Kiket lehet megvesztegetni?
A korrupció elleni harc egyidős az emberiséggel. Soha egyetlen uralkodónak, illetve társadalmi rendszernek sem sikerült gyökerestől kiirtania ezt a nyavalyát. Pedig napjainkban is folyamatosan harcolnak ellene, Amerikától az Európai Unión át Kínáig, ahol egyébként a különösen korrupt köztisztviselőket elrettentésül ki is végzik.
Ennek az általánosan elterjedt, törvénytelen gyakorlatnak a fenntartása érdeke lehet politikusoknak, köztisztviselőknek vagy éppen magánvállalatok vezetőinek. De korrupciós ügyekbe keveredhetnek orvosok, bírák, vagy akár sportversenyek játékvezetői is. A Világbank becslése szerint 2001-2002-ben ezer milliárd dollárt fordítottak vesztegetésre az ENSZ országaiban. Ez az összeg az összes pénzügyi tranzakció három százalékát tette ki.
Az aktív és a passzív korrupció közötti megkülönböztetés a mindennapi életben gyakran elmosódik. Előbbi azt jelenti, hogy pénzt ajánlanak valamely, hatalmat gyakorló személynek egy adott feladat megoldása fejében, amely lehet eleve illegális, de lehet legális is (ekkor viszont soron kívül, számára kedvező elintézést vár a vesztegető). A passzív korrupció a vesztegetési pénz, illetve természetbeni előny elfogadását jelenti. De még itt is meglehetősen elmosódottak a határok: amikor például a nagy gyógyszergyárak luxuskörülmények között rendezett szakmai konferenciák költségeit fizetik ki a meghívott szakorvosoknak, abban a reményben, hogy az általuk gyártott medicinákat felírják majd a betegeiknek, a felek a korrupció határmezsgyéjén járnak, de nehéz eldönteni, hogy valóban átlépték-e azt.
Világszerte táptalaja a korrupciónak a politikai kampányokhoz nyújtott támogatás. Üzletemberek pártokat vagy politikusok kampányköltségeit fedezik, s ennek fejében állami megrendelésekre számítanak. Ilyenkor a cégek aktív korrupciót követnek el, a politikusok pedig passzívat – csakhogy az ilyen és hasonló ügyleteknek, tekintettel arra, hogy a szinte soha nem dokumentálják őket, nem marad olyan nyoma, melynek alapján az igazságszolgáltatás eljárhatna. (Az Európa Tanács korrupcióval foglalkozó bizottsága felhívja a figyelmet arra, hogy visszaélések már a közbeszerzési pályázatok kiírásánál is jelentkezhetnek, a pályázati feltételek kiírásával is döntő segítséget lehet nyújtani egyik vagy másik résztvevőnek. Formai okokra hivatkozva más pályázókat ki lehet zárni a versenyből, el lehet zárni őket kulcsfontosságú információktól stb.)
A korrupció első számú oka a szakemberek szerint a rossz kormányzás: elnagyolt, homályos törvényi keretek, nem megfelelő igazságszolgáltatási és felelősségi rendszer, a sajtószabadság hiánya. (A konzullá választott, de már egyeduralomra törő Napoleon annak idején a következő tanáccsal szolgált, amikor Sieyes abbé megkérdezte, milyen legyen az új francia alkotmány: „rövid és homályos”). Mindehhez a korrupcióval sújtott országokban gyenge intézmények társulnak: ha nem működik a kontrollmechanizmus, erős pozícióban lévő vezetők kísértésbe esnek, hogy ne számoljanak el a rájuk bízott közpénzekkel. A Transparency Internationalnek a huszadik század legkorruptabb államfőiről készített listáját az egykori indonéz elnök, Mohamed Suharto vezeti: ő 15-35 milliárd dollár körüli összeget sikkasztott el. A második helyen a Fülöp szigetek egykori elnöke, Ferdinand Marcos áll 5-10 milliárd körüli összeggel, a harmadik Zaire egykori elnöke, Mobutu Sese Seiko 5 milliárd dollárral.
A gyengén fizetett köztisztviselőket is vonzzák az illegális jövedelmek. Bizonyos kulturális tényezőknek, hagyományolnak is szerepük van: számos országban a közszolgák nem találnak semmi kivetni valót abban, hogy ügyintézésük fejében nekik joguk van a jutalékra. Clitgark amerikai közgazdász képlete szerint a korrupció egyenlő a monopolhelyzettel és a hatalommal, továbbá az átláthatóság hiányával. (Corruption = Monopoly+ Power-Transparence)
Ami a korrupció megfékezését célzó szankciók eredményességét illeti, jobb a túlzott reményektől megszabadulni. Mint arra legutóbb Tóth István János, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában is rámutatott, lehetetlen teljes mértékben kiirtani egy-egy országban a korrupciót, ami eszköze lehet a piaci diszfunkciók feloldásának. Ám a gazdaság kifehérítésének programját nem szabad feladni. Sokat segít az intézményi-jogi környezet javítása, az adójogszabályok egyszerűsítése, egyértelművé tétele, és a morális minimum visszahozása a politikába. Az átláthatóság a korrupció esküdt ellensége.
Pelle János