Obama első száz napjából eltelt az első tíz. Még el sem indult az első, amikor varázsütésre megoldódni látszik két válság: az izraeliek egyoldalúan felhagytak a gázai háborúval, létrejött a tűzszünet a Hamasszal; az oroszok és az ukránok lezárták a gázháborút, Európa ismét gázhoz jut. Az első tíz napon az új amerikai adminisztráció fontos bel- és külpolitikai döntéseket hozott. Bezárják a Guantánámóban lévő börtönt, és Obama egy arab televízióban nyitott az iszlám világ felé. Kinevezett egy közel-keleti és egy afganisztáni különmegbízottat, és javaslatot tett az együttműködésre Iránnak. Az elnök felhívta Nicolas Sarkozyt, Angela Merkelt és Dmitrij Medvegyevet, jelezve nekik, hogy Amerika egypólusú politikája befejeződött, a jövőben együtt kíván dolgozni az egyesült Európával és Oroszországgal.

Hillary Clinton szenátusi meghallgatásán világossá tette, hogy megegyezést fog keresni Oroszországgal a fegyverzetkorlátozásban, és a csehországi, lengyelországi rakétatelepítés ügyében. (Brzezinski a lengyel rádiónak adott interjújában valószínűsítette a rakétatelepítés felfüggesztését, tekintettel az Egyesült Államok pénzügyi válságára.) Az amerikai-orosz megállapodásra annál is inkább lehetőség van, mert az Obama-adminisztráció tudja, hogy szüksége van az iráni megbékítéshez és az afgán konfliktus megoldásához az orosz segítségre, az oroszok viszont felfogták, hogy az orosz pénzpiaci fagyot csak amerikai segítséggel olvaszthatják fel.

Megtörtént az első, nagyon nem kívánt nemzetközi ütközés is: Tim Geithner pénzügyminiszter a szenátusi meghallgatásán azzal vádolta Kínát, hogy „manipulálja valutája árfolyamát”, és megígérte, hogy „agresszíven ki fog használni minden diplomáciai utat”, amellyel Pekinget ennek megváltoztatására kényszerítheti. Ven Csia-pao kínai miniszterelnök Davosból keményen visszavágott: szerinte a válságot „bizonyos országok” fenntarthatatlan gazdasági modellje, alkalmatlan makroökonómiai politikája okozta – az alacsony megtakarítás, a magas fogyasztás. Majd berlini tárgyalásain azt mondta Merkelnek, hogy „a renminbi árfolyama ésszerű és kiegyensúlyozott”. Biden alelnök erre televíziós interjújában Kínát világpolitikai felelősségére figyelmeztette.

Az amerikai belpolitika legfontosabb fejleménye, hogy a képviselőházban 244-188 szavazattal elfogadták a kormány 812 milliárd dolláros mentőcsomagját. Ez egyszerre nagy sikere és ugyanakkor első kudarca Obamának. Siker, hogy egy ilyen óriáscsomagot keresztülvitt, de bukás, hogy minden tárgyalása ellenére egyetlen republikánust se tudott maga mellé állítani. A csomagot azonnal, több oldalról is kemény bírálat érte. Martin Feldstein „800 milliárdos tévedésről” írt a Washington Postban, Paul Krugman viszont azt kérdi rovatában, hogy mi történt az általános betegbiztosítás ígéretével, az miért hiányzik a csomagból.

Amerika megmutatta, hogy nincs nélküle világpolitika. Obama nélkül a világ fontos stratégiai kérdéseiben nem születhet döntés. Láthatólag Obama és az új adminisztráció kevésbé Amerika korábbi nemzetközi elkötelezettségeinek a foglya, sokkal inkább a belpolitikának, mindenekelőtt a demokrata párti többségnek. Ellenségeivel könnyebben elbánik, mint barátaival. A republikánus adminisztráció, és különösen Paulson pénzügyminiszter mindent megtett, hogy ne alakuljon ki kereskedelmi háború Kínával a kínai valuta árfolyama miatt, illetve fennmaradjon az amerikai szabadkereskedelmi politika.

A demokraták már az első héten más húrokat pengettek. Geithner pénzügyminiszter kirohanása a kínaiak ellen és a 812 milliárdos csomag egyik elemeként a „vásárolj amerikai árut” – az 1933-as Buy American Act – alkalmazása nagyon rossz előjelek. A hagyományos demokrata párti protekcionizmus a legrosszabb pillanatban vadíthatja el Kínát (Európát, Japánt, Indiát, Latin-Amerikát is), töri darabokra a világpiacot. Ha az Obama-adminisztráció kitart e politika mellett, akkor a gazdasági válság bizonyosan elmélyül, s miközben a helyi összecsapásokat oltogatják, igazi nagy konfliktus bontakozhat ki a nagyhatalmak között. (Nekünk, kis, nyitott, exportvezérelt országnak ez a lehető legrosszabb hír!)

Minden valószínűség szerint Obama az április 2-i londoni G20-as csúcstalálkozón tárgyal majd érdemben a nagyhatalmak vezetőivel, majd április 3-án, a strasbourg-i NATO csúcson találkozik az európai országok, így Magyarország vezetőivel is. Remélem, igazolódik Mark Landler várakozása, aki az International Herald Tribune-ban úgy véli, hogy Clinton külügyminiszter első látogatásaira Tokióban és Pekingben kerül sor, s ezzel kiegyensúlyozza az amerikai politikát. Európa február 6-án tudhat meg valamivel többet az új amerikai kormányzat kül- és biztonságpolitikai céljairól, amikor Joe Biden alelnök a müncheni biztonságpolitikai fórumon tart előadást. Ott lesz Richard Holbrooke is, akit az elnök az afgán-pakisztáni ügyek kezelésével bízott meg.

Az Úristen, miután elégedetten elbocsátotta Barack Obamát, várakozóan néz két türelmetlenül toporgó magyarra: – Hát ti, mit végeztetek az elmúlt tíz napban? – Én előterjesztettem a nyolcadik adótervemet! Az Úr türelmetlenül int. – De ez már tényleg az igazi! – Hagyjuk. – Én benyújtottam a parlament feloszlatásának a negyedik tervezetét! Az Úr: – Legjobb, ha most elmentek!

Szent Péter aggódva kérdi a láthatóan mérges Úristent: – Mi okod a haragra, Uram? – Látod, Péter, csak az én, én és megint én. Az egyik magyar azt hiszi magáról, hogy ő a világ legnagyobb színésze, nekem és helyettem, akár Isten szerepét is el tudja játszani! – Hát a másik? – Láthatod, azt képzeli, nincs egyéb vágyam a világon, mint hogy magamat felülmúlva, ő legyek.

Aligha lehet nehezebb sors a magyarokénál.