Papp László Tamás:  A burkolt lefasisztázás nem segít

„Azt hiszem, PLT téved, amikor azt állítja, hogy a politikai korrektség afféle baloldali ideológiaként született: nevezetesen, hogy a párthű viselkedést takarta és innen került át módosult jelentéssel a radikális kisebbségvédő és feminista szóhasználatba.” – indítja Cseresnyési László a politikai korrektséget elemző-bíráló cikkemre reagáló hozzászólását. Szerintem azonban ez a dolog nem hit, hanem tények kérdése. A píszí szélsőbalos gyökereit illetően majdhogynem konszenzus van a társadalomkutatásban. Ruth Perry irodalomtörténész-médiaszociológus felfedezése, hogy eme jelzős szerkezet Mao Ce-tung Vörös könyvecskéjéből eredeztethető. A píszi kommunista pedigréjét megerősíti Schleicher Nóra írásomban hivatkozott szakcikke. Ugyanezt tartalmazza a píszít definiáló Wikipédia-szócikk is. Megjegyezném továbbá: a polémiát kirobbantó ELTE-vitán Nádori Péter is leszögezte, „…a „piszí” kifejezés Mao találmánya. Mao Vörös könyvének angol fordításából került át a „píszí” az amerikai újbaloldal szótárába, onnan pedig az egyetemi és akadémiai nyelvbe.” A teremben ülők soraiból érdemben ezt senki nem cáfolta. Tehát miről is beszélünk?

Ezt követően Cseresnyési gyakorlatilag lefasisztáz. „Meglep ezért a Jobbik választási sikerére utaló, kissé tiszteletlen szóhasználata („hízlalta”), hiszen PLT-nak a cigányokkal kapcsolatos nézetei lényegében átfednek a PLT-hoz hasonlóan markáns középutas Vona Gáboréval, egyben pedig a magyar közvélemény kemény magjának álláspontjával. Ha PLT-nak ez a véleménye, én ezt természetesen tiszteletben tartom, akkor talán nem kellene ilyen ridegen és barátságtalanul elhatárolódnia a Jobbiktól.” – írja. Aligha kell a hvg.hu olvasói előtt bizonygatnom: intellektuális függetlenségre törekvő szabadelvű kommentátorként elítélem és elutasítom a Jobbikot, józan demokratként.

Ám a gyengébbek (és Cseresnyési úr) kedvéért leírom, mi különböztet meg engem, píszí-kritikus liberálist a szélsőjobbtól. Az, hogy Vona Gábor pártja a többségi-kisebbségi konfliktusokért szinte mindig a kisebbséget hibáztatja. A cigánybűnözés szóval pedig általánosító jelleggel bűnbakot csinál a teljes etikai közösségből. Jómagam viszont akképp látom: a helyzetért, a többségi-roma összetűzésekért egyaránt felelőssé tehető a többségi rasszizmus, illetve bizonyos cigány csoportok együttélésre képtelen, intoleráns, agresszív, a jogállamot végletesen semmibe vevő hozzáállása. Cigánybűnözés nincs, de vannak családi alapon szerveződő cigány bűnbandák, van klánokba tömörült roma gettómaffia.

Leírtam már, de újra megteszem: egy igazi demokrata színvak módon harcol mindenféle bigottság, hisztéria ellen. Elítéli a többség kisebbségellenességét, de a kisebbség többségellenességét is. Nekem az a kisebbségi (és kisebbségvédő) nem hiteles, aki a többségi rasszizmust, tudatlanságot, primitívséget joggal elítéli, de ugyanezen jelenségekhez megbocsátóan áll hozzá, ha saját népének vagy az őáltala védett kisebbségnek soraiban ütik fel a fejüket. Márpedig az átlagroma legalább annyira előítéletes a többséggel szemben, mint a többségi kisember vele szemben. Azonos mércével kell megítélni a többségi rasszistákat és a politikai etnobiznisz roma üzéreit, az antiszemitákat és a zsidó rasszizmust, a szlovák sovinisztákat és a magyar irredentákat.

Nem az a kérdés, valaki többségi vagy kisebbségi-e, hanem az: demokrata-e vagy sem, törvénytisztelő-e vagy sem. Egy köztörvényes roma gengszter semmivel nem jobb, mint egy rasszista politikai gengszter. Ha egy cigány többségű faluban egy roma banda terrorizál országos szinten többséginek minősülő nyugdíjasokat, akkor ott, lokálisan azok a szerencsétlen többségi öregemberek az üldözött kisebbség. Ugyanúgy helytelen dolog egyébként a píszí-bírálatért burkoltan lefasisztázni valakit, mert ez nem különb, mint a militáns jobbosok primitív ellenségkép-festő logikája, hogy aki bírálja a mi pártunkat, vezérünket, az eleve csak komcsi lehet.

De lássuk Cseresnyési további ellenvetéseit. „Fontosnak vélem a feminista, afroamerikai stb. tudományokat, és még nem érzékelem, hogy megkezdődött az „identitásgettókra szabdalt amerikai egyetemek haláltusája” – vitázik a cikkemmel. Szíve joga, de én továbbra is úgy vélem: ahogy nincs román sebészet, ukrán hídépítés, székely közgazdaságtan, férfias jogtudomány és nőies informatika, úgy feminista és afroamerikai tudomány, különálló fekete művészetoktatás vagy női történelem sem. Legalábbis a józanész határain belül.

Tudományágak vannak, amelyek feladata, hogy pozitív vagy negatív etnikai, faji, szexuális, vallási különbségtétel, kivételezés nélkül bemutassa, az adott szakma jelentős eredményeit, emblematikus figuráit. Sokszínűen, mindenféle diszkriminálást elítélve. Identitásalapú szeletekre felkockázni a tudományt ugyanolyan szegregáció, mint ami ellen a píszí harcol. „…a politikai korrektség fogalma alapvetően a szociális érzékenységgel, a jogegyenlőség intézményének tiszteletével függ össze, nem pedig a liberalizmussal, kommunizmussal vagy netán a buddhizmussal. És ami szélsőség benne, az ezeknek a túlhajtása….vannak ezen a téren nevetséges túlkapások.” – ismeri el Cseresnyési.

Örülök, hogy píszípártiként ő is belátja: nem mind arany, ami fénylik. A probléma ezzel az, hogy mérsékelt politikai korrektség hívei nem határolódtak el karakánul a fanatikusoktól, akik ízlésterrorrá, szellemi totalitarizmussá változtatták a fakultatív önszabályzó kódexüket. Lássunk tisztán: a píszí az érzelmi zsarolás pszichológiai csodafegyverévé vált. Ez pedig nem fogadható el. A rasszizmus elítélendő, de az is, ha valamely kisebbségi egyén vagy csoport önérdekből csinál műbalhét, kapja elő a faji kártyát. Ha saját bűnét, tehetségtelenségét, ostobaságát próbálja azzal leplezni, hogy „engem üldöznek!”. A többséginek nincs joga, hogy saját gondjai miatt bűnbakot csináljon a kisebbségiből, de a kisebbséginek sincs joga ahhoz, hogy minden vélt vagy valós kínját-baját a diszkriminációra fogja.

„PLT ezen eszmefuttatása végén mintha azt mondaná, hogy az ösztöndíjaknak, juttatásoknak, a tehetséggondozó felzárkóztatásnak mégis van némi létjogosultsága. Ez nem diszkrimináció, ez nem mélyíti el a feszültségeket?” – kérdi vitapartnerem. Feleletem az, hogy nem, illetve jóval kevésbé. Két okból is. Ha valakinél, aki szűkölködik, pénzzel, többletráfordítással járulok hozzá ahhoz, hogy kibontakoztassa adottságait és elérje a jobb sorsúak teljesítményét, az legitim segítség. Ha viszont anélkül osztogatok neki pluszpontokat, hogy erre a gyakorlatban is rászolgált volna, az etikátlan kivételezés. Amellett én színvak tehetséggondozást, felzárkóztatást szorgalmazok. Ahol nem „a cigányokat”, hanem a hátrányos pozíciójúakat segítik, etnikai címke nélkül, származástól függetlenül.

Ostobaságnak tartom az etnikai alapú többlettámogatásokat, hisz egy jómódú roma politikus, nagyvállalkozó, előadóművész, szakértelmiségi gyerekének aligha van szüksége ösztöndíjra, míg rengeteg olyan szegénységben élő többségi van, akik ugyanúgy rászorulnak a dologra, akár a nyomorgó cigányok. Mint ezen példa is bizonyítja: a származási alapon folyósított előnyök, lehetőségek de facto nem csökkentik, hanem épphogy növelik a kisebbségi leszakadást, a feszültségeket.

„PLT talán nem lepődik meg azon az állításon, hogy a politikai korrektség hívei sem tartják elfogadható gyakorlatnak mondjuk a tolvaj kezének levágását, ami pedig egyes civilizációk jogrendje szerinti szép és helyes dolog.” – hangsúlyozza Cseresnyési. Remek! Eszerint semmi kifogása az ellen, hogy olyan bevándorlóktól, akik a fundamentalista iszlám jogrendet akarják családjukon és közösségükön belül érvényesíteni, gyorsan és habozás nélkül megvonják a tartózkodási engedélyt. S kiutasítsák őket. Örvendetes, hogy eszerint a píszí-hívők hangadói sem fognak ez esetben rasszizmusról kiabálni. „…a politikai korrektségnek is vannak szélsőségesei, de szó sincs arról, hogy a politikai korrektség hívei a civilizációs értékrendek teljesen viszonylagos és egyenrangú voltát fetisizálnák.” – folytatja. Nagyszerű! Ha a politikai korrektség támogatóinak körében ez lenne a szabály, kevesebb vitám lenne velük. De sajnálatos módon, amit bírálóm szélsőségnek nevez, az a píszín belül főáram. Ugyanis mikor a bevándorló (vagy itthon a roma) populáció egyes rétegeinek kulturális hagyományokban, társadalom-és családszerkezetben gyökerező anomáliáit valaki szóvá teszi, a píszí mérvadói szemében fajgyűlölő (vagy rasszisták cinkosa, cimborája) lesz. Ahogy én is azzá váltam sok píszípárti bírálóm (köztük Cseresnyési) szemében.

„PLT szerint a politikai korrektség tabusító eszköz, amely meggátolja, hogy szembenézzünk a valósággal.” – mondja a vitacikk. Pontosítom önmagam: a píszí nem annyira teljes valóságblokkolás, mint inkább részleges, szelektív valóságszűrés. Mely befogadja azon faktumokat, amik megerősítik nézeteit, és lepattintja, visszadobja azokat, melyek cáfolni látszanak azokat. A végeredmény persze ugyanaz. „Mindenesetre a húsz éves magyar demokráciát ünneplő cikkek között nem találtam olyat, amelyik kimondta volna, hogy a jogállamiság keretei megszülettek ugyan, de a politikai rendszer működésképtelen, hogy a pártok gazdasági vállalkozások, hogy a korrupció mindent megfertőzött, hogy az mi demokráciánkban a választási ígéretek betartását, a hazug politikusok felelősségre vonását, a politika átláthatóságát lényegében semmi nem garantálja stb.” – panaszolja Cseresnyési László. Minden szerénytelenség nélkül tudnám hiánypótlóként ajánlani ezt.

Németh György: A píszí hatalma

A politikai korrektség-vitában maradéktalanul Papp László Tamás (PLT) álláspontját osztom: a Magyarországon honos píszí sajátossága, az idevalósi couleur locale „bizonyos dolgok tabusítása”, a bizonyos dolog pedig mindenekelőtt, de nem kizárólagosan a cigánykérdésnek nevezett problémahalmaz, melynek csupán egy érvényes olvasata van. S ez a balliberális értelmiségi elitté. Aki szerint pedig más olvasat is létezhet, az megkapja a ’rasszista gyűlöletkeltő’ terminus technicus kimondásával foganatosított anatémát. És ettől nagy a félelem. E félelemben vagyon ugyanis a balliberális értelmiségi elit minden más értelmiségi csoportot maga alá gyűrő hatalma, ami addig létezik, míg e félelem. Ha már nem létezik, akkor hatalom helyett legfeljebb befolyás lehet szó. Azért pedig, amúgy intellektuálisan, keményen meg kell küzdeni. Nyilvánvalóan ez számukra megelőzendő helyzet.

Mert egyébként a más olvasatot is lehetségesnek tartók szerint sem „comme il faut” rasszistázni és gyűlöletkelteni. Az ellen-anatéma is kizárt, nem lehet azzal visszavágni, hogy „vagy ám te”. Akit kiátkoznak, azzal a kiátkozó nem vitázik (a kiátkozás lényegében vitaképtelenné nyilvánítás), a kiátkozott csak mások előtt magyarázkodhat, s mindenképpen ráragad valamiféle kabátlopásiügybekeveredség-fíling, míg a kiátkozóra sosem hull az igaztalanság vádja, legfeljebb túlbuzgóságáról lehet szó, s az, mivel jó ügy érdekében tanúsítják, inkább dicséretes, mintsem vétek, de ha mégis az utóbbi, akkor pedig bocsánatos.

sioe.wordpress.com

Magam gyakran tapasztaltam azt az értelmiségi magatartást, miszerint inkább ne bocsátkozzunk „kényes” kérdések tárgyalásába, mert lerasszistáznak,  legyűlöletkeltőznek,   lepopulistáznak, sőt lefasisztáznak, és akkor „nincs mit tenni”. S ez, hangsúlyozom, nem a tartalomnak, nem az előadásmódnak, hanem a tárgyválasztásnak szól. A tabu megtörésének.

Kiátkozottnak lenni pedig félelmetes lelki élmény. Amikor először lerasszistáztak – a szociológiai tudományok (későbbi) nagydoktora – ledöbbentem, elállt a lélegzetem, köpni-nyelni nem tudtam. Aztán hozzáedződtem. Mert az ok, végül is rájöttem, tárgyi tudásának titkolandó hiánya volt, emiatt látta célszerűnek a rövidre-zárást. Más eszköz nincs, mint a minél elmélyültebb tudásszerzés. Meg a civil kurázsi. Bíbó nyomán vallani, hogy a demokratának lenni annyi, mint nem félni. A tabuk megtörésétől sem.

Ezért persze nem érdemes cikket írni. Azt Cseresnyési László válasza miatt érdemes. Mert módot ad a balliberális értelmiség elit unfair harci eszköztárának szemrevételezésére. Cseresnyési az általánosító rasszizmus negatív sztereotípiáinak hangoztatásával vádolja PLT-t, amivel közös platformra helyezi a Jobbik-vezér Vona Gáborral és a „magyar közvélemény kemény magjának álláspontjával”. Csakhogy PLT-ben, Vona Gáborban, a kemény magban közös, az a PLT által felsorolt problémák létezése. Hogy ezek végül is léteznek, azt végül is Cseresnyési sem tagadja, hanem általánosításnak mondja – miközben általánosításról szó nincs; sztereotípiának mondja  – miközben tapasztalatról van szó (a negatív jelző stimmel); rasszizmusnak mondja – de miért is lenne szó rasszizmusról? Elképzelhető vajon úgy sorra venni problémáinkat, hogy azt Cseresnyési ne minősíthesse általánosító negatív sztereotipizálásnak? Én viszont úgy gondolom, hogy kár sok szót vesztegetni arra, ami rendben van. Ha nem így gondoljuk, akkor minden általánosító negatív sztereotípia.

De Cseresnyésit a problémamegoldás helyett másutt is a diskurzus uralásának vágya vezeti. Az mondja, hogy „a honi ún. ’liberálisok’ nagy része … a romákkal szemben kemény rendőri fellépést követel, viszont vannak konzervatívok és baloldali politikusok, akik ezt elutasítják.” Ám ezt bármerre is forgatjuk, akár háromszázhatvan fokban, nem lesz igaz. Teljes az egyetértés ugyanis (e konszenzusnak még a píszí-hívő balliberálisok is részei), hogy a rendőrség feladata az elkövető személyére tekintet nélkül üldözni a bűnt és megfogni az elkövetőjét. Keményen. Cigányt és nemcigányt egyaránt. Vajon mire utal, hogy vannak a romákkal szemben kemény fellépést követelő idézőjeles liberálisok és vannak nemkövetelő konzervatívok és baloldaliak? Az idézőjeles liberálisok (ahogy általában a rasszisták) azt mondják, hogy a rendőrségnek meg kell fogni a cigányt, ha bűnöz, ellenben az idéző jel nélküli liberálisok, sőt konzervatívok és baloldaliak is néhányan azt mondják, hadd fusson? Nyelvtanilag helyes ugyan a „romákkal szemben kemény rendőri fellépést követel” félmondat, de tartalmilag se füle se farka.

De akkor mégis mi járhatott Cseresnyési fejében? Nos, a „rend” hívó szóval leírható intézkedéscsomag relatív súlya, a teendők rengetegéhez képest. Magam is hallottam hívő szocialista szájából, hogy Káli Sándor miskolci polgármesternek ezzel nem lett volna szabad kampányolnia. Miért, kérdezem, mit kifogásolnak a szocialisták a „rendben”, csak nem rendetlenség-pártiak? Nem, hangzott a válasz, a szocialisták rendpártiak, mint minden épelméjű, de mert szocialisták – éppen ez szocialistaságuk lényege – legfeljebb hívószavakat tűzhetnek zászlóra, melyek  közvetve visznek a „rend” felé. Kevés nevetségesebb dolog van, mint a rendpártiság vádja.

A píszí-hívő Cseresnyési azt állítja, hogy a politikai korrektség fogalma „a szociális érzékenységgel, a jogegyenlőség intézményének tiszteletével függ össze”, a politikailag korrektekben a „a kiszolgáltatott kisebbségi csoportok iránt komoly felelősségérzet” van, a politikailag korrektek a politikai korrektségükkel tükröt tartanak a társadalomnak, hogy az elborzadhasson önmaga látványától.

Másról van szó. Az utóbbi félévtizedben tapasztalataim szerint a magukat liberálisnak mondók egyre gyakrabban nem egy politikai párt, politikai filozófia, politikai irányzat stb. híveként határozzák meg magukat. Számukra a liberalizmus az, ami zsidónak a Talmud, kereszténynek a Biblia, mohamedánnak a Korán. Hit és viselkedési minták („törvény”) együttese. A liberális jelentése „jó ember”. A liberálist ellenséges világ veszi körül, sok „rossz ember”, akikkel szemben fel kell mutatnia hitét és a „törvények” szerint kell élnie. A liberális egyház papjai a balliberális értelmiségi elit tagjai, akik újraértelmezik a Tanítást.

De attól, hogy a szociális érzékenység, a jogegyenlőség, a kiszolgáltatott iránt érzett felelősség része a liberális Tanításnak – ahogy a zsidó-keresztény-iszlám Tanításnak is – még nem lesz gyakorlat. Sőt, a gyakorlattá válás elé maga állít korlátokat.

Píszí? Nárcizmus, önszeretet. Semmi egyéb.