A szegénység folyamatosan mélyül, a kormány megbízhatóan ellenszenves, a kormányzás következetesen kudarcos, a baloldali pártok támogatottsága mégsem nő, olyannyira nem, hogy a jövő évi választásokon semmi esélyük sincs győzni, amivel rajuk kívül mindenki tisztában van, talán már ők is. Csüggedt kampányfőnökök és műkedvelő politológusok törik a fejüket az ellentmondáson. Ha csodálkozol a szocialistán, és nem érted, gondolkozz az okain is tán, és megérted.  

Mit csinálna ilyenkor a Fidesz, ha ellenzékben lenne? Mindig ezt a kérdést kell feltenni.

Ott van például a rezsicsökkentés, ami végképp romba döntötte az amúgy sem túl épületes baloldalt. Mit csinálna a Fidesz ellenzékben, ha a szocialista kormány 20 százalékos rezsicsökkentést hajtana végre? Teljesen egyértelmű: 50 százalékos rezsicsökkentést követelnének. Egyetlen pillanatra sem jönnének zavarba, már másnaptól aláírást gyűjtenének a rezsiszámlák megfelezéséért. Nemzeti konzultáció indulna, népszavazást kezdeményeznének, a végén gördülő sztrájkkal egybekötött, békés tüntetésen tiltakoznának a példátlan rezsiemelés miatt. Azt mondanák, hogy ők 50 százalékkal csökkentenék a rezsit, tehát a szocialisták 20 százalékos csökkentése valójában 30 százalékos emelés.

Pontosan ez történt az 50 százalékos pedagógus-béremelés után. A parlament megszavazta, az ország belerokkant, pár hónap múlva a Fidesz azért lázongott, mert nem történt újabb emelés. A 13. havi nyugdíjra 14. havit ígértek, az adócsökkentésre még nagyobb adócsökkentést, amikor pedig rosszra fordult, minden egyes visszavont juttatásnál azt éreztették, hogy nem kellene ezekről lemondani, ha ők lennének hatalmon. A kormány akár osztogatott, akár megszorított, a következő két algoritmus automatikusan kidobta a megfelelő ellenzéki választ:

O^Fidesz = O^MSZP  x E^Fidesz , ahol O az osztogatás mértékét, E az ellenzékben töltött évek számát jelöli. 

Í^Fidesz = M^MSZP x -1 , ahol Í a választási ígéretet, M a megszorító intézkedést takarja.

A közönség imádta a műsort. Most is nyernének, ha ők lennének ellenzékben. Rálicitálnának mindenre, az mindig bejön. A sikerhez persze az is kellett, hogy az értékelvű jobboldali értelmiség ne hányja el magát a balos demagógiától azonnal. Hamar kiderült, hogy ilyen veszély nem fenyeget, mert vagy elhitték, amit hallottak, és örültek neki (ez a kedvezőbb változat), vagy nem hitték el, és akkor annak örültek, hogy mennyire rafináltan ügyes az überzseniális Fidesz: az erősek győznek, a gyengék nyafognak.

A baloldalnak, ezt el kell ismerni, e tekintetben számottevő hátrányt jelent, hogy a nem jobboldali sajtóban már attól a bejelentéstől is kiborulnak, ha a stadionépítésre szánt pénzt inkább ingyengyógyszerre költené az egyik miniszterelnök-jelölt. Ami lehet röhejes, de nagyjából úgy aránylik a fideszes demagógiához, ahogy az MSZP népszerűsége a kormánypárt népszerűségéhez.

A kettő közti összefüggés egyértelmű, ezért csacska dolog egyszerre csúfolódni az ellenzék népszerűtlenségén és bátortalan demagógiáján. Ha demagógabb lenne, népszerűbb lenne. Ami nem lenne helyes, ettől még tény. A Fidesz sem azért nyomatja ezt a nacionalista-populista politikát, mert egyetért magával, bár az is lehet, hogy igen, de az másodlagos szempont. Azért csinálja azt, amit csinál, mert a többségnek az tetszik. Megnézik a kutatásokat, ami kijön, az a politikájuk. Más szóval, a Fidesz a legdemokratikusabb párt.

A többség kisebb gázszámlát akart, a Fidesz végrehajtotta a többségi akaratot. A többség antiliberális fordulatot várt el az iskolákban, a Fidesz teljesítette a népi igényt. A többség nagyobb állami beavatkozást kért a gazdaságban, a Fidesz megadta nekik. Mint egy permanens népszavazás. A többség utálja a cigányokat, a Fidesz ezért megvonja a segélyüket, és elküldi őket közmunkára. Nem a Fidesz üldözi a hajléktalanokat, a többség nem akar találkozni velük. Ha a többség bevándorlópárti lenne, akkor a Fidesz is az lenne. Ugyanez a helyzet a hatalmi ágak elválasztásával. A közjogi berendezkedés, mondjuk úgy, nem kifejezetten demokratikus irányba mozdult el, azonban a többséget ez a kérdés teljesen hidegen hagyja, ha mindenképpen véleményt kell nyilvánítania, akkor a többpártrendszert és a politikai vitákat megveti, a sajtószabadság nem izgatja, azaz még a kiépülő autoriter rezsim is többségi egyetértésen, de legalábbis tudomásulvételen nyugszik.

A nemzeti együttműködés rendszerét a magyar nép akarta és a magyar nép nem söpri el.

*

Innen szép veszteni. Ha az ellenzék olyan lenne mint a Fidesz, akkor minek szavazni rá, ha nem olyan, akkor meg nincs esélye. Ráadásul amiben ugyanolyan, abban bénább, de ez nem tartozik ide. TGM szerint fordítva van, a kormány azért teheti meg mindazt, amit tesz, mert a nép nem értesül az intézkedésiről. Mint minden jó szándékú filantróp, TGM is túl optimista ahhoz, hogy más következtetésre jusson. Ha az általános tájékozatlanság a magyarázat, akkor még reménykedhet abban, hogy a magyar nép a tekintélyelvű, szabadságkorlátozó, erőszakos hatalomgyakorlást tulajdonképpen nem kedveli, a sérelmi nacionalizmus idegen tőle, az álszentségtől émelyeg. Hogyan lehetne bízni egy radikális baloldali politikában, ha annak fundamentuma, a nép, kissé beszámíthatatlan?

A népről vagy jót vagy semmit. Olyan ez, mint amikor pedagógusnapon a nemzet nagyszerű napszámosainak önfeláldozó munkájáról szónokolnak általánosságban, miközben a szónokok gyerekkorát is megnyomorította egyik, másik konkrét tanár. A nép szent, de elképzelhető-e a Fidesz rendszere a nép nélkül és a nép ellenében? Azt gondolni, hogy ez az egész a politikusok felelőssége, a nép csupán áldozat – nem ez volna a nép igazi megrágalmazása?

Nyilván nem érdektelen az sem, hogy a magyar nép többsége miért nem tartja sokra a szabadságot, és hogy ebben a szabadság híveinek milyen felelőssége van, de nem kell mindenáron a vesztesek szemében keresni a szálkát, miközben a győztesek gerendával verik a fejed. 

*

A nép pillanatnyi állapota nem menti fel az ellenzéket, csak máshogy jelöli ki a feladatot. A szabadság szerény számú megszállottjának Magyarországon most pechje van, mert a szabadság tehetséges ellenségeivel szemben a galaxis valószínűleg legtehetségtelenebb ellenzéke áll. Akiket a szabadság oldalára is legfeljebb a dialektika kedvéért sorolhatunk. Annak ellenére, hogy nem a szabadság barátai vannak többségben, a politikai ellenzék állhatna felvillanyozó, gáncstalan és bátor személyekből, akiket ugyan legyőznek majd a jövő évi választáson, de közben méltóságot és önbecsülést adnának azoknak, akik még hisznek abban a másik-Magyarországban, amely élni engedi őket is.

Ilyen ellenzéki pártokat persze nem is győznének le jövőre, hiszen – mint említettük – értelmes és bátor személyekből állna, ezért el sem indulnának olyan választáson, amelyet előre elcsaltak, mert tisztában lennének azzal, hogy az indulásuk, de még a győzelmük is a szabadság ellenségeinek malmára hajtaná a vizet. Mindegy, ezen túl vagyunk, a bojkottot elutasították, habár azt nem fejtették ki, hogy mért lesz jó, ha a részvételükkel legitimálják a morálisan nem legitim rendszert, miközben még vereséget is szenvednek; és nem beszéltek arról sem, hogy, ha valamilyen műszaki hiba miatt mégis nyernek, akkor a Fidesz fennmaradó rendszere, tippjük szerint, hány nap elteltével fogja kilökni magából őket. El kell indulni, mert az nem lehet, hogy a Fidesz újabb négy évet kapjon. Ez volt az érv. Abból, hogy mi lenne helyes, nem lehet következtetni arra, hogy mi lesz – mondaná erre Hume, de mivel ő nem tagja a választmánynak, nem kell törődni vele.

Ők tehát elindulnak, összefognak, győzelemre készülnek, holott egyetlen küldetésük maradt, ha már: elérni a parlamenti egyharmadot. Ez sem egyszerű feladat, de nem eleve reménytelen, csupán az eddigi teljesítményük alapján tűnik így. 67 képviselői hely a 200-ból, ennyit kellene összehozni a Jobbikon kívüli ellenzéknek. Ha ez megtörténik, akkor két eset lehetséges. Látva, hogy mi várható (többség igen, kétharmad még a Jobbikkal sem), a Fidesz az utolsó pillanatban kiveszi a sarkalatos törvényeket az Alkotmányból, különben nem fog tudni kormányozni. Ami legalább részben megoldja azt az elvi és gyakorlati problémát, hogy egy későbbi kormányváltás estén a győztes pártok mit kezdjenek a kormányzást megbénító kétharmados szabályokkal. Ha viszont nem nyúl az alaptörvényéhez a Fidesz, akkor kénytelen lesz belülről bomlasztani a rendszert, kiszolgáltatva magát az ellenzéknek az alapvető működéshez is szükséges állandó módosítások miatt (vö: gránitszilárdság). Addig erős a birodalom, amíg terjeszkedni tud. Korlátok közé szorulva, kifulladóban, egyre több engedményre kényszerülnek majd, végül jön a glasznoszty.

A jelenlegi leosztásból ennyit lehet kihozni. Később lesznek új lapok is. Nyerjenek még egyszer (ez nem az ellenzéken múlik), de már ne nagyon (ez igen). A többit az idő megoldja. Esetleg nem.