A tehetetlen Gyurcsány-kormány látványakciói
A melegfelvonulás körüli erőszakos cselekményekkel megíródott a harmadik Magyar Köztársaság egyre szánalmasabbá váló történetének újabb szégyenteljes fejezete. A kormány, amelynek feladata lenne garantálni a törvényes rendet és a közbiztonságot, érzelmi alapú látványakciókba menekül. Be nem jelentett demonstrációkhoz csatlakozik, chartát és ligát alapít, a külföld nyilvánossága előtt panaszkodik a magyar politikai élet "weimarizálódása" okán. Úgy tesz, ahogy egy válságba sodródott ország ellenzéki vezére és elszánt hívei lépnek fel a rossz kormányzással szemben. De most éppen az övék a kormányzati felelősség.
© Pál Anna Viktória |
A harmadik Magyar Köztársaság, Szilágyi Ákosnak a jelcini Oroszországra alkalmazott kifejezésével élve, tipikus "szökőállam". Szabályosan menekül a közfeladatai ellátása elől. Jelen esetben azon feladata elől, hogy szavatolja állampolgárai és tisztviselői biztonságát. Az ő feladata lenne garantálni a törvényes rendet és a közbiztonságot. A magyar politikai abszurd sajátos paradoxona, hogy a kormány és feje éppen azok mellett és azokkal együtt kíván civil szerveződést indítva fellépni, akiket a közhatalom képviselőjeként legalább két éve képtelen a mind durvább szélsőjobboldali atrocitásoktól megvédeni.
Mielőtt az olvasó félreértene, nem a "fasiszta veszély" és "a magyar közélet weimarizálódása" kapcsán kötelező sirámokat szeretném felmondani. Akik ma Magyarországon szélsőjobbról a közrendet veszélyeztetik, minden elszántságuk ellenére nincsenek többen pár száz, netán pár ezer főnél. Az aktív, a csapatot mindenhova elkísérő szimpatizánsok sem lehetnek többen néhány hangos tízezernél. Többségükről a köztársaság hatóságai pontosan tudják, kicsodák, mikor mire készülnek. Nincs nehéz dolguk. A köztársaság törvényes rendjének nyílt semmibe vételére irányuló akcióikat nagy nyilvánosság előtt szervezik és hirdetik meg, jó előre. A nagy nyilvánosság előtt gyűjtenek pénzt a tevékenységük folytatására, s szintén a nagy nyilvánosság előtt fenyegetik, aki nem tetszik nekik. Általában tehát mindekit. E fenyegetéseiket megint csak a nagy nyilvánosság előtt hajtják végre.
A köztársaság hatóságai viszont tehetetlenek. Elvégre Magyarországon ma nem bűncselekmény közintézmények feldúlása, a rendőrségi felszerelés megrongálása, mások testi épségének és emberi méltóságának veszélyeztetése. Egy esetben sem fejeződött be ez ügyben indított hatósági eljárás tényleges elmarasztaló ítélettel. Magyarországon jegyirodára, szórakozóhelyre megfélemlítési céllal Molotov-koktélt hajigálni a magyar hatóságok szerint legfeljebb, ha rongálás, tévészékházat feldúlni pedig valószínűleg szabálytalan csokoládé-vételezés. Ezért nincs semmi csodálnivaló abban, hogy a két éve zajló szélsőjobb provokációk, verések, lövések, Molotov-koktélos akciók is rendre következmények nélkül maradnak. Aligha várhat mást az ember egy olyan országban, amelyben a legsúlyosabb, politikai minősítés nélküli bűntettek is felderítetlenek maradnak, vagy a legsúlyosabb esetben két szigorú ejnye-bejnyével végződnek. De sokkalta valószínűbb, hogy ítélethozatal nélkül nyolcvan évre titkosítják a nyomozati anyagokat.
Természetesen nem vitatható, hogy nyilvánvalóan számos tisztességes, netán nagy formátumú ember csatlakozik majd a miniszterelnöki civil kezdeményezéshez. Elvégre ki ne értene azzal egyet, hogy a sérelmet szenvedőkkel szolidárisnak kell lennünk, mellettük kiállni alapvető erkölcsi kötelességünk? De ez nem oldja meg a kérdést, vajon elegendő‑e a civil kurázsi folyamatos utcára rángatása ahhoz, hogy kiküszöböljük a rossz kormányzás által a társadalom önbecsülésén ejtett sebeket.
Dobrovits Mihály
A szerző történész