„Az önelfojtó-pótcselekvő cigány holokauszt mítoszgyártás ellen, üldöztetésük felületes és mértékaránytalan sztereotipiája okán egy tésztává dagasztó hazugság ellen, tapasztalatból tudom, a leglehetlenebb fellépni. Pedig anélkül, hogy figyelembe vennénk  az eltérést a két nép történelmi és kulturális szerepét, valamint a magyarsággal való interakcióját illetően, nem érhetünk le azokhoz az eredőkhöz, amelyekkel a siker reményében foghatnánk hozzá – ha nem is a ’kérdés’ megoldásához, de legalább enyhítéséhez” – írja Kőbányai János, a Múlt és Jövő című nagymúltú folyóirat főszerkesztője  A kiszántott falusi zsidók hűlt helye című cikkében.

Ami a ’cigány holokauszt mítoszgyártás’ állítást illeti, az valójában semmi egyéb, mint Lovas István Véralgebra című, éppoly indulatos, mint ostoba írásának tükörfordítása. Lovas egykoron a kommunizmus és a nácizmus által legyilkoltak számának összevetéséből próbált meg valamiféle következtetést levonni, amint azt tenné Kőbányai János is. Ám, hogy a roma és zsidó áldozatok, illetve az általa nem említett eutanázia, politikai, vallási, szexuális orientációjuk miatt kivégzettek, elpusztítottak számának összevetéséből mi következne, azt nem tudom.

Elég nagy a halál birodalma ahhoz, hogy az összes áldozat elférjen abban, amint elég sok komoly, s igaz ember dolgozik azokban a volt koncentrációs táborokban kialakított emlékhelyeken, ahol magától értetődően egyszerre őrzik a romák és zsidók emlékét:, Saschsenhausentől Auschwitzig. Ami a „mértékaránytalan” kifejezés jelentését, az világosan rámutat arra, hogy Kőbányai gondolatai nemhogy végig nem gondoltak, de minimális mértékben sem tesznek eleget a nyilvános politikai diskurzusokban elvárható következtetések iránti alázatnak.

Ezután Kőbányai rátér a ’ két nép’ azaz a roma és a zsidó nép egy harmadikkal, tehát a magyarsággal való interakciójának emlegetésére, amely ugyancsak kommentárt érdemel. A ’nép’ kifejezésnek számos kontextusa lehetséges, s nyilván azoktól függ a jelentése is. Ám a zsidó, roma, magyar népet, egymástól független, s így egymással interakcióba kerülő homogén csoportként tekinteni legalábbis Kőbányai János gondolati műveleteinek árnyalatlanságára vall, s akkor finoman fejeztem ki magam. Ugyanis ez a három csoport számos alkalommal, számos regiszterben részben ugyanazon egy csoport tagjaként is viselkedett, pontosaban viselkedhetett. S minden reményem az, hogy  végre megszabadulunk attól a szemlélettől, amelyben ne lenne magától értetődő, hogy például egy roma-zsidó identitással is rendelkező embertársunk magyar polgártársunk is egyben.

Az örökölt identitás – nem mozdíthatatlan örökség, hanem gazdag és felszabadító lehetőségek tárháza, s egy szabad társadalomban ezt az alkotmány is biztosítja mindannyiunknak. Az a merev határozottság, amelyet Kőbányai János képvisel, sajnálatosan emlékeztet a magyar szélsőjobboldal identitáspolitikájára, amivel egyetlen pillanatig sem állítom, hogy a Múlt és Jövő vitathatatlanul becsületes szándékú főszerkesztőjének önnön elképzelései szerint valami köze lenne a magyar szélsőjobboldalhoz. De mégis, a helyzet úgy áll, hogy a fenti szövegből levonható az a következtetés, hogy Kőbányai épp úgy s azon okoknál fogva veti meg a cigányokat, mint a Jobbik. S ez valóban több mint sajnálatos.

Van még időnk, talán egyszer még a Múlt és Jövő főszerkesztője is megsejti, hogy mi is annak a zsidó hagyománynak a lényege, amelyet évtizedek óta képviselni igyekszik, de érteni még mindig nem ért.