2009. május. 07. 09:51 Utolsó frissítés: 2009. május. 07. 10:39 Vélemény

Szili Katalin: „felhasználnám nemzetközi kapcsolataimat”

Szili Katalin bízik benne, hogy vasárnap Pécs választópolgárai annak ellenére rá szavaznak, hogy a szocialisták országos népszerűsége mélyponton van. A hvg.hu-nak adott interjúban összefogást ígér, és azt, hogy rendet teremt a félresiklott Európa Kulturális Fővárosa projekt háza táján.

hvg.hu: Ellentmondásos véleményeket hallani, mennyire lesz a pécsi polgármester-választás jelzésértékű, a júniusi EU-választásokkal együtt mennyire lehet az eredmény alapján következtetni az MSZP népszerűségvesztésére. Már csak azért is csalóka lesz az eredmény, mert a felmérések szerint ön Pécsett jóval népszerűbb a pártjánál. Kérdés, mit mondanak majd a pécsiek vasárnap.

Sz. K.: Ők értik, hogy ez a mostani kampány mégsem az országos politikáról szól, hiszen a városuknak választanak vezetőt. Én ennek tudatában vagyok, ugyanakkor mindig vállaltam, hogy az MSZP képviseletében indulok a polgármesterségért. Ellenfelem, volt iskolatársam, Páva Zsolt sem a szórólapján, sem pedig a plakátjain nem tüntette fel, hogy a Fidesz jelöltje. Ezen a téren nekem senki sem tehet szemrehányást. Más kérdés, hogy a habitusomból, egész eddigi pályafutásomból következően a lehető legszélesebb összefogásra és párbeszédre törekszem. Vallom, hogy a politikának a közös ügyeinkről kell szólnia, különösen igaz ez a várospolitikára.

Szili Katalin
© Túry Gergely
hvg.hu: Pécsnek vannak hagyományosan baloldali városrészei, mint Uránváros, Kertváros, Meszes. Kérdés, hogy a Bajnai-csomag megszorító intézkedéseinek hatására elmennek-e polgármestert választani az emberek, és ha igen, hogyan szavaznak majd.

Sz. K.: Megismétlem, szerintem a pécsiek többsége vasárnap nem az országos politikáról mond majd véleményt. Azzal is tisztában vannak, hogy másfél évre választanak polgármestert, hiszen 2010 októberében önkormányzati választások lesznek, és akkor, akárki lesz is a város első embere, újra meg kell méretnie magát. Igaz, ez a másfél év nem lesz egyszerű, ekkor valósul meg az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt. Hogy ebben ne legyen fennakadás, erőskezű, határozott vezetőre lesz szükség a város élén. Ha polgármesterré választanak, az EKF-projektet rendbe teszem. Jelenleg mindenekelőtt ez foglalkoztat.

hvg.hu: Köztudottan nagyok a lemaradások, nehéz dolga lesz. Még kétséges, hogy meglesz-e a koncertterem, mi lesz a Zsolnay-telep sorsa. Senki sem gondolta volna, hogy ilyen áldatlan állapotok alakulnak ki, amikor Pécs megnyerte a nemzetközi pályázatot.

Sz. K. A város vezetői az EKF-projekt megvalósítása során súlyos hibákat követtek el. Nem lett volna szabad a város összes kulturális fejlesztését, illetve beruházását azonosítani az EKF-programmal. Ez utóbbi lényegében megvalósítható lett volna a közterek és az utcák rendbetételével is, amivel jövőre nem is lesz gond. A városnak szüksége van a beruházásokra, de ezek nem előfeltételei az EKF-program megvalósításának.

hvg.hu: Helyzetét nyilván bonyolítani fogja a város óriási adóssága.

Sz. K.: Pontosítsunk. Pécsnek harmincegy milliárd forintos a hitelállománya, de ez távolról sem a legnagyobb a többi, hasonló nagyságú városhoz képest. Ne feledjük továbbá azt sem, hogy ebből tízmilliárd az EKF-programmal összefüggésben keletkezett. Ugyanakkor a város vagyona 2000 és 2008 között 85 milliárd forinttal gyarapodott.

hvg.hu: Ugyanakkor a gazdasági helyzet tagadhatatlanul súlyos, növekszik a munkanélküliség. Mit tervez e téren, ha önt választják meg?

Sz. K.: Annak, hogy egy város vonzza a beruházásokat, több előfeltétele van. Mindenekelőtt megfelelő infrastruktúrára van szükség. Jövő év tavaszára elkészül az M6-os autópálya. Természetesen az sem közömbös a befektető számára, hogy mennyire bízik a város vezetésében. Ha polgármesterré választanak, stabil, kiszámítható módon szeretném vezetni a várost. Felhasználnám nemzetközi kapcsolataimat, hiszen az elmúlt hét évben, amióta a képviselőház elnöke vagyok, sok olyan embert ismertem meg, aki hasznára lehet a városnak. Bajnai Gordon miniszterelnökkel is tárgyaltam, mit tehetne a kormány a hátralévő időszakban a pécsiekért.

hvg.hu: A pécsi kampány során elhangzott önnel szemben a vád, hogy évente huszonnégymilliós költségtérítést vesz fel, számla nélkül. Mit gondol, ellenfeleinek ezzel támadási felületet hagyott?

Sz. K.: Le kell szögeznem, hogy házelnökként mindent megtettem a probléma megoldásáért, de egyedül, a pártok frakcióinak támogatása nélkül semmit sem tehettem a költségtérítés ügyében. Ami személy szerint engem illet, a jogszerűen járó illetményeket vettem csak fel, és ugyanezek az összegek jártak az elődömnek is.

Pelle János

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.