Méltán gerjesztett közbotrányt az edelényi városvezető kijelentése. Molnár Oszkár polgármester (és Fidesz-honatya) szerint egyes, környéken élő terhes cigány nők direkt és tudatosan ártanak a magzatnak. Mégpedig azért, hogy a gyermekük fogyatékos legyen, így több támogatást kaphassanak. Szögezzük le: közhatalmat gyakorló választott tisztviselő csak akkor mondhat ilyet, ha konkrét és nyilvánvaló, személyekre lebontható bizonyítékai vannak. Akkor viszont kötelessége a területileg illetékes terhesgondozó központot, gyámhatóságot értesíteni. Valóban léteznek esetek, mikor az anya viselkedése, életvitele árt a születendő gyereknek.

Roma gyerekek. Többszörösen hátrányos helyzetből indulnak © Fazekas István

A közvetlenül szülés után, beszűkült tudatállapotban elkövetett csecsemőgyilkosság közismert – és bőrszíntől független – jelenség. Tettese maga az anya, aki titkolja állapotát, magzatát is rejtve hordja ki és hozza világra. Félve a rá nehezedő tehertől és felelősségtől, a magányos vajúdás utáni sokkban a parazitának, tehernek gondolt csecsemője ellen fordul. A gyerekek szülők általi bántalmazása, molesztálása is közismert, a büntetőjog által is szankcionált tény. Viszont kevesebb szó esik arról, hogy számos gyermek sorsa már világra jötte előtt eldől – s nem épp pozitív irányba. Amikor az anyák – magzatukkal a méhükben – mértéktelenül dohányoznak, fogyasztanak alkoholt és/vagy drogot, iIletve válnak családtagjaik, környezetük miatt passzív dohányossá. Többnyire nem szándékos gonoszság, hanem hanyagság, felelőtlenség, nemtörődömség, a szenvedélybetegségről való leszokni nem tudás (vagy akarás) okán. A jog mindezt idáig nem tudta megfelelően szankcionálni. Pedig szükség volna annak törvényi kimondására: bármelyik nőnek lehetősége van terhessége megszakítására. Ha viszont ezzel nem élve, a gyerek megtartása mellett dönt, köteles felelős életvitelt folytatni.

Nyilvánvaló, hogy a devianciák – terhesség alatti idült alkoholizmus, drogfüggés, mértéktelen dohányzás, rossz minőségű élvezeti cikkek fogyasztása, önpusztító viselkedésformák – legnagyobb számban a mélyszegény lumpenrétegekben fordulnak elő. Mivel eme rétegekben a cigányok felülreprezentáltak, logikus, hogy az ő leendő gyerekeiket fenyegetik statisztikailag leginkább a veleszületett anomáliák. Emellé sorolható a tény, hogy az elmaradottabb, a civilizációs szakadék alján lévő társadalmi és etnikai szegmensekre jellemző a gyakori endogámia, a rokonházasság. A közeli vérrokonok (pl. unokatestvérek) gyermeknemzése növeli az örökléstani eredetű anomáliák valószínűségét. Kétségtelen, hogy a cigányság bizonyos elmaradottabb rétegeire (is) jellemző az endogámia.

Czeizel Endre genetikus írta le egy ’98-as cikkében, hogy „az immunrendszer ún. HLA-rendszerében lévő eltéréseik miatt a romákban a szklerózis multiplex nem szokott előfordulni. Bizonyos fejlődési rendellenességek viszont gyakoribbak közöttük… A hagyományos roma közösségekben az ún. nagycsaládok még együtt élnek, és mintegy 30 ilyen nagycsalád alkot egy kompániának nevezett gazdasági közösséget. A fiatalok családalapítása - amely gyakorta nem jelent hivatalos házasságot - általában e közösségen belül történik. Jelenleg hazánkban az unokatestvérek gyermeknemzése ritka (0,3 százalék körüli), körükben azonban gyakori: 2-20 százalékos. A belterjes gyermeknemzés magyarázza genetikai adottságaik és kulturális különállásuk továbbélését. S valószínűleg itt kell keresni a magyarázatot néhány, korábban említett fejlődési rendellenesség magasabb gyakoriságára is.”

Mindez nem roma specialitás. Közeli rokonok (érdek)házassága, családalapítása a többségi parasztnépesség körében szintén divat volt a XX. század előtti premodern korszakban. Oka egyszerű: a nadrágszíjteleknyi földtulajdon ne aprózódjon, hanem maradjon a családban. A főnemesi, királyi dinasztiák belterjessége is jól ismert. Mint ahogy örökléstani folyományai is: elmebetegség, vérzékenység, anatómiai deformitások stb. A székely közösségben (általában a zárt tömbben, zárványban élő népeknél) is van/volt endogám tendencia. Sokan közülük állítólag lenézik nemcsak a románokat, de a „szimplamagyarokat” is. Pár évtizede még divat volt, hogy csak saját falu- és nemzetségbelijükkel házasodtak. De Hirsi Ali feminista szabadgondolkodó ugyancsak hivatkozik arra, miszerint az iszlám kultúrkörben is gyakori az unokatestvér-házasság. A dolog természetszerűen bármilyen zárt etno- vagy szociokulturális közösségre jellemző lehet. Vagyis nem etnokulturális, hanem társadalomfejlődési csökevény. Hasonló eredőjű génhibák figyelhetők meg az ugyancsak belterjesen reprodukálódó USA-beli amish közösségben, továbbá a vérszerinti rokonok közötti házasságot toleráló ultraortodox zsidó családoknál is.

Tény: a nyomorban vegetáló rétegek csecsemői között több a fejlődési rendellenesség. Csakhogy ez rendszerint nem genetikai determináció vagy tudatos rosszakarat folyománya. Hanem szociális és kulturális gyökerei vannak. Ilyen bonyolult, összetett témát etnikai dimenzióba kiterjeszteni egyébként csak felelős, higgadt érveléssel lehet. S kizárólag általánosítás- és előítélet-mentes diskurzusban.

Papp László Tamás