Rékassy Balázs

Rékassy Balázs: Ez világszerte tapasztalható jelenség. A technológiai lehetőségek és a pénzügyi források között egyre tágabbra nyílik az olló. Egyre több az olyan beavatkozás, mely a tudomány mai állása mellett elvégezhető, mégsem vált gyakorlattá, vagy azért, mert önmagában túl sokba kerül, vagy azért, mert nagyobb csoportok számára nem finanszírozható. Nem lehet tovább fenntartani azt az elvet, hogy mindenkinek, minden ellátást biztosít egy egészségügyi rendszer.

hvg.hu: Akkor a megoldás az amerikai jellegű magánbiztosítási rendszer volna?

R.B.: Nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy létezik „középutas” megoldás is az európai és az amerikai modell között, és Magyarországnak ezt kellene bevezetnie. Az embereket nem utalhatjuk az öngondoskodásra, mint Amerikában, de a szocialista egészségügyi rendszer, a régi formájában sem tartható tovább fenn. Régen az egészségügyet a szocialista országok a kórházi ágyak és az orvosok számával mérték. Már azonban megváltoztak a betegségek, a gyógyítás módja, vagyis igen sok betegeket szakrendelőkben, ambuláns módon is meg lehet gyógyítani, akiket azelőtt befektettek. Tudnivaló, hogy a kórházi ellátás minden kezelési forma közül a legköltségesebb, és ebből le kell vonni a szükséges következtetéseket. Nem halogathatjuk tovább, hogy az egészségügyben érvényesüljön a költségtudatosság, különös tekintettel a hatékonyságra. Cél azt, hogy egységnyi pénzünkért a legnagyobb „egészségnyereséget” érjük el. Pusztán az a kérdés, hogy ezt miképpen lehet mérni, illetve megvalósítani.

hvg.hu: Miközben a reform deklarált célja, hogy racionalitást vigyen a rendszerbe, hosszú várólisták alakultak ki a kórházakban. Többen azért is fizetnek hálapénzt, hogy előbbre kerülhessenek a sorban. Ezt hogy lehetne megszüntetni?

R.B.: Kórházi kapacitásokat valóban meg kellett szüntetni, több ok miatt is. A kisebb települések kórházaiban, ahol egy-egy betegség viszonylag ritkán fordul elő, az orvosok nem szereznek elég gyakorlatot, ezért bizonyos műtétek kockázatosak lehetnek. Ilyenkor a beteget célszerűbb nagyobb egészségügyi központokba vinni, ahol kialakult a szükséges orvosi rutin. A magas fokú műszerezettséget, nagyfokú tapasztalatot igénylő költséges ellátási formák és a gyógyítási technológiák koncentrálását nem lehetett tovább halogatni, vagyis a reformra ezen a téren szükség volt. Ugyanakkor a kormány súlyos hibát követett el azzal, hogy a járóbeteg-rendelést, ezt a költséghatékonyabb ellátási formát előzőleg nem fejlesztette. Mivel a betegutak rendezése se volt tiszta is világos, napjainkra várólisták alakultak ki. A várólista kialakulásának van pozitív hatása is: kiszűri az álbetegeket, hipochondereket, – ez költségcsökkentő hatással van a kasszára. Más esetben viszont a beteg a várólista miatt később kapja meg a szükséges ellátást, és ettől a betegsége súlyosbodhat, állapota visszafordíthatatlanná válhat. Ez a helyzet például a szívkatéterezésre szoruló betegeknél, az ér-, vagy gerincsebészeti műtekre váróknál.

hvg.hu: Talán gondoskodni kellett volna arról, hogy az ambuláns rendelők érdekeltek legyenek abban, hogy kiváltsák a kórházi ellátások egy részét…

R.B.: Így igaz, és a mulasztás Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter felelőssége. Bár elismerés illeti azért, hogy egyáltalán bele mert vágni a reformba, mégis autokrata, ellentmondást nehezen tűrő személyiség, aki egy-személyi sok esetben, ad hoc és személyes indíttatásokkal színezett döntéseket hozott, és nem egy végiggondolt reformfolyamatot épített fel. Valószínűleg politikai nyomás alatt állt, amelynek legfontosabb üzenete az egészségügyre fordított költségek féken tartása, illetve csökkentése volt. Megjegyzendő, hogy ha késve is, de az egészségügyi kormányzat készül a járóbeteg-ellátás korszerűsítésére.

hvg.hu: A tehetősebb betegeknek eközben nem kell várakozniuk.

R.B.: A gazdagabb betegek a magánrendelőkhöz, illetve magánkórházakhoz fordulhatnak, ami nagymértékben növeli a társadalmi esélyegyenlőtlenséget, és a lakosság – EU-s viszonylatban is jelentős mértékű - egészségügyi kiadásait. Ez az egyik legfőbb veszélye hosszabb távon az elindult reformfolyamatoknak. A magánintézmények forgalma az év első felében soha nem látott nagyságúra nőtt. De az élelmesebb állami intézmények is különbséget tesznek gazdag és szegény beteg között. Külön cégbe szervezve működtetnek magánrészleget, ahol esetleg több millió forint ellenében, soron kívül megműtik azokat, akik ezt megengedtetik maguknak, ezzel is növelve a társadalmi esélyegyenlőtlenséget.

hvg.hu: Nemcsak a halasztható műtétek, de az életmentő diagnosztikai eljárások is pénzbe kerülnek a betegeknek. A PET-CT-re gondolok itt elsősorban. Ez hogyan lehetséges?

R.B.: A Bács-Kiskun megyei kórház PET-CT készülékén egy vizsgálat 250 ezer forintba kerül, amit OEP nem képes finanszírozni. Kérdés persze, hogy miért vásároltak Kecskeméten ilyen drága készüléket, ha nem tudják működtetni? Magyarországon az utóbbi időben gyakran előfordult, hogy egy jó szimatú magáncég drága berendezést vásárolt, amit egy évig OEP finanszírozás nélkül működtetett. Majd a következő évben a cég vezetői - kapcsolataik révén - elintézték, hogy az OEP befogadja a készüléket és finanszírozza a működését. Az egészségügyben uralkodó fejetlenségre mi sem jellemzőbb, hogy tavaly a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc avatta fel a korai daganatokat felderítő PET-CT-t, aminek a finanszírozása ma is megoldatlan. Egy olyan miniszteri rendelet született viszont, amely szigorúan megszabja, hogy ebből a fajta berendezésből melyik magáncég melyik gépét, milyen mértékben finanszírozza az OEP.

hvg.hu: Szlovákiában Robert Fico miniszterelnök pazarlónak nevezte a több-biztosítós egészségügyi rendszert, melyet most akar a kormány nálunk bevezetni.

R.B.: Azon kevesek egyike vagyok, aki a magánbiztosítók terén gyakorlati tapasztalatokat szerzett, ugyanis éveken keresztül vezettem az ING egészségügyi részlegét, melynek terméke a Vitalitás biztosítás volt. A problémáról a miniszterelnökkel is sikerült eszmét cserélnem. Vele beszélgetve megértettem, hogy azért szeretné magánbiztosítókra bízni a magyar egészségügyet, mert úgy érzi, az állam képtelen a megfelelő kontrollra, nem tud jó kompromisszumokat kötni a területen. Úgy véli, hogy a magánbiztosítók költség-racionalizálási technikája hatékonyabb eszköz a helyi lobbikkal szemben, és végre tudja azt hajtani a megtakarítás terén, amire az OEP képtelen.

Nekem viszont az a véleményem, hogy az OEP-nek az állam soha nem adta meg azt a jogosultságot, hogy érdemben alkudozzon. Ugyanakkor a magánbiztosítók - bár kétségtelenül visszafogják a költségeiket – sokat költenek adminisztrációra: az ING-nél minden száz befolyt forintból legalább tíz-tizenöt forint jutott erre a célra. Ha az alap egészségügyi ellátási csomag szintjén megjelennek nálunk a magánbiztosítók, várható, hogy ellenőröket, orvosszakértőket vesznek fel, kontroll mechanizmusokat alkalmaznak majd, nehogy az orvosok falhoz állítsák őket. A reklámköltségeiket is figyelembe véve, nem lesznek feltétlenül jobb gazdái az egészségbiztosítási járulékoknak, mint az erre szakosodott állami szervezet. A szlovák példa számomra azt bizonyítja.

Kiszolgáltatott betegek?

R.B.: Több reálisan gondolkozó szakember szerint van megoldás a hazai egészségügy reformjára, csak sokszor a fától nem látjuk az erdőt. Rendszeridegen biztosítókat akarunk bevonni, pedig itt vannak az orrunk előtt kiváló, pénzhez és az egészségügyhöz egyaránt értő szakemberek. Sokkal könnyebb, és egyszerűbb megoldás is létezik, amely a következő választásokig beindítható, és kamatoztatható lenne. Területi, térségi alapon szerveződő orvosi-szakmai csoportokra, menedzsmentekre alapoznánk az új modellt, felhasználva az irányított betegellátás eddigi tapasztalatait. A kormányzatnak világossá kellene tennie, hogy egy-egy évben mennyit szán a költségvetésből az adott területen élő emberek egészségügyi ellátására. A keretek tudatában vállalkozhatnának az illető terület orvosai, a háziorvosok, szakorvosok csoportjai a betegek ellátásának menedzselésére. E szakértő menedzsmentközösségek tárgyalhatnának a magántőke bevonásáról is. Meg kell persze határozni, hogy egy-egy menedzsmentközösséghez legalább illetve legfeljebb hány háziorvosi körzet tartozzon (100-500 ezer lakosnyi méretekben gondolkodhatunk).

A modell alapja nem ismeretlen, hiszen az irányított betegellátási modell kísérlet hasonló kezdeményezés volt, amelyet aztán a politika nem hagyott kiérlelni, és félbehagyatta. A probléma az volt, hogy kicsi volt a rendszer, és nem volt elég tőke a profi szervezők, menedzserek, pénzügyi és informatika szakemberek bevonására.

Ideje felismerni, hogy ha alkalmas szereplőt keresünk a költségek féken tartására, - és pedig ez a kormány jelenlegi legfontosabb célja – akkor, erre szakmailag a háziorvos a legalkalmasabb. Ha a háziorvos mellé gazdasági és informatikai tudást teszünk, úgy érdekelté válhat, hogy csak olyan beavatkozások indítványozzon, ami orvos-szakmailag is indokolt, és pénzügyileg is megengedhető. Kialakulhatnának az optimális, áttekinthető, helyi viszonyokat figyelembevevő betegutak, és a csoport orvos tagjai egymást is kontrollálnák, amikor a költségek féken tartásáról, illetve a szakmai magas színvonal biztosításáról van szó. Az ellátásszervező orvos és a gazdasági vezetők révén elért megtakarításokat a rendszer fejlesztésére, a helyi lakosság jobb minőségű ellátására kellene fordítani.

Ha az orvos dönthet, hogy hová küldi tovább a betegét, és ő személyesen, illetve a tulajdonrészének bevonásával működő gazdasági csoport a felelős az ellátás gazdasági következményéért, úgy ő lesz az első, aki versenyeztetni fogja a szolgáltatókat, és odafigyel, hogy a betege a legmegfelelőbb helyen, a lehető legjobb, és kifizethető szolgáltatást kapja. Mivel az orvos hosszú távon, jó esetben egész életében, ellátja ugyanazt a betegkört, ezért ő is hosszútávon fog gondolkozni: a preventív megelőző szolgáltatások igénybevétele sokkal inkább érdeke lesz, mint egy magánbiztosítónak.

A magánbiztosítókra ebben a rendszerben is szükség lenne: tőkével és tudással beszállhatnának a területi alapú ellátásszervező csoportok menedzsementjébe, hozván magukkal gazdasági, kontrolling, adminisztrációs tudásukat. Emellett a kiegészítő biztosítások területén lehetne szerepük.

hvg.hu: Van esély arra, hogy a reform kiegyenesedik, jó irányba fordul?

R.B.: Sajnos, az egész terület „átpolitizálódott”. Gyurcsány Ferencet köti az SZDSZ-szel kötött koalíciós megállapodás, a létrejött rossz kompromisszum. Az egészségpolitikában a két kormányzó párt, sőt az egyes véleményalkotók között ma sincs konszenzus. Félő, hogy a nagy keresésben nem fog történi semmi: a mai egészségügy olyan, mint otthon a garázsban a nagypapám régi kocsija: sikerült szétszedni, de még mindig nem tudjuk, hogy miért nem működik, de még azt se, hogy hogyan fogjuk összerakni.

Pelle János