Csak az lepődhetett meg az egykulcsos adórendszer pillanatok alatti kétkulcsossá válásán, meg a kormányszóvivő ezzel szoros összefüggésben történt miniszterelnöki lebaszásán, aki nem a Magyarország nevű bolygón él, és az elmúlt évtizedekben nem követte nyomon a néhai Fiatal Demokraták Szövetségének félfordulatait. E fordulatok ugyanis a Kondratyev-ciklushoz hasonlóan következnek be, csak gyorsabban: az egykulcsos adó sürgetését, tagadását, hivatalos meghirdetését, dilettáns bevezetését, majd csendes kiiktatását úgy hat év alatt abszolválta a Nemzeti Ügyek Orbánja.

Giró-Szász Andrásék állítólagos „megdorgálása” igencsak szimptomatikus. Ezek az emberek tényleg azt hiszik, hogy ha elégszer elmondják, hogy a havi bruttó 202 ezer felett keresők által fizetendő plusz izé az minden, csak nem új adókulcs, de leginkább „átmeneti jellegű hozzájárulás”, akkor a magyar újságíró úgy működik, hogy onnantól hozzájárulást ír, mintha legalábbis mindegyikük a Magyar Nemzetnek dolgozna. És még a kormánytagok se kérdeznek hülyéket, mert ők is elhiszik, amit ilyenkor kell.

Viszont, ha le is jönnének arról a tripről, hogy csak a kommunikáció gáz, nem a döntések maguk, fogalmuk se lenne arról, pontosan mely közgazdasági irányzatot is követik pontosan mely cél érdekében. Most akkor mi a prioritás: a büdzsét konszolidálni, az államadósságot visszafizetni, középosztályt létrehozni, a gazdaságot felpörgetni, munkahelyet teremteni, a minimálbér emelésével épp ezt ellehetetleníteni, a belső fogyasztást élénkíteni, az áfaemeléssel épp ezt jól megbüntetni, a bankokat a pénztárhoz fárasztani, a bankokat, befektetőket elzavarni, meg egyáltalán?

Senki nem járhat rosszabbul? Ez nem megszorítás? Lassan mondják, nem-lesz-a-dó-e-me-lés? Jó. De ki is fizet majd végső soron azoknak, akik rosszul járnak ezzel a stupid, koncepciótlan adó- és bankügyi ámokfutással? Bingo.

Az egykulcsos adó de facto felülírását kísérő balliberális káröröm azonban igencsak elhibázott reakció. Az egykulcsos adó ugyanis valóban jó ötlet, csak valószínűleg nem most és pláne nem így. Az észtek 1994-ben vágtak bele, azóta a posztkomcsi térség számos nemzete (baltiak, oroszok, románok, szlovákok, stb.) inkább sikersztorinak értékelheti a flat taxet, mint nem. Nálunk számos okból sikerült ezt is elkúrni, és mint mindennek, ennek is a hibás (hazug, ostoba, csak a választók állítólagos akaratára figyelő) filozófia az oka. Már ha lenne nekik ilyen.

*

2005 januárjában ad hírt a Reuters arról, hogy a magyar ellenzék vezetője „elengedhetetlennek” nevezte az egykulcsos adórendszer bevezetését, „hogy Magyarország lépést tartson a szomszédos államokkal”. Erre ráerősít az év júniusában, amikor a Világgazdaságnak azt nyilatkozza, „nem ezt tartom a legigazságosabb adórendszernek, de úgy látom, a szlovák és román döntések után ebbe az irányba kell lépnünk”. Egy hónappal később azonban, Gyurcsánnyal vitázva már vissza is szívja az egészet: „Sehol nem mondtam azt, hogy az egykulcsos adó híve vagyok – az ellenkezőjét mondtam. Azt mondtam, hogy Magyarország számára lassan úgy merül föl a kérdés, hogy el tudja-e kerülni az egykulcsos rendszer bevezetését – aminek egyébként nem vagyok a híve”.

2005 októberében Orbán interjút ad a TV2 Jó estét, Magyarország című műsorának, amelyben közli: „Mi a Vállalkozók Pártjával vagyunk egy nagyon szoros együttműködésben, közel van egy megállapodás aláírása is már, és a Vállalkozók Pártja kidolgozta, hogy a magyar kis- és középvállalkozók versenyképességéhez milyen adócsökkentésekre volna szükség. Az a program, azt kell mondanom, úgy jó, ahogy van. És be tudjuk illeszteni a mi programunkba”. Orbán „egy az egyben vállalhatónak” tartja a programot, amelynek kulcseleme az egységes, 18 százalékos nyereség- és jövedelemadó-kulcs követelése. Nem mellékes szempont, hogy a Fidesz akkor lezárult gazdasági konzultációján a vállalkozók egyik lényeges követelése az egykulcsos adórendszer volt.

Ugyanannak az évnek a decemberében Orbán ismét elhatárolódik a flat taxtől (ez tehát egy év leforgása alatt a harmadik álláspont-módosítása az ügyben): „Kezdjük az egy kulccsal. Én az egykulcsos adórendszert nem támogatom” – közölte Orbán az ATV Egyenes beszéd című műsorában, lévén a magyar adórendszer „munkaellenes, vállalkozásellenes, családellenes, és magyarellenes. Tehát jobban sújtja a magyar kis cégeket, mint a nemzetközieket, és én azt gondolom, hogy egykulcsos adóval nem tudjuk megoldani a legfájóbb baját az adórendszernek, a családellenességét”.

2006 februárjában a Fidesz választási szövetséget köt a VP-vel. A kis szövetséges elnöke aznap a Hírszerzőnek elmondja, hogy „Orbán ma egyáltalán nem zárkózott el a flat taxtől, 'befogadta pártunk gazdasági elképzeléseit', így azt is, hogy a párt a ciklus második felében át akar állni az egykulcsos adóra”. Aztán jön ugye 2006 ősze, az egykulcsos adót egyébként szintén mérlegelő, majd határozottan elvető Gyurcsány évekre kibillen, a politika kínlódik, a gazdaság stagnál, a félreformok is leállnak, a koalíció szakad, nem azt mondták, Feri. És persze jön, jön, jön: a világválság, ami nem éppen a radikális adócsökkentésnek, az amúgy sem jelentéktelen államadósság további növelésének ágyaz meg.

Orbán mégis ezzel kampányol 2010-ben, és ha már ezzel kampányol, akkor – némileg trükközve, elkúrva, de – be is vezeti, hiszen ő az az ember, aki bizony az utolsó forintunkig betartja a szavát. A gazdaságpolitikai filozófiák közt navigálva a Fidesz-kormány egyszeriben elkötelezi magát a flat tax mellett, de úgy, hogy még a KDNP is paríroz, pedig ha akarnának, nyilván elő tudnának szedni egy rakat pápai enciklikát vagy vadászati szakkönyvet, ami élesen moralizálva elítéli az ilyen neoliberális kísérleteket.

*

A Fidesz úgy kötelezte el magát az egykulcsos adórendszer mellett, hogy soha nem hitt benne, tehát soha nem fogadta el, hogy ez lehet az egyik jó megoldás számos, specifikusan magyar problémára: iszonyatosan nagy szürkegazdaság (az AT Kearney friss adata szerint az eléri a GDP 23,5 százalékát, azaz közel 22 miliárd eurót); nem szűnik az adócsalás és -megkerülés; nagyon kevesen, kb. egymillióan fizetik a teljes személyi jövedelemadó 75 százalékát; és továbbra is átláthatatlan, konfúz az adóbevallás módszertana.

Hiába kampányoltak Orbánék az egyszerű, áttekinthető, rövid (hagyjuk a söralátétet: levelezőlap nagyságú) adóbevallás mellett, ha másfél év után sincs se híre, se hamva, sőt a számtalan adóemeléssel és szja-bonyolítással csak még konfúzabb lesz az egész. És akkor ugye ott van még a legnagyobb rákfene, az amúgy is magas járulékok további emelése, bank- és multiadó, a chipsadó, az áfaemelés, ilyenek.

„A kiadáscsökkentési opciók nagy részét már igénybe vette a kormány” – írja Bartha Attila. Tényleg? Nem kéne Kóka Jánoshoz hasonlóan pontosan kiszámolni, mennyi állami feladatra, azaz végső soron mekkora államra van szükség, és azt még meg is felezni? Nem kéne végre eladni a MÁV-ot, a Volánt, az MVM-et, a Mol maradék részvényeit, privatizálni a kórházi szolgáltatásokat? Nem kéne bevezetni a tandíjat, a vizitdíjat, a több-biztosítós egészségügyet? De. Az IMF szakértőinek 2006-os jelentése szerint a flat tax bevezetése azt a jelzést küldte a kormányok részéről, hogy készek voltak egy valóban jelentős paradigmaváltásra, éspedig a „piacorientált politika” irányába” – na ezt tessék összevetni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének eddigi tetteivel és szaldójával.

Az egykulcsos adót azonban nemcsak a Fidesztől, de a ballib véleményformálóktól is meg kell menteni. Hiába állítja ugyanis a jeles szociológus, hogy „az 'arányosság', az az európai kultúrhagyományban nem a miniszterelnök által egyedüliként ismert 'egyenes arányosság', hanem a progresszív közteherviselési elv”, attól az még nem biztos, hogy morálisan helyes is. Az európai jóléti hagyomány tényleg a  szocialisztikus, teljesen alaptalan újraelosztási elven működő adórendszert kedveli, ez azonban még nem ok arra, hogy ezt rendben lévőnek vagy igazságosnak tartsuk. (Most arról nem is szólva, hogy miért csak a fordított Robin Hood-elv ciki, annak alapja, a Robin Hood-elv, a szocialista újraelosztás nem? Erős a gyanúm, hogy sok ballibnek csak az a gondja, hogy nem az általa preferált csoport a redisztribúció kedvezményezettje.)

Orbánnak abban teljesen igaza van, hogy a flat tax arányos és méltányos, semmi okunk a „gazdagabbtól” még arányában is többet behajtani, mint bárki mástól, hiszen így is jóval többet fizet másoknál. Hogy a flat tax „csak a gazdagoknak kedvez”, mindenki más szív? Az előbbi nem igaz, az utóbbi meg nem szükségszerű. Amúgy miért irracionális dolog azoknak kedvezni, akik leginkább összedobják a jövedelemadót (Amerikában pl. az adófizetők felső 1 százaléka állja az adók 40 százalékát)?

Az egykulcsos adó, ha azt nem válságos, adósságcunamis időszakban vezetik be, munkára ösztönöz, meglendítheti a befektetéseket, kifehéríti a gazdaságot, bővíti az adófizetők klubját, véget vet a politikai kivételezéseknek, a fentről jövő szívességek kultúrájának, és főleg tervezhetővé, kiszámíthatóvá teszi egy adott ország adó- és gazdaságpolitikáját. Elvileg – és sok országban gyakorlatilag is. Ehhez képest nálunk úgy szüntetik meg, hogy közben kőbe, azaz alkotmányba vésik. Vicc.