A szombati Népszavában olvasom, hogy a múlt hét csütörtökjén, zárt körben hallgatólagos megállapodás született: a fővárosi önkormányzat valamennyi egészségügyi intézményét átadja az államnak, a hozzájuk tartozó ingatlanok tulajdonjogával együtt. Vagyis a fővárosi önkormányzat innentől egyáltalán nem lát el egészségügyi közszolgáltatást.

Ezek szerint történt a megállapodás egy nappal azelőtt, hogy megjelenik a Népszabadságban az új egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes nyilatkozata a budapesti egészségügyi intézmények átszervezésére vonatkozó terveiről. Amelyben ő még a fővárosi önkormányzat intézményfenntartói szerepének fontosságát hangsúlyozza. És az elődje, Pesti Imre elképzeléséhez hasonlóan, az intézmények összevonásáról beszél. A mai 9 nagy kórház helyett 3-4 létrehozását helyezve kilátásba.

Szóval épp hogy kinevezik Szentes Tamást a posztra, pótolandó a más, fontos pártfeladat ellátására átirányított, azazhogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal élére kinevezett Pesti Imrét, máris feltörlik vele a padlót.

Megjegyzem, a közreműködésével, merthogy állítólag ő maga is részt vett a döntést hozó informális egyeztetésen. Vélhetőleg már a lap szerkesztőségében lehetett az interjúja, amikor a korábbi terveket felülíró döntés megszületett. És mivel hallgatólagos megállapodásról volt szó, ha módja is lett volna még visszavonni az interjút, erre nyilván nem hivatkozhatott. Meg aztán, gondolom, arra sem számított, hogy e zártkörű megállapodás híre ilyen villámgyorsan nyilvánosságra jut.

Abszurd helyzet, de nem egyedülálló a nemzeti együtt-nem-működés rendszerében.

Emlékezzünk csak a közszolgálati médiumokat kormányzó vezérigazgatók esetére az őket helyzetbe hozókkal. Előbb kinevezi az állam tulajdonosi felügyeletét ellátó Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma a voltaképpen a Médiatanács elnöke által kiválasztottakat egy-egy sok száz, illetve több ezer fős, műsorgyártó, illetve műsorszolgáltató nonprofit zrt. vezetőjének. Amelyek egyenként is több milliárdos költségvetéssel rendelkeznek. Majd szinte meg sem melegedik alattuk a szék, amikorra kiderül, hogy ez félreértés volt. Valójában ők nem műsorgyártó nagyvállalatokat fognak vezetni, hanem lényegében műsormegrendeléssel foglalkozó kisvállalkozásokat. A közszolgálati médiumok korábbi munkatársainak jó, ha 2-10 százalékát foglalkoztathatják majd a jövőben. És az említett összeg töredéke fölött rendelkezhetnek.

Mindenképp a kiválasztójukat dicséri, hogy az új intézményvezetők szeme sem rebbent a feladat eme apró változásától. De hát azért mégis…

Vagy vessünk csak egy pillantást a kormánykoalíciós tényezők legújabb energiaügyi kavarására. A múlt év végén módosította a koalíció a gáztörvényt és a villamosenergia-törvényt a távhőtermelők támogatásának fokozatos leépítése, illetve átalakítása érdekében. Az addig érvényben lévő, úgynevezett kötelező áramátvételi rendszer következtében ugyanis valójában a „zöldenergia”-termelés ösztönzése helyett, amire eredetileg kitalálták, döntően – az erre fordított összeg 70-80 százalékával – azoknak a cégeknek az állami támogatása valósult meg, amelyek földgázzal kapcsoltan termelik meg a villamos és a hőenergiát. Illetve az ilyen módon előállított távhő használóinak támogatása valósul meg. Annak köszönhetően ugyanis, hogy e kapcsolt módon energiát előállító, vagyis a hőt és áramot egymás mellett termelő erőműveket működtető cégek is megkapják azt a kedvezményt, ami az energiát környezetbarát módon termelő blokkoknak jár. Tehát e cégektől is magasabb áron veszi át az áramot a villamosenergia-rendszert irányító állami vállalat, ennek köszönhetően tartják e cégek az indokoltnál jóval alacsonyabban az általuk szolgáltatott távhő árát.

Az energetikai tárca által kidolgozott és az Országgyűlés által november végén elfogadott törvénymódosítás ennek a kedvezménynek a fokozatos elvonását írta elő, hogy a nagy távhőszolgáltatók többsége ebben a fűtési idényben még ne kényszerüljön jelentős, esetenként 60-100 százalékos áremelésre. De néhány erőmű, többek között a debreceni, ez év január elejétől már így is kiesett volna a kedvezményezettek köréből. Ezért a város polgármestere, Kósa Lajos már december közepén, alig két héttel az elfogadásuk után elszánta magát az új gáztörvény és a villamosenergia-törvény módosítására. Hogy mégis megkaphassák továbbra is az érintett cégek a környezetbarát módon energiát termelő erőműveknek járó többletforrást. És módosító indítványához el is nyerte a kormánytöbbség támogatását. Ezzel az érintett városok távhő fogyasztói jelentős áremeléstől menekültek meg, a hírek szerint a debreceniek például 70 százalékostól. Aminek az érintettek nyilván örülnek, csakhogy ennek a magasabb villamos energia ár a következménye. Vagyis az ország valamennyi áramfogyasztója fizet azért, hogy alacsony maradhasson a távhőt fogyasztók díja.

Ez se igazságos, se környezetbarát megoldásnak nem nevezhető. Sőt inkább a környezettudatosság gondolatának lejáratása. Hiszen miközben a kompenzációs rendszer elvileg a környezetbarát módon zajló energiatermelés ösztönzését szolgálja, valójában túlnyomó részt egy kifogyóban lévő fosszilis energiaforrás, meg nem újuló fűtőanyag, a gáz felhasználását támogatja.

És mi történik egy újabb hónap múltán, napvilágot lát a harmadik kormánypárti álláspont. Egy újabb törvénymódosító kezdeményezés formájában, ezúttal Lázár János frakcióvezetőtől. Aki inkább mégis gyorsítaná a távhőt előállító cégeknek kedvező többlettámogatás visszavonásának folyamatát. A tavalyihoz képest már az idén is elvonna 25 százalékot, jövőre pedig újabb 35 százalékot ebből a kapcsolt módon energiát előállító erőműveknek fizetett támogatásból.

Amire válaszul internetes közösségi portálon közreadott nyilatkozatban bírálja őt képviselőtársa, Bencsik János energiaügyi államtitkár, érthetetlennek, szakmailag és politikailag is vállalhatatlannak nevezve a frakcióvezető kezdeményezését. Azt írja, „vannak helyzetek, amiket nehezen látok át, így megérteni sincs módomban”. Így van most Lázár János módosító indítványával is, amely felülírni szándékozik azt a kompromisszumot, amelyet a múlt év végén hoztak létre Kósa Lajos kezdeményezése nyomán, és szavazott meg az Országgyűlés.

Hasonlóan érzek én is, kedves Jánosom, de korántsem csak az általad bírált törvénymódosító kezdeményezés okán.

Az önkényes szabadságkorlátozó lépéseiteket bírálva valami olyasmit írtam itt az egyik cikkemben néhány hete, hogy a nemzeti együttműködésről szóló szavaitok már csak azért is hiteltelenek, mert a pártok versenyén alapuló demokráciában a nemzeti együttműködés legelemibb megnyilatkozása a kormánypártok és az ellenzék együttműködése a közös demokratikus játéktér szabályainak fenntartása, karbantartása érdekében. Márpedig ti sorozatosan önkényesen nyúltok hozzá, és rendre az ellenzékkel való egyetértés nélkül a változtatjátok meg a közös játéktér szabályait is.

Belátom, tévedtem. A nemzeti együttműködést hirdető politika sikerének volna egy ennél még fontosabb feltétele. Ami mindenféle kormányzati politika sikeréhez elengedhetetlen. Hogy legalább a kormányerők tudják azt, hogy mit akarnak.

Különös politikai tünemények tanúi lehetünk. A „centrális erőtér” különféle centrális és perifériális tényezői váratlanul újra meg újra akadályokat görgetnek nemcsak erőterük politikai akaratképzése elé, hanem utána is.