Vélemény hvg.hu 2013. október. 20. 11:00

Eközben a Lajtán túl: gyűlölt törvény, aggasztó koalíció, durva marketing.

Erről írtak a héten Nyugaton.

Az amerikai kongresszus két háza az utolsó pillanatban megkötött kompromisszummal, az adósságplafon megelemésével elhárította az államcsőd veszélyét, és feloldotta számos szövetségi intézmény "blokádját".

A liberális The New York Times szerkesztőségi cikke arra szólítja fel a konzervatív teadélutánosokat a szenátusban bíráló több tucat "pragmatista" republikánust, gondoskodjanak arról, hogy örökre megváltozzon az a mód is, ahogyan a kongresszus működik. A lap szerint a konfrontációs taktika nem vált be, a közérdeket, nem pedig a lobbicsoportok érdekét szem előtt tartó racionális tárgyalás azonban sikeres lehet. Az új diskurzus színhelye lehet a lap szerint a két ház tanácskozása a jövő évi büdzséről, ahol némely republikánus tanúbizonyságát adhatná flexibilitásának.

Elhibázott stratégiát követtek azok a republikánusok, akik most azzal vigasztalják magukat, hogy jó harcot vívtak az Obamacare ellen, holott előre lehetett látni e stratégia kudarcát – írja a konzervatív National Review Online szerkesztőségi cikke, megállapítva, hogy a jobboldal megosztott, a támogatása csökkent, és nem is kapott engedményeket a demokratáktól. A lap szerint önmagában az a tény, hogy volt számottevő ellenállás Obama egészségbiztosítási terve ellen, még nem jelenti azt, hogy a közvélemény "olyan intenzitással gyűlöli és féli ezt a törvényt, mint mi, konzervatívok", és olyan kérdésekre vár választ (pl. hogyan lehet az egészségbiztosítás megfizethető?), amelyekre a konzervatívok nem adtak kielégítő válaszokat.

Ha Németországban valóban létrejön a kereszténydemokrata-szociáldemokrata nagykoalíció, az több területen veszélyes tévútra viheti a gazdaság- és pénzügypolitikát – olvasható a Neue Zürcher Zeitung kommentárjában. A konzervatív svájci lap szerzője, Matthias Benz szerint biztosan káros lesz például a mindkét párt által akart minimálbér, hiszen ha az SPD keresztülviheti tervét, a 8,50 eurós minimálbért, akkor különösen a "struktúraszegény" keleti országrészekben várható munkahelyvesztés.

Politikai okokból óvja a szociáldemokratákat egy nagykoalíciótól az SPD-hez közel álló Frankfurter Rundschau. A baloldali napilap publicistája, Stephan Hebel szerint ez az alku szembemegy minden ígértettel, amit a szocdemek a kampány során tettek: közös Európáról volt szó, nem német dominanciáról, a bankok szabályozásáról, a káros pénzügyi termékek tiltásáról, a meleg párok teljes egyenjogúsításáról, az állami és céges adatkémkedés leállításáról volt szó. Ma viszont az SPD vezetősége csupán a Merkel-kurzust akarja folytatni, a kötelező minimálbér "barátságos melléklésével".

Komoly belpolitikai vihart kavart a héten Franciaországban egy középiskolás koszovói roma lány, Leonarda kitoloncolása, akit az iskolabuszról vittek el a rendőrök. Az ügy főleg a liberálisokat mozgatta meg: a Libération-ban az újság két szerkesztője, Francois Sergent és Eric Decouty is felháborodott írást közöltek a lapban. Decouty sokkolónak nevezi a történteket, és kijelenti, hogy Manuel Valls belügyminiszter és a jelenlegi kormány bevándorlási politikája nem sokban különbözik a jobboldali kormányokétól. Az újságíró szerint komoly ideológiai nézetkülönbségek vannak a baloldalon a biztonsági kérdésekkel kapcsolatban, és Francois Hollande elnöknek kellene kijelölnie a követendő utat.

Kollégája, Francois Sergent is hasonlóképp látja a problémát, hozzátéve, hogy egyértelmű a kormány kudarca, ha középiskolások ezrei vonulnak az utcára tüntetni a kormány ellen. Az újságíró megjegyzi, Franciaország igazi értékeit ebben a helyzetben szerinte a kitoloncolt társaik mellett kiálló diákok képviselik, de ő is az elnöki megnyilatkozásban látja a megoldást, szerinte Hollande elnöknek az iskola szentsége és integrációs értékei mellett kellene kiállnia.

Bernhard-Henri Lévy filozófus a konzervatív Le Point-ban az egyre erősödő Front National-ról ír, amelynek elnöke, Marine Le Pen rendre kikéri magának a szélsőjobboldali jelzőt. Lévy ezért listát írt arról, mi mindent nem kellene, vagy nem kellett volna csinálnia a pártnak és tagjainak ahhoz, hogy az újságírók ne nevezzék szélsőjobboldalinak a pártot. A publicista különböző példákat hoz, amikor a párt tagjai egyértelmű jelét adták szélsőjobboldali elköteleződésüknek, és az elmúlt évek legdurvább politikai marketingjének nevezi azt, hogy Marine Le Pen megpróbálja lemosni pártjáról a szélsőjobboldali jelzőt.

Hirdetés