Boldoghy Olivér (rév)komáromi színész, vállalkozó szeptemberben nyilvánosságra hozta, hogy fölvette a magyar állampolgárságot, és bejelentette, hogy szlovák állampolgárságáról „semmilyen körülmények között nem kíván lemondani”.  A múlt héten azonban kiderült, hogy a pozsonyi belügyminisztérium nem az ő kifejezett kívánsága, hanem a hatályos szlovák törvény szerint cselekedett, és megfosztotta szlovák állampolgárságától.

Ezzel a következők járnak együtt: „a napokban bevonják a jogosítványomat, személyimet és az útlevelemet, a szociális biztosító és a betegbiztosító állandó lakhely nélkül megszünteti a fedettségemet, és innentől nem állják az orvosi ellátásomat sem. 2012. február 14-én pedig kitoloncolhatnak az országból. Bálint-napon, szeretettel … Megélhetésemhez létfontosságú a gépkocsi használata, jogosítvány nélkül gyakorlatilag a keresetem is odalett. Bevétel nélkül nem tudom tovább fizetni az adóimat, járulékaimat, hiteleimet, és persze nem tudom ellátni a családomat sem, betegség esetén pedig nincs pénz orvosra. Tartózkodási engedély nélkül munkát sem vállalhatok.”

Ezúton fejezem ki szolidaritásomat Boldoghy Olivérrel. De nemcsak a Ficóék bosszúálló törvényét érvényesítő szlovák hatóságokkal szemben, hanem a magyar kormánnyal és általában a magyar politikai kaszttal szemben is, amelyik megvezette és cserbenhagyta.

A médiatörvény förtelmes és belső-ázsiai lelkületű, de tény, hogy az Unió által fertőtlenített és gyakorlati érdekekhez igazodó változatában nem életveszélyes. Magyarországon még mindig van szólásszabadság, orrán-száján lehet szidni a kormányt, legföljebb nem olyan kifizetődő, mint Orbán Viktor vagy Navracsics Tibor cselédjének lenni. Van azonban egy téma, ahol gyakorlatilag nincs véleményszabadság, mert fojtogató konszenzus uralkodik kormány és mindenféle rendű ellenzék között. Ha valaki fölveti, hogy a magyar állampolgárság megadása itteni lakóhely nélkül, etnikai alapon nem a legjobb, hanem nagyon rossz és ártalmas módja volt a nemzeti egység kifejezésének, és dehogyis gyógyította be a „Trianon ütötte sebeket”, az a pedofil rablógyilkosnak kijáró szívélyes elbánásra számíthat.

Két és fél éve egy irdatlan hosszú és unalmas posztban már elemeztem azt, hogy mi a baj az ilyen típusú kettős állampolgársággal, és milyen meggondolásból karolta fel a Fidesz – korábbi deklarált álláspontját meghazudtolva – 2004 második felében egy általa is utált és gyanakodva szemlélt, mondjuk úgy, marginális csoport kezdeményezését. Itt nincs hely rá.

Azóta a szocialisták is beálltak a sorba, ők is megszavazták a Fidesz lóhalálában benyújtott törvényjavaslatát, bár előtte kicsit szívták a fogukat a sietség miatt. Ezzel igazolták, hogy 2004-ben tényleg összesen annyit érzékeltek az egészből, hogy ők a célpont, rögtönözve védekeztek, ahogy szellemi kapacitásukból futotta, és ugyanúgy máig nincs fogalmuk a modern állam mibenlétéről, mint a Fidesznek. (Mellesleg az „ezeréves magyar államiságról” sem, hiszen az etnikai alapú nemzetfogalom  viszonylag új találmány, az ezer év túlnyomó részében jogilag mindegy  volt, milyen anyanyelvű az uralkodó és milyenek az alattvalói.)

Az LMP meg az „új hazafiság”jegyében üdvözölte a könnyített honosítást (honosítás-e valójában?), mint „szimbolikus gesztust”. Gondosan elfelejtve, hogy az állampolgárság se nem szimbólum, se nem gesztus, hanem kőkemény jogviszony olyan jogokkal és kötelességekkel, amelyek letelepedettség hiányában nem élvezhetők és nem teljesíthetők. Az MSZP és az LMP továbbá készpénznek vette azt az agitprop mémet, hogy határon túli nemzettársaink döntő többsége elvárja tőlünk ezt a jótéteményt, bár ezt soha semmilyen megbízható felmérés nem igazolta. Azóta ki is derült, hogy határon túli nemzettársaink túlnyomó többsége elutasító vagy közömbös eme gesztus iránt, nem kíván élni a magyar állampolgárság áldásaival még Erdélyben sem, ahol pedig nem ígértek be retorziókat.

A lóhalál nettó eredménye az volt, hogy a Fidesz annak könyörgése ellenére kinyírta szlovákiai szövetségesét, a Magyar Koalíció Pártját, és Robert Ficóban elindította a vezérhangyát, minekutána az akkori, vérnacionalista többségű parlament (megjegyzem, a mostani koalíció némely erejének egyetértésével) meghozta azt a törvényt, amelynek értelmében elveszti szlovák állampolgárságát az, aki másikért folyamodik.

A magyar kormány persze a legcsekélyebb erőfeszítést sem tette, hogy visszamenőleg cáfolja azt a rossz sejtelmet, hogy csupán új szavazókat akart szerezni. Dr. theol. Semjén Zsolt nemzetpolitikai miniszterelnök-helyettes egy kis halogatás után bejelentette, hogy nincs első- és másodosztályú állampolgár (fenét nincs, lásd a következőket). Így határon túli nemzettársaink azt a jótéteményt, hogy kifejezhetik Magyarország iránti szeretetüket, meghálálhatják azzal, hogy kifejezhetik ama pártszövetség iránti szeretetüket, amelyiktől ezt a jótéteményt kapták. Nem feltételezek cinizmust: Semjén valószínűleg komolyan gondolta, és csupa jó szándékból erőltette át ezt a választójogos kreténséget.

Nem tudom, nemzettársaink mikor ébrednek rá, hogy magyar állampolgárságuk – választójog ide vagy oda – tartalmatlan, egy nemzeti színű nejlonba csomagolt semmit kaptak, vagy annál is rosszabbat. Boldoghy Olivérnek is feltűnt már, hogy: „Magyarországi lakhelyem nincs, magyar okmányokkal nem rendelkezem, ottani személyigazolványt pedig csak úgy tudok szerezni, ha bejelentett címem van.” Bejelentett lakcím nélkül szavazni lehet a magyar parlament összetételéről, életben maradni, családot eltartani viszont nem; igaz, adókat és járulékokat se kötelező fizetni.

Valakik minderről elfelejtették felvilágosítani a komáromi művész-vállalkozót. Tökéletesen jóhiszemű vagyok: valakik becsapták Boldoghy Olivért. Szeptember 21-én jelentette be, hogy fölvette a magyar állampolgárságot, és nyílt levélben szólította fel Radicová miniszterelnököt, hogy „kormánya törölje el a Robert Fico kormánya által módosított jogszabályt”. November 18-án közölte, hogy megfosztották szlovák állampolgárságától. A közben eltelt két hónap során senki sem szólt neki, hogy a törvényeket Szlovákiában sem a kormány hozza és vonja vissza, hanem a parlament; és senki sem szólt neki, hogy ebben a szlovák parlamentben biztos nincs olyan többség, amelyik az ügyintézési határidőn belül visszavonná a törvényt. Radicová közben megbukott, de a belügyminiszter megmaradt, a parlament összetétele sem változott (és nem valószínű, hogy a következő választás után barátságosabb lesz a magyarok iránt).

Van ugyan egy beadvány a szlovák alkotmánybíróság előtt, de a sorsa bizonytalan, életbiztosítást nem lehet kötni rá. Annál is kevésbé, mert az Európai Uniónak az az elve, hogy minden tagállam a saját jogrendje szerint dönt állampolgársági szabályairól, nemcsak Magyarországra, hanem Szlovákiára is érvényes.

Arra sem figyelmeztették ezek a valakik két hónap alatt Boldoghy Olivért, hogy mivel ügyében a szlovák belügyminisztérium várhatóan nem fogja megszegni a hatályos törvényt, hasznos lenne, ha csatlakozna ahhoz a tömérdek magyar állampolgárhoz, aki az ottani kedvezőbb gazdasági és pénzügyi viszonyok miatt Szlovákiában jegyeztette be vállalkozását. Ezek a magyarok élnek és virulnak,  nincs megélhetési gondjuk. „Van megoldás – írja maga az áldozat is –, egyszerűen csak kérvényezni kell az itt tartózkodást, amit az idegenrendészet minden további nélkül megítél, az élet pedig megy szépen tovább.” Hogy ez miért lenne baj? Válasz: „Ezzel viszont elismerném, hogy a szülőföldemen idegen vagyok.”

Ácsi. Boldoghy Olivér eszerint a Szlovák Köztársaságot tekinti szülőföldjének, és itt mint csak magyar állampolgár idegennek tekintené magát. Azaz magyar állampolgárságával Magyarországon nem tud mit kezdeni, Szlovákiában – egy másik uniós tagállamban – pedig nem akar: magyar állampolgárként nem érezné magát egyenrangúnak. Lehet, hogy igaza van. De akkor mi szüksége volt a magyar állampolgárságra?

Ki magyarázta be neki és sok társának, hogy ez neki jó? Duray Miklós – aki 2004-ben oly nagy rössel vetette be magát a kettős állampolgárság pártján – biztos nem. Ő mondta tavaly májusban: „általában elkerüli az emberek figyelmét, hogy ha én szlovák állampolgárként Szlovákiában élek, és ezen kívül van még egy állampolgárságom, azt nem használhatom semmire, mert a nemzetközi jogszokás szerint az adott állam jogrendje érvényes rám”.

A magyar kuruc nacionalisták, dr. Semjéntől az MKP-ig tehát most azon vannak felháborodva, hogy miután Boldoghy Olivér felvett egy használhatatlan állampolgárságot – a magyart –, szülőföldjének hatóságai megvonták tőle a használhatót. Ami nem más, mint a kuruc nacionalistáink által megvetett, lekicsinyelt, sovinisztának és nem európainak bélyegzett szlovák állam polgársága. Ezt követelik ők hasonló érzelmű – gondolkodásról nemigen beszélnék – határon túli nemzettársaink számára, közben ezerrel szidalmazva a nemzetvesztő liberálisokat. Hogy tetszik?

Szabadságharcosaink nemcsak a gazdaságban és a kultúrában rombolnak mindent, amit érnek. Mentsük meg a nemzetet a nemzetpolitikusoktól.