A kereslet nem mást jelent, mint a választópolgárok igényét arra, hogy új politikai tényezőre adhassák szavazatukat. A Publicus Intézet közvélemény-kutatása szerint az emberek többsége úgy gondolja, minél több párt van, annál nagyobb a demokrácia. A legtöbben arra tippelnek, hogy négy vagy több párt kerül a parlamentbe a következő országgyűlési választások nyomán. A jelenlegi parlamenti kispártok jövőjét illetően szkeptikusabbak: a válaszadók meghatározó többsége szerint képtelenek hosszú távon megmaradni.

A választók tehát nem akarnak kétpárti küzdelmet, viszont a mostani kispártok parlamenten kívül rekedésével csak akkor lehet színesebb a paletta, ha megjelenik egy (vagy több) új párt, amelyre az összes megkérdezett 36 százaléka akár szavazna is.

Ugyanennyien kizártnak tartják, hogy egy új pártra szavazzanak, és nincs többsége azoknak sem, akik úgy gondolják, hogy jót tenne a politikai viszonyainknak új pártok megjelenése: mindössze 33 százalék vélekedik így. Egyértelmű, hogy létezik valamilyen szintű kereslet új párt megjelenésére.

Ami a kínálatot illeti, az európai összehasonlításban kiemelkedően szigorú magyar jelöltállítási kritériumok (750 ajánlószelvény összegyűjtése egyéni jelölt állításához, országos lista állításához legalább hét területi lista állítása, egy területi lista állításához pedig az adott területen a választókörzetek egynegyedében, de legalább kettőben egyéni jelölt indítása) meglehetősen komoly erőfeszítéseket tesznek szükségessé ahhoz, hogy bármelyik párt eséllyel indulhasson az országgyűlési választásokon. Ha egy párt nem tud országos listát állítani, minimális az esélye a parlamenti tényezővé válásra. Az országos lista állítása Európa legtöbb országában nincs is ajánlási feltételhez kötve, de ahol mégis, ott többnyire jelképes ez a küszöb, Magyarországon kívül csak Belgium, Norvégia és Dánia követeli meg legalább minden ezredik választásra jogosult ajánlását.

Ráadásul Magyarországon ismert a nagypártok ún. túlgyűjtése, ami azt jelenti, hogy a nagyobb pártok a szükségesnél jóval több ajánlószelvényt gyűjtenek, ezzel csökkentve a kisebb infrastruktúrájú pártok esélyét a feltétel teljesítésére. A kínálati oldalon egy új párt létrehozásához és valós választási esélye megteremtéséhez tehát szükséges egyrészt infrastruktúra, másrészt pénz az infrastruktúra kiépítéséhez, illetve a kampány lefolytatásához, harmadrészt olyan politikai tér, ahol reálisan megjelenhet.

A tapasztalatok is azt mutatják, hogy egy új pártnak Magyarországon csekélyek az esélyei. A szabályt erősítő kivételt jelentő MIÉP 1998-as sikerén kívül egyetlen komolyabb próbálkozásnak lehettünk mindeddig szemtanúi: a Centrum Párt a 2002-es választáson 3,9 százalékot ért el, de 2006-ban már csak 0,3-et.

A problémát tehát inkább a kínálati oldal jelenti: választási rendszerünk szigorú kritériumai szinte lehetetlenné teszik új pártok megjelenését. Első lépésben a jelölt- és listaállítás nehézségei, majd az ötszázalékos parlamenti küszöb okoz olyan problémát. Ez kihat aztán a választói magatartásra is. Hiszen azt látva, hogy egy új pártnak alig van esélye bekerülni a parlamentbe, a választók egyre kevésbé látják értelmét rájuk adni a szavazatukat. Így lesz egyre valószínűtlenebb az új párt(ok) parlamentbe jutása.

Szepes Zsolt
a Progresszív Intézet elemzője