Megrövidültünk. “Sógorasszony, mindent megrövidítünk. Lerövidül az idő, aztán a távolságok. Minden röviden lesz elintézve” – csakúgy, mint a Sörgyári Capriccio Pepin bácsija, aki ezekkel a mondatokkal jelezte, hogy beköszöntött a modern kor a kisvárosba, három éve Magyarországon is a nagy lerövidítés kísérlete zajlik. Nézzen ki mindenki az ablakon, tapasztalja meg, hogy minden milyen nagyszerűen rövid lett az elmúlt három évben!

Itt van például az ország neve, Magyarország, ami sokaknak, átütő modernsége ellenére sem tetszik, mert ragaszkodnának a hosszabb és körülményesebb Magyar Köztársaság elnevezéshez. Ha az előző mondatban nem kellett volna teljesen feleslegesen visszaidéznem az ország korábbi meghatározását, akkor csak ebben az írásban öt betűt nyertem volna (feltéve, ha csak egyszer használom). A HVG-nek arányosan ennyivel kevesebbet kellene fizetnie nekem szerzői honorárium gyanánt, ennyivel takarékosabban gazdálkodna a cég vagy ennyivel több hely lenne más, ennél értékesebb gondolatokra a kiadványban. Ha ugyanezt a közgazdasági példát a népgazdaság egészére vetíteném, akkor, gondolom, nem kell ecsetelnem, milyen mérhetetlen össznemzeti haszont mutathatnánk ki. Még sokak számára nem világos, hogy a rövidebb országnév boldogabb magyarságot eredményez, de a számok egyre inkább magukért beszélnek.

A szimbolikus változtatásokon túl ugyanis, a kormány örömteli módon a gazdaságban tette meg a legnagyobb rövidítési lépéseket, és a tények ezúttal sem hazudnak. Itt van először is a GDP-változás, ami Bajnai Gordon megszigorító intézkedései miatt 2010-ben még sajnálatos módon pozitív volt, azóta viszont egy jól összehangolt akcióterv példamutató megvalósításának eredőjeként többször is visszaesésbe fordult. Történt ez annak ellenére, hogy a világgazdasági környezet kifejezetten kedvezőtlen. A számunkra meghatározó exportpiacokon a bennünket is érintő világgazdasági válság furcsa paradoxonaként egyértelmű növekedés várható, ezért az idén nálunk legfeljebb a GDP stagnálása számíthatunk, és még ennek is örülhetünk. A jövőre nézve mindenesetre bíztató, hogy a beruházások 2013-ban is szűkülnek, a nemzetközi tőke továbbra is inkább más célpontokat keres, csökkennek a reálbérek, következésképpen visszaesik a lakossági fogyasztás, ami azt sejteti, hogy az ínséges esztendő után végre megint recesszió köszönt ránk, amiben a magyarság történelmileg mindig is a legjobban érzi magát.

Mindez annak ellenére történt, hogy a monetáris politika kifejezetten a gazdasági vezetés erőfeszítései ellen dolgozott azzal, hogy hosszú éveken keresztül magasan tartotta a kamatokat. Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése így valóságos áttörés. A rövidítés jegyében, a Matolcsy-féle tervek eredményeképpen végre a kamatok is a nulla felé közelíthetnek, és remélhetőleg a negatív reálkamat is kézzelfogható közelségbe kerül. Sok múlik persze az inflációs rátán, de a kormány 10 százalékos rezsicsökkentési terve az árak leszorításán keresztül abba az irányba hat, hogy ez a fontos gazdasági mutató is elindulhat a nulla irányába.

Az elmúlt napok egyik fontos hírét is érdemes ezen történelmi változások perspektívájában szemlélni. Sokan emlékezhetnek arra, mekkora ellenállás kísérte a magánnyugdíjpénztári vagyon nullára csökkentése érdekében tett lépéseket, pedig egyértelmű volt a kormányzati ígéret: a magánnyugdíjpénztári számlák helyébe az állami nyugdíjrendszer egyéni számlái lépnek, nincsen tehát ok aggodalomra. Az ígéret pedig szép szó, jövő év eléjétől mindenkinek az egyéni számláján tartják nyilván a vagyont, ami kénytelen-kelletlen nulláról indul majd (ennek bonyolult közgazdasági okai vannak, természetesen). Jó hír viszont az, hogy hosszú még az idő a nyugdíjig, lesz időnk kivárni, hogy a vagyon tovább csökkenjen.

A gazdasági téren bekövetkezett történelmi rövidítéshez képest bizonyos lemaradás érzékelhető az emberi- és szabadságjogok kurtításának ügyében, pedig erre vonatkozóan egyértelmű nemzetközi kötelezettségeink is vannak az Azerbajdzsánnal, Kínával és Oroszországgal közelmúltban aláírt szerződések miatt. A cikk elején idézett Pepin bácsi is joggal aggódott, hogy az esperes úr lovának farkát könnyebb lesz levágni, mint az élet más területein változásokat elérni. Az emberek gondolatait lerövidíteni, vagy a jogaikat megvágni, mindig hosszabb és körülményesebb, könnyen előfordulhat, hogy erre egy emberöltő sem lesz elég. Ezért dicséretes, hogy a kormány a médiatörvény, az igazságszolgáltatás, a választójogi törvény vagy az Alaptörvény átírásával jelezte, komolyak a szándékai.

Az emberek azonban további rövidítéseket várnak, olyannyira, hogy a budapesti romkocsmákban is újra népszerű a rövidlépés. Amint azt a Fidesz-székház közelmúltbeli elfoglalása is jelezte, a fiatalok még mindig úgy érzik, túl sok joguk van az átlagpolgároknak. Joggal lázadnak és követelik, hogy ezt is vegyék el tőlük. Félő, ha ezek a változások nem történnek meg záros határidőn belül, akkor még többen vándorolnak ki Londonba vagy Berlinbe, és hagyják magukat jogfosztani nálunk gazdagabb országokban.

(Megjegyzés: ez a cikk eredetileg hosszabb változatban készült el, de lerövidítettem.)