Adolf Eichmann

Wikipedia

A Karthauzi és az 1945 előtt Evetke, ma pedig Melinda névre hallgató utcában több, nagyrészt zsidó építészek által tervezett garniszálloda létesült, amelyek 1944. március 19. után a zsidók deportálását koordináló Adolf Eichmann, a politikai foglyokat begyűjtő Gestapo és az SD (Sicherheitsdienst, Biztonsági Szolgálat) szálláshelyeivé váltak. Az étteremmel és kávézóval is rendelkező Majestic szállodába (Karthauzi u. 2., ma Karthauzi u 4/a) Eichmann irodája költözött, de ide települt az Államvédelmi Rendészet vezetője Hain Péter, valamint szervezetének zsidóügyekkel foglalkozó része is, továbbá Ferenczy László csendőr ezredes, az Eichmann mellé rendelt magyar összekötő tiszt is itt székelt. Eichmann egy másik irodát is fenntartott a Dohány utcában a zsinagógával szomszédos épületben.

A „társasház” néven is ismert Mirabell garniszállóba (Karthauzi u.6.) Otto Klages Hauptsturmführer parancsnoksága alatt az SD és a Gestapo törzse rendezkedett be, a Lomnic panziót (Evetke u. 2) Dieter Wisliceny és a magyar politikai rendőrség közösen vette igénybe. Ma is állnak még azok a fáskamrák, amelyekben Eichmann és társai embereket tartottak fogva. A Kis Majestic (Melinda u. 1.) és a Mirabell szálló alagsorában börtönöket is kialakítottak. Több száz, politikai okból lefogott személyt kínoztak itt, mielőtt továbbszállították volna őket valamelyik német koncentrációs táborba (1944 őszéig Auschwitzba). Jelentős volt az őrizetesektől elrabolt vagyon értéke is. A Széplak és az Éden szállót a Wehrmacht vette igénybe. Emellett a Gestapo a Béla király u. 53. alatti Bellevue szállót is lefoglalta és foglyainak egy részét ide szállította. Ugyanez lett a sorsa a Golf Szállónak is, amely később, az 50-es években Vörös Csillag Szállóként az olimpiai csapat felkészülésének színhelye volt (a tetején álló vörös csillagot Nagy Imre öttusázó verte le október 23-án). A Wehrmacht utat épített a Denevér-völgyben a Farkasréti temető felé – ennek nyomai máig látszanak.

Eichmann magánlakásnak Aschner Lipót Apostol u. 13. alatti villáját használta. Avraham Gordon 1961-es tanúvallomása szerint ennek kertjében egy 16 éves munkaszolgálatost személyesen lőtt agyon azért, mert az egy fáról megevett egy barackot. Eichmann védője azonban keresztkérdéseivel összezavarta a tanút, aki beismerte, hogy az esetet nem látta, hanem csak hallomásból tud róla. Egyetlen eset tűnik bizonyítottnak, amikor Eichmann személyesen kegyetlenkedett: 1944. december 23-án, mielőtt egy Volkswagen-Schwimmwagennel távozott volna Budapestről, felkereste a gettóban álló zsidótanács székházát, ahol azonban a portáson kívül az esti órákban senkit sem talált. Indulatait a portáson vezette le, akit pisztolya agyával úgy fejbevágott, hogy annak arcát elöntötte a vér.

Eichmann személyiségéről a legvadabb legendák terjedtek el. Ezért részben munkatársa, a rablásban és tömeggyilkosságokban segédkezés mellett bonviván természetét megőrző Dieter Wisliceny felelős, aki azt terjesztette róla, hogy „semmilyen szexuális gátlásai sem voltak és az orgiák gyakran reggel hatig tartottak”. Egy angol életrajzírója szerint az SS-tiszteket rendszeresen párcserére buzdította volna. Mindebből egy szó sem igaz. Az viszont tény, hogy Budapesten két nővel is intimebb kapcsolatba került. Egyikük egy elvált gazdag nő, Ingrid von Ihne volt, akit már korábbról is ismert. A Bécsben született Kucsera Margitot viszont csak Budapesten ismerte meg. Emellett Eichmannak rokonsága is élt Budapesten. Apja második házasságából született féltestvérei laktak itt, akiknek egyik lányuk szerencsétlenségére nemcsak hogy egy zsidó cipőgyárossal házasodott össze, hanem a tőle történt elválása után egy szintén zsidó egyetemi tanárba lett szerelmes. Sorsa ismeretlen.

Eichmann szenvedélyeiről csak annyit tudunk, hogy Magyarországon többször lovagolt és erősen dohányzott, sőt, viszonylag sokat is ivott. Mivel itt jegy nélkül lehetett kapni benzint, rendszeresen szervezett hosszabb autós kirándulásokat és a Balatonnál is járt. Maga Eichmann is megemlítette még Argentínában készült feljegyzéseiben, hogy szívesen vett részt tokaji borkóstolókon. Több forrás is van arra, hogy Endre Lászlóval, a zsidók deportálásáért felelős magyar államtitkárral többször részegségig tartó mulatozásokat is csaptak, Wilhelm Höttl és Kasztner Rezső pedig egyaránt alkoholistának jellemezte.

Nemcsak Eichmann nézte ki magának a legjobb villákat. Otto Winkelmann, a budapesti Waffen-SS erők parancsnoka 1944 decemberéig Vida Jenő nagyiparos Bérc utca 13–15 sz. villájában lakott. Haint 1944 júniusában az őrizetesektől elrabolt értékek valamint hírhedt tivornyái miatt leváltották és szervezetét feloszlatták, de a nyilas puccs után visszahelyezték pozícóiójába. Ettől kezdve Budapest bekerítéséig ugyanazok a hivatalok működtek a szállodákban, mint a Sztójay-kormány első időszakában. Eichmann és társai a deportálások leállítása után, 1944 augusztusában elhagyták a fővárost és új, bár a korábbitól nem sokban különböző feladatot kaptak: ezúttal a menekülő bánáti és bácskai svábokból kellett transzportokat szervezniük a Birodalomba. Ennek során kapta meg a II. osztályú Vaskeresztet. Szeptember elején Berlinbe vezényelték, de 28-án már ismét Budapesten volt. Különítményét feloszlatták, csak néhány munkatársa maradt mellette mint szűkebb törzs. Ők szervezték a hírhedt gyalogmeneteket a Birodalmi Védőállás felé, aminek során rengetegen elpusztultak. Eichmann és társai még a főváros bekerítése előtti nap távoztak, de néhányan itt rekedtek: ők a kitörés során pusztultak el. 1948 után a szállók szobáit garzonlakásokká alakították át és a BM illetve a HM megbízható kádereinek utalták ki. Ugyanez történt Aschner Lipót villájával, amelyben jelenleg egy Pilates-stúdió működik.

Ha valaki azt gondolná, mindez csak a távoli múlt része, akkor ki kell ábrándítanom. Az Eichmann-különítmény egyik oszlopos tagja lehet, hogy még ma is él – tíz évvel ezelőtt legalábbis életben volt. Ráadásul hazánk szülöttéről, Brunner Alajosról van szó. Alois Brunner Eichmann helyetteseként vezette a bécsi zsidók elüldözését 1938 után és társa volt majdnem mindegyik akciójában. 1945 után több mint egy évtizedig nyugati titkosszolgálatoknak, többek között a nyugatnémet Bundesnachrichtendienstnek dolgozott, miközben egy francia bíróság 1954-ben két eljárásban is halálra ítélte. Majd amikor helyzete tarthatatlanná vált, Szíriába emigrált, ahol szaktudását felhasználva a szír állambiztonság Izrael-ellenes részlegét szervezte újjá. Közben a Moszad két alkalommal is bombamerényletet követett el ellene, ami ujjai nagy részének amputálásához vezetett. 1996-ban Damaszkuszban német turisták még felismerték, és egy alkalommal a Spiegel újságírójának telefoninterjút is adott, amiben nemhogy tagadta volna a holokausztot, hanem még büszke is volt rá, és egyedül azt emlegette sajnálkozva, hogy nem végeztek teljes munkát.

A történethez tartozik egy tipikusan magyar utószó is. A Svábhegy és a Rózsadomb helyszínei mindegyikéhez tragédiák sorozatai fűződnek. Mondanunk sem kell, sehol sincsen emléktábla. Mintha nem is a mi történelmünkről lenne szó.