A botrány részletei jól ismertek: egy nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint Lázár a hódmezővásárhelyi önkormányzat testületi vitáján keményen alázott, és sajátos politikusi világlátásról árulkodó, milliókat sértő, nehezen magyarázható kijelentéseket tett. „Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abban a miliőben nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete. Ez az én véleményem."

Lázár János és az Audi

MTI

Utóbb kiderült, hogy mindezt nem most, hanem még 2008-ban mondta, s a felvételből bizonyos részeket kihagytak, amelyek arra utalnak, hogy mindezt Lázár nem a szegény emberekről, a hátrányos helyzetben lévőkről, hanem az úgynevezett "megélhetési politikusokról" mondta. A botrányt követő sajtótájékoztatóján előkerült a kihagyott rész is - „Én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogyha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő testületben. Nagy baj lenne, ha itt olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen. Ez helytelen lenne." A kimaradt szöveg kétségtelenül árnyalja, de nem menti Lázár gondolkodásmódját, aki a sajtótájékoztatóján bocsánatot is kért azoktól, akiket esetleg megbántott. Ám az újságíróknak nem állt módjukban kérdezni, ehelyett Lázár ismét kinyilatkoztatott és visszatámadott, mondván, a felvételt manipulálták, s pillanatokon belül előkerült az MSZP, Gyurcsány, Kapolyi neve is. Azaz a magyar politikai élet visszazökkent a régi kerékvágásba, és másnap már a magyar sajtó is újabb gumicsont után nézett (Schmitt Pál újabb szekundája helyesírásból) a megválaszolatlan kérdések helyett.

Miért nem védhetők Lázár mondatai?

Pedig a Lázár-ügyön érdemes elgondolkozni: először is, mi jogosíthatta fel Lázárt 2008-ban ilyen ítélkezésre, mások minősítésére, önön „fényezésére”? Eredményes ellenzéki munkája, polgármesteri teljesítménye? Aligha. A Progresszív Intézet tavaly közzétett tanulmánya szerint az egy főre jutó adósságállományt tekintve Hódmezővásárhely önkormányzata vitte a pálmát, 425 ezer forinttal. (Hitelből persze könnyű „villogni”, lásd Esztergom, de ki fizeti vissza és miből a felvett összegeket?)

Másodszor: a „hátszeles” politikus pálya (s ezen belül saját) sikereit és anyagi eredményességét összemérni más foglalkozási ágakban dolgozók sikereivel, mondjuk így, nem helyénvaló. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján tudjuk, hogy míg a politikusi pálya ellenzékben is jó megélhetést biztosít, addig más foglalkozások (egész ágazatok) képviselői önhibájukon kívül nagyon könnyen kerülnek margóra, jutnak megalázó, sokszor reménytelen helyzetbe. Magyarországon a feladatára méltatlanná vált, korrupt, bukott politikust sem lehet visszahívni, a mentelmi jogot is csak nagy ritkán függesztik fel, a képviselőknek nyilvánvaló hazugság ellenére is jár a költségtérítés, az urambátyám kapcsolatok révén az ilyen-olyan tagság, elnökség, rokonoknak, ismerősöknek a tanácsadói, szakértői megbízás. A pártkasszák sem ürülnek ki hó végére, ugyanakkor Mari nénit bármikor kirúghatják a közszférából, az utcára tett emberek 50 felett – teljesítménytől függetlenül – gyakorlatilag nem tudnak elhelyezkedni, a tehetséges anyuka két gyerekkel eleve esélytelen az álláspályázatokon, a kistérségekben élők százezreinek pedig eleve nincs munkakilátásuk, legyenek bármilyen tehetségesek.

Magyarországon a parlamenti pártok élén lassan meghatározó szerepet kap a rendszerváltás után felnőtt, s az elmúlt évtizedben egyenesen a politika mindennapjaiba szocializálódott középnemzedék. A mindinkább hangadó, meghatározó politikusok között is szép számmal találunk ifjú mandarinokat (Ficsor, Horváth, Varga, Török, Bárándy, Kósa, Rogán, Szijjártó, Gulyás, Zagyva, Novák, Duró stb.), akik közül sokan az egyetem után, anélkül, hogy egy percet is dolgoztak volna, azonnal bekerültek a pártok holdudvarába. Majd a pártokráciába integrálódva – annak erőviszonyait, játékszabályait megismerve – elindultak a politikai karrierépítés útján. Napjainkban számosan közülük meghatározó szereplőivé váltak nemcsak a politikai életnek, de hatalmi tényezőként jelentős beleszólásuk is van az ország sorsának alakításába.

Ezek az ifjú mandarinok azonban nem elsősorban népben és nemzetben (legfeljebb a frázisok szintjén), hanem sokkal inkább pártérdekekben, szavazatmaximálásban, ellenfeleik lejáratásában, politikai-gazdasági haszonszerzésben, egyéni karrierben gondolkodnak (tisztelet a kivételnek), s felülnézetből, nagyon távolról, egyfajta politikusi csőlátással szemlélik a magyar valóságot. Ezért aztán nem csoda, hogy a mai – a hétköznapoktól mindinkább elszakadó – virtuális politikai életben többnyire ezek az ifjú titánok hozzák-viszik a balhékat, s Lázár János is ennek a politikusi középgenerációnak az egyik reprezentánsa. Életrajzának tanúsága szerint jogot végzett, s már az egyetemi évek alatt, majd a diplomaszerzés után Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármester bizalmasa, sofőrje, személyi, majd parlamenti titkára, politikai tanácsadója, kampányfőnöke volt. Vagyis a politikai élet egyik közismert, híres-hírhedt szereplője mellett tanulta a politikusi mesterséget, s Rapcsák halála után, 2002 áprilisában könnyedén szerezte meg nemcsak annak polgármesteri székét, de képviselői mandátumát is.

A miniszterelnök „bunkósbotja”

Az origo.hu-nak nyilatkozó fideszes kollégái szerint "a korábbi ciklusokban – különösen 2006 előtt – János csak egy átlagos képviselő volt a frakcióból, méghozzá a hanyagabb típusból: nem foglalkozott különösebben témákkal, nem nyújtott be javaslatokat, bejött, megnyomta a gombot, majd hazament Vásárhelyre és elvolt az ottani dolgaival". A pártelit tagjai közül csak Navracsics Tiborral került közelebbi kapcsolatba, mert "éveken át egyetlen fideszes vezér sem szólt hozzá". Navracsics támogatásával viszont a gombnyomogató pártkatonából előbb a rendészeti bizottság elnöke, majd a frakció vezetője lett. S ahogy korábban Rapcsákhoz, úgy az elmúlt években a Fidesz meghatározó személyiségeihez is jól alkalmazkodott, sokat tanult tőlük. A Fidesz-frakció megszólaló tagjai most már Orbán Viktorhoz való lojalitását emelik ki egyik legjellemzőbb vonásaként. "Soha egy fél lépést nem tesz Orbán Viktor nélkül", ami azt jelenti, hogy a kormányzati döntések és előterjesztések ügyében Lázár "teljesen össze van kötve a miniszterelnökkel". Volt, aki ezért "Orbán Viktor kinyújtott karjának" más pedig "a miniszterelnök bunkósbotjának" nevezte.

Lázár a Fidesz hatalomra kerülése óta igyekszik szorgalmas pártmunkásként megszolgálni a bizalmat. Keményen kézben tartja a frakciót, ugyanakkor a törvényhozási munkában és a parlamenti pártharcokban is aktív szerepet vállal. Az elmúlt hónapokban képviselői indítványként számos „korszakos” törvényjavaslatot nyújtott be, többek között a 98 százalékos különadóval, az ágazati különadókkal, az Alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálásával vagy a magán-nyugdíjpénztári befizetések elvonásával kapcsolatosan.

Neve azonban nemcsak parlamenti aktivitása, hanem parlamenten kívüli botrányai okán is híressé vált, s balhéi többnyire egyfajta, a politikai elit körében eluralkodott gondolkodásmódhoz és erkölcshöz kapcsolódtak.

Mondhatnánk azt is, hogy a magyar félperifériális vadkapitalizmus lehetőségeivel ügyesen élő, erkölcsi megfontolásokkal keveset törődő tipikus politikus képviselője ő, aki a mai viszonyok között jól elsajátította a tradicionális "kaparj kurta, neked is jut" mentalitást, amit a mai, ellensúlyait, fékeit vesztett politikai viszonyok közepette okkal emlegetnek egyesek a "szedd meg magad!" jelszavával.

"Kaparós" politika

Minden folyó elhordja a maga uszadékát, minden kor felszínre hozza a maga embereit – mondta volt apám, aki bőven szerzett tapasztalatokat a Horthy-rendszer vidéki tanítójaként, a keleti frontra masírozó hadsereg katonájaként, a Gulág málenkij robotosaként, a "nemzet napszámosaként" a kuláklistás ötvenes években, s aztán "nyögdíjasként" a kádári konszolidáció aranyéveiben. Alighanem a politika új erőterét, hatalmi központjait, a pártok veteránjait és ifjú mandarinjait, pártkatonáit, önszorgalmú kutyáit, megvezetett kisembereit látva, markáns véleménye volna a rendszerváltásról is, amelyet az új elit balhéi éppúgy végigkísérnek, mint az a gátlástalan és mohó szerzési vágy, amely mindenekelőtt a hatalomra került pártok, pártpolitikusok és klientúrák gyors és elképesztő nagyságrendű meggazdagodását eredményezi.

Lázár mondatai ebből a szempontból is árulkodóak, hiszen nem kaparós sorsjegyből, hanem "kaparós" politikából szerzi jövedelmét a pártelit. Nem kivétel ez alól a Fidesz frakcióvezetője sem, aki néhány év alatt, politikusi karrierje felívelése közepette szerezte vagyonát. Emlékezhetünk: a 2002 és 2006 közötti ciklusban az akkor még egyszerű pártkatona vette fel a legnagyobb összegű képviselői költségtérítést (18,2 millió forintot), s kihasználta a politikusi lét, a képviselőség, a polgármesterség minden előnyét. Az ember ezért aztán nem is csodálkozik a 2010-es vagyonbevallása olvastán. A földbérletből származó bevételén (2,5 millió) kívül 1,7 millió forint a havi jövedelme. A korábban lizingelt autóról (600 ezer forint) és annak adófizetők által fizetett költségeiről (300 ezer forint benzinpénz) ne is beszéljünk.

Mit tudhat egy politikus a valóságról?

Magyarország az elmúlt években a hétmillió lúzer országa lett, s a különböző társadalmi rétegeket érintő társadalmi lecsúszási folyamatok a Fidesz kormányzása alatt sem álltak meg. A statisztikai adatok szerint ma a magyarok negyede – önhibáján kívül – minőségi éhező, a családok kétharmadának nincs semmilyen megtakarítása, százezrek lakásán van jelzálog. Pedagógusok, közalkalmazottak, rezidens orvosok, pénztárosok ma már uniós árakon vásárolnak balkáni bérekből, ezért milliók fizetése, jövedelme csak a máról-holnapra, esetleg a hónapról-hónapra éléshez elég. S ezek a "senkik" évek óta nem tudnak elmenni üdülni, pihenni, s a csekkjeiket is sokszor csak rendkívüli nehézségek árán képesek fizetni, de egyre többen vannak azok is, akik már az alapélelmiszereket sem képesek megvenni.

Lázár János frakcióvezető úr kijelentését ( „Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”) elemezve, úgy tűnik, nem tudja, hogy ezek az emberek – szükségből – rég nem az élelmiszerek minőségére, hanem csak az árcédulákra figyelnek. Ezek az emberek egy-egy forintbedöntés alkalmával nem tudnak spekulálni az árfolyamra, az OTP shortra, nem seftelnek a valutapiacon, s hozományképpen a gyereküknek se tesznek félre eurót, svájci frankot, mert nincs nekik. Nincs vagyonuk, nincs milliós havi jövedelmük, nem tudnak lízingeltetni közpénzen luxuskocsit, nem élik ki mások adósarc-forintjaiból macsó szenvedélyüket (Lázár az inforadio.hu Aréna c. műsorában nemrég úgy nyilatkozott, hogy „ha harmincvalahány évesen egy férfiember nem foglalkozik autókérdéssel, az számomra nem férfiember”). A zaciba viszont már sokan elhordták a családi ékszereket, turiból öltözködnek, s ha így „haladunk”, akkor karácsony megint olyan ünnep lesz, amikor zoknit, kesztyűt, sálat, inget kap a gyerek. Méregdrága társasjátékot, legót, könyvet, CD-t, DVD-t már nemigen, mert kultúrára már nem futja, de hát tudjuk, a falvakban, községekben, sőt, egyes városokban is rég bezártak a könyvesboltok, és sok helyen a kultúrházak kapujára is lánc kerül, ha éppen nincs lakodalom vagy mulatós hakni a nagyteremben.

Lázár frakcióvezető úr értékrendje, életfilozófiája szerint ezek a többnyire önhibájukon kívül szegény, lecsúszott, kisemmizett „hulladék” emberek (legyenek akár helyi önkormányzati képviselők) senkik és semmik, s a kinyilatkoztatott logika szerint az életük ennyit is ér. Nagy semmit. Ám, ha frakcióvezető úr következetes, akkor mostantól Magyarországot is be kell sorolnia ebbe a logikai láncolatba, hiszen ez a legatyásodott ország az elmúlt évtizedben – miközben politikusai megtollasodtak, pártokráciája virul – Európa hátsó udvarába szorult vissza, csaknem minden összehasonlítási listán leszállóágba került, s mivel szinte semmi eladható állami vagyon nincs már, követve Lázár logikáját, annyit is ér. Semmit. Lúzer ország, lúzer állampolgárokkal.

Na, de majd jönnek az ígérgető, keményen dolgozó politikusok, illetve regnáló pártjaik, s lesz megújulás, ami után a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Ezt hallottuk az előző években, s ezt halljuk most is, amióta a kormányváltás megtörtént. Csakhogy, megint követve Lázár János logikáját, hogyan növekedi ki magát az ország, ha több millió semmi ember, lúzer lakja?

A magyar politikai elit jól teszi a dolgát?

Frakcióvezető úr – s akkor innen kicsit személyesebb hangvétellel! –, ön sikeres, vagyonos ember lett, szavai szerint tudja a felemelkedés receptjét, adódik tehát a kérdés, hogyan sikerülhet társadalmi méretekben ez a csoda. Mit tehetnek és tesznek önök azért, hogy ezeknek a hátrányos helyzetű társadalmi rétegeknek, „semmi” embereknek az élete, sorsa is jobbra forduljon? Hogy legalább egy plusz új munkahely teremtődjön, és a szorgos és még állásban lévő középosztály legalább a bécsi utcaseprők átlagbérét megkeresse, a Mariahilferstrasse-ról begyűrűzött árakhoz igazodva?

Frakcióvezető úr! Tudjuk persze, hogy ezek költői kérdések, mert sajnos, ismertek a válaszok. Ismertek az első hónapok államháztartásai adatai, az áremelkedések, a munkahelyi statisztikák, a bérviszonyok, az adóbevételek, a hiányszámok, nem sorolom. Ám ezek tükrében fel kell tenni a kérdést, hogy a politikai elit és személyesen ön jól végezte és végzi-e a dolgát? A politikusok jól szolgálják ezt az országot, s annak népét? „Megérik” a pénzüket? Jár-e nekik mindaz a javadalmazás, költségtérítés, luxuslimuzin, amit igénybe vesznek, s amire igényt tartanak? Képesek-e ezekért a csinos summákért és kiváltságokért 100 százalékosan egyszerre ellátni képviselői, frakcióvezetői, polgármesteri, igazgatótanácsi, felügyelőbizottsági munkájukat? S ha netán nem adnak válasz ezekre a kérdésekre, s akadna önök között, aki alkalmatlanná vagy méltatlanná vált a képviselői tisztségre, akkor miért nem hívhatja vissza, zavarhatja el őket ciklus közben is a választó, a civil társadalom?

Frakcióvezető úr! Ön a vezető kormánypárt arca. Az ország egyik vezető embere. Amíg ezekre és az ehhez hasonló alapkérdésekre nincsen őszinte válasz, addig önnek és politikustársainak nincs oka az elégedettségre. Az ország állapotát látva, ideje volna olyan számvetésnek, ahol nem szimbolikus, hanem lényegi kérdésekről folyik a vita. Az ne zavarja meg, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ennek a botránynak a hullámai is elcsendesednek, s most már nyugodtan hátradőlhet, mert a viharfelhők szétszéledtek. Hiszen az önt támadó ellenzék megint csak a szokásos formáját hozta, a lakájmédia is tette – pro és kontra – a „dolgát”, pártja pedig a felháborodások ellenére, a kialakult szokásoknak megfelelően, ismét összezárt, s kiállt ön mellett. Sőt, Kósa Lajos azonnal felvette a szokásos fonalat azt állítva, hogy "Mint már annyiszor, a szocialisták most is a hamisítás szerintük jól bevált eszközéhez folyamodtak”, a Fidesz ezért vizsgálja, milyen jogi lépéseket tehet a hamisítók ellen, mert a nyilvánosságra hozott megvágott, manipulált szöveg semmilyen módon nem fedi a valóságot. A sajtótájékoztató után ön is megszólalt a médiában, s arról beszélt, hogy lám-lám a szocialisták és nemzeti szocialisták egy platformon vannak ebben az országban.

Frakcióvezető úr! Ez volna ma Magyarországon a politika? Ez a színvonal? Ez a lényeglátás? Ez a minden irányból harsogó, a lényeget elfedő, elferdítő, leplezni akaró, kamuzó összevissza beszéd? Ez a háttere annak az önelégült monológnak, amellyel másokat kioktatott, lebecsült és megsértett?

Frakcióvezető úr! Ne áltassa magát, mert az emberek – még ha szimpatizálnak is az ön pártjával vagy személyesen önnel – nem ilyen politizálásra, nem ezekre a mondatokra kíváncsiak, hanem a lényegi problémáikra várják a válaszokat. De most már ne jöjjenek azzal, hogy a komcsik, meg a libsik, meg a nácik, meg a rokkantnyugdíjasok, meg az államadósság, mert önök ugrásra készen, hatalomra éhesen, nyolcévi készülődés után, a tények ismeretében, a fizetést az ellenzékben is felvéve vették át a kormányzást, s annak felelősségét. Az átvett batyut most már önök vigyék, ne másokkal akarják cipeltetni. Tegyék végre a dolgukat, mert a társadalmi páternoszterben lehet, hogy önök, politikusok felfelé tartanak, de a nagy többség lefelé halad, s ez – történelmi tapasztalatból tudható – semmi jóra nem vezet.