, akik elkeseredésükben, vagy éppen tiltakozásként szavaztak a szélsőjobboldali pártra, ezeket a választópolgárokat pedig vissza lehet nyerni. Ebben a feltételezésben bizonyára van igazság. Azt azonban világosan látni kell, hogy ezeket az embereket nem politikusok közötti tv-viták fogják visszaterelni a demokratikus táborba, hanem – ha egyáltalán, akkor – a velük való közvetlen párbeszéd. Ezért mondja a Demokratikus Koalíció nagyon határozottan, hogy nem politikai performanszokra, politikusok közötti, vitának nevezett színjátékra, hanem a Jobbik szavazóival folytatandó folyamatos és kritikus dialógusra van szükség. Helyben, ott, ahol ők élnek. Ez persze kevésbé látványos, viszont sokkal nehezebb, fáradságosabb munka, de meggyőződésünk szerint nincs más út!

A Jobbikkal való politikai vitát sürgetők másik érve, hogy nem lehet kirekeszteni, stigmatizálni, politikai karanténba zárni egy pártot, amelyre egymillió választópolgár szavazott, hiszen ezáltal ezeket a választókat is kirekesztjük, illetve megbélyegezzük. Ez az érv azonban téves. Nyilvánvalóan nem a választópolgárok megbélyegzéséről van szó, hanem azoknak az eszméknek, annak az ideológiának a politikai térből való kiszorításáról, és igen, stigmatizálásáról, amelyet a Jobbik hirdet. Ma ugyan leginkább arról folyik a szó, hogy a Jobbik stratégiát váltott, már nem annyira nyíltan rasszista és antiszemita, mint korábban volt, mindez azonban a párt ideológiájának újfasiszta szellemiségén semmit nem változtat. A Jobbik kommunikációjában bekövetkezett látszólagos változások ellenére a pártnak megalakulása óta sarkalatos és változatlan ideológiai alapelve a faji megkülönböztetés tétele, a rasszizmus, az antiszemitizmus, a holokauszt relativizálása, illetve tagadása, a durva cigányellenesség, a szélsőséges nacionalizmus, az emberi jogok semmibevétele. És akkor még nem beszéltünk a párt és a különböző nyíltan fasiszta szervezetek, mint pl. a kuruc.info, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom, vagy a Betyársereg közötti közvetlen kapcsolatokról. Ezeket az elveket a Jobbik egyetlen alkalommal sem tagadta meg, ezektől a szervezetektől továbbra sem fordult el. Sőt, pontosan tudjuk, hogy vidéki politikai rendezvényeiken is elsősorban ezt az ideológiát hirdetik (ezt bárki ellenőrizheti, aki elmegy vidéken egy jobbikos rendezvényre).

Persze nem csupán ennyiből áll a Jobbik politikai programja. Van abban bőven nettó ostobaság is, mint például a szent korona vagy a turulszobrok alkotmányos védelme. És vannak benne a demokratikus alapelveket súlyosan sértő programpontok is, mint például a Magyar Gárda működésének engedélyezése, a jogvédő szervezetek „ügynöki szervezetekké” való átminősítése, a halálbüntetés visszaállítása, a „bérrabtartás” intézményének bevezetése, az „etnikai alapú munkaügyi-foglalkoztatási támogatások” megszüntetése (ugye, mindenki érti, miről is van itt szó?), vagy éppen „a magyarellenes pozitív diszkrimináció” felszámolása – hogy csupán néhány kiragadott példát említsek.

Vona Gábor 2012 januárjában arról beszélt, hogy ők nem demokraták. Ez így is van, valóban nem azok. A Demokratikus Koalíció pedig azon a véleményen van, hogy akik magukat nem tekintik demokratának, azok szükségképpen ellenségei a demokráciának, s mint ilyeneknek, nincs helyük a demokratikus közösségben. A Jobbik a demokrácia meggyalázásán, lebontásán, felszámolásán fáradozik. Vannak elkötelezett hívei, és vannak megtévesztett, félrevezetett, elkeseredett támogatói. Azt gondolni, hogy a Jobbik politikai előretörését a párt politikusaival folytatott viták megakadályozhatják vagy legalább mérsékelhetik, ijesztő politikai naivitás.

Szögezzük le: nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy a Jobbik előretörésének oka az lenne, hogy a baloldal nem állt vele szóba. Nemzetközi példák azt mutatják, hogy épp a minden párt által szalonképesnek elismert szélsőjobb szokott előretörni, nem pedig a politikai karanténba szorított. Az európai példákat követve tehát sokkal inkább a magukat demokratikusnak tartó pártok összefogására, és a Jobbiktól, annak politikai programjától való következetes és egyértelmű elhatárolódásra, a szélsőjobboldali eszmék közös kirekesztésére lenne szükség. Erre ma Magyarországon nincs meg a politikai akarat. Többek között ez az, ami tovább erősíti a Jobbikot. És ezért tartunk ott, ahol tartunk.