Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!A kutya a két farkát, a választó a fejét csóválja
Mit kezdjünk a közéletet, a politikát, s természetesen az önkormányzati választási kampányt metsző humorral kigúnyoló kétfarkú kutyapárttal? Szavazzon rájuk a kiábrándult polgár? Seres László óvatosságra int.
Nehéz Zolival vitatkozni. Ha Zoli, az ország egyik legremekebb bloggere (http://zolivagyok.blog.hu), amúgy egyáltalán nem apolitikus ember, sőt, ott tart, hogy „idén a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kapja meg az ajánlószelvényemet és a szavazatomat is”, akkor az legalábbis elgondolkodtató álláspont. „Hiszem, hogy ennek a hígfosnak, amit ma közéletnek nevezünk, csak fityiszt lehet mutatni. (…) Tessék ezt az egészet szétviccelni, tessék a sok régi és új, különböző mértékben, de egyként faszkalap szereplőnek megüzenni, hogy ez így nem frankó. Minden egyes kutyapárti szavazat egyszerre hiányzik majd az összes mai párt kasszájából” – érvel kissé kurtán, de igen meggyőzően liberális bloggerünk az MKKP mellett, és ahogy elnézem, e konklúziójával egyáltalán nincs egyedül.
Az alapvető kérdés persze az, hogy ősszel kire-mire szavazzon az, aki botrányosnak tartja az új kormánypárt eddigi produkcióját, de károsnak, hiteltelennek, vagy inkompetensnek látja a háromfarkú ellenzék pártjait is. Ez a dilemma természetesen nem érinti azokat az őszintén elkötelezett, meggyőződéses párt- vagy protestszavazókat, akik ha esik, ha fúj, ők bizony az MSZP/LMP/Jobbik hívei, nyújtsanak azok bármilyen teljesítményt is, hiszen meggyőződésekkel, ill. a kisebbik rossz stratégiai logikájával nehéz vitatkozni.
Legfeljebb újra és újra el lehet ismételni: semmilyen szívességet nem tesz a többpárti demokráciának, aki egy offenzívában lévő nagyobbik rossz ellenében kész (újra) a hatalomba szavazni egy azt ellenző, de más dolgok miatt legalább annyira kínos pártot. A protest önmagában kevés: arra kell szavazni, akinek az alapelveit, morálját elfogadjuk. Úgy szavazunk, amilyen országban élni akarunk.
A protest-szavazatnak kérdéses a politikai és morális értéke, hiszen a győztes párt joggal hivatkozik a szavazók nyújtotta legitimációra – egyáltalán nem mindegy tehát, miből adódik össze, mi motiválta egy párt választási győzelmét.
Elképzelhetők természetesen olyan közállapotok, amikor egyes választói csoportokban akkora a kiakadás, hogy elfogadható pozitív alternatíva híján is szavazni akarnak, hadd legyen a voksuk jeladás: innen üzenem a hatalom képviselőinek, hogy idáig és ne tovább! A Kétfarkú Kutya Pártjának médiabeli áttörése nagyrészt ebből az életérzésből fakad, híveit mélyen megértem, pár napja még magam is azt hittem, az MKKP elszánt szavazója leszek. Aztán rájöttem, hogy mégsem.
Ha viccből feltesszük, hogy kész lennék baloldali/szocdem pártra szavazni, az MSZP nyolcéves kormányzása akkor is mélyen elrettentő érv lenne. Most csak Budapestet nézve: ha el is tekintünk Horváth „Van Egy Jó Hírem, Ingyen BKV” Csabától, mégis hogyan bízzuk arra a pártra a főváros vezetését, amely – liberális segítséggel – kényelmesen berendezkedett a Hagyó Miklós nevével fémjelzett politikai magatartásmintákra? A korrupt haveri vircsaft és a totális hozzá nem értés, a városvezetési szintre emelt entrópia egyedülállóan magyar kombinációjára? Milyen változások, milyen új arcok, új városvezetési elvek, tapasztalat-leszűrések szólnak most az MSZP mellett, azon a megfontoláson kívül, hogy Tarlós személyében a Fidesz ne gyűrje maga alá még a fővárost is? Az MSZP és az ex-SZDSZ büntetése az elmúlt évekért teljesen legitim választói hozzáállás: amíg ezek nem tanulnak, mi ne felejtsünk.
A baloldalon és/vagy a számottevő nyugdíjas generációknál keres táptalajt (képzavar) a látványos visszatérést produkáló Schmuck Andor is, aki több egyszerű médiahack-nél: a Xénia-lázas gyerekektől a „szépkorúakig” eljutó örökifjú most szocdem színekben szeretne nyerni, de úgy, hogy egy ideig Szanyi kapitányék is fontolgatták a vele való együttműködést, míg rájuk nem szólt a pártközpont. Schmucknak marad az MSZP-disszidens Szili Katalin, nekünk meg az LMP – már ha hinnénk abban a fejlődés-, piac- és fogyasztásellenes öko-katyvaszban, amit hirdetnek. Az LMP ráadásul – bár formálisan kiállt néhány szelektív szabadságjog mellett – alapvetően megértő, partneri viszonyba lépett a Fidesszel, a Trianon-naptól a háromhetes parlamenti ülésezésig számos kérdésben látott tárgyalnivalót a polgári gőzhengerrel. Szóval, akkor mi is a baj a vicces kétfarkú kutyákkal?
Az MKKP (http://kutyopressz.blog.hu) médiaáttörése eddig hibátlan teljesítmény. A kétfarkú kutyák egyebek mellett „visszacsatolnák Trianont”, bevezetnék a Dunát a Nagykörútra, a Gellért-hegy belsejében felépítenék a „IV.Béla Energianyelőt”, a Margit-szigetet pedig leúsztatnák a Margit-híd és a Lánchíd közé, „mert ott jobban nézne ki”. Az MKKP mellett az szól tehát hogy vicces – de mi szól ellene? Ugyanez. Lehetetlen, vagy ép ésszel nehezen felfogható élethelyzetek, politikai realitások pártformában történő kinevetése tőlünk nyugatra is előfordul (Izland, Németország), a mi kultúrkörükben azonban leginkább a mélykádárizmus szülötte: amin nem tudunk politikailag változtatni, azt legalább az abszurditáson is túlhajtjuk, hogy jól kinevethessük. Nem pont a rendszerkonform ventilálás a legjobb példa erre (Hofi Géza, rádiókabaré), inkább a látszólag apolitikus underground, a lengyel Narancs Alternatíva éppúgy, mint a mi zseniális A. E. Bizottságunk. Ugyanakkor kapaszkodjanak meg: húsz éve demokráciában élünk. Ma is.
Aki tehát a mélyen szimpatikus kétfarkú kutyákra szavaz, nem elsősorban humorérzékéről tesz tanúbizonyságot. Inkább azt üzeni, hogy a Fidesz hónapok óta tartó, az alkotmányosságot lazán átlépő intézményes „forradalmára” ma nem létezhet adekvát politikai válasz. De kell, hogy legyen, akkor is, ha ma még nincs. A jelenlegi politikai ellenzék hiteltelensége, bénasága, káosza miatt az MKKP-t választó jó fej, értelmes polgártársaink akaratlanul is a politikai cinizmust legitimálják. Ezzel pedig annak a pártnak a malmára hajtják a vizet, amelyik legkevésbé sem kíván egy racionális ellenzéket maga körül.
