Gyurcsány és Putyin a finnugor fesztiválon © AP

Németh Zsolt külügyi bizottsági elnök úgy véli, a miniszterelnök „azzal, hogy részt vesz a tanácskozáson, tovább rombolja Magyarország euroatlanti kapcsolatait.” Való igaz, májusban Barroso elnök az orosz emlékmű ürügyén kitört tallini zavargások után kiállt a balti ország védelmében. Úgy tűnik – akárcsak gázügyben – a hazai diplomácia igyekszik Brüsszelnél puhábban viszonyulni Moszkva erődemonstráló keménykedéseihez. S a Fidesz, amely Gyurcsányt lakájmentalitással, az Unió elvtelen kiszolgálásával vádolta, most az összeurópai nézőpont reprezentánsaként szerezne feltűnni. Mielőtt vitájukban gyors ítéletet hoznánk, nézzük, pontosan miről is szól a harc az orosz barnamedve és az észt kék oroszlán (utóbbi a balti ország címerállata) között?

A cári birodalomba tagolt észtek 1918-ig nemhogy saját államisággal, de területi önkormányzattal sem rendelkezhettek. Még anyanyelvű középiskolai oktatás sem működhetett a russzifikáló tendenciák miatt. Ennek dacára az I. világháború után a demokratikus tallini kormányzat nem üldözte az orosz kisebbséget, mi több: közigazgatási és kulturális autonómiát biztosított a számára. Komoly atrocitások a többpártrendszert 1934-ben felváltó autoriter rezsim idején se voltak a szlávajkú lakosokkal szemben. A Baltikumot a szovjet impérium részévé tevő Molotov-Ribbentrop-paktum után, 1940 nyarán azonban – a behatoló szovjet haderő nyomában – NKVD-alakulatok (hasonlóan a két másik balti országhoz) kegyetlen tisztogatást és deportálást hajtottak végre, amely a náci okkupáció után, 1944-45-ben megismétlődött. Szisztematikus betelepítés kezdődött az etnikai arányok megváltoztatásának céljából. Az eredetileg 8 százaléknyi orosz minoritás népességen belüli lélekszáma a ’80-as évek derekára elérte a harminc percentet. Az észtek körében dívó passzív rezisztencia miatt viszont az orosz nyelvoktatásnak hasonló „sikere” lett mint nálunk: a szovjet érában finnugor rokonaink kétharmada - más források szerint háromnegyede - nem (vagy csak alig) beszélte Puskin nyelvét.

Ugyanakkor az 1991-ben függetlenségét újra elnyerő balti nemzet és Oroszország macska-egér szomszédságát aligha lehet pusztán nemzeti sérelmekkel (és a gyarmatosító nagyhatalom vs. önállóságának megőrzésére törekvő kisállam feszültséget hordozó alapképletével) magyarázni. Civilizációs értékkonfliktus, interkulturális törésvonal húzódik a mélyben. A balti térség nyugatos sziget a bizantinus-pravoszláv tengerben. Ahol komoly igény mutatkozik olyan euroatlanti alapeszmékre, mint pluralizmus, szabadpiac, véleményszabadság, önálló társadalmi alrendszerek, hatalmi ágak elválasztása. A gorbacsovi reformérát és a Jelcin-korszakot követő, Putyin-féle Kreml viszont egyre több dimenzióban produkálja a szovjet birodalomépítő lelkület aggasztó manírjait. Brutális represszió a másként gondolkodókkal szemben, politikai merényleteknek legalábbis az árnyéka, a kgb-s oligarchia kiépülése. A tavaszi utcai harcok képsorai mintha visszamenő jelleggel igazolták volna azon észtek gyanúját, akik az orosz kisebbségben a moszkovita neokolonializáció ötödik hadoszlopát vélték felfedezni.

Ami nyilván igazságtalan, általánosító túlzás. S az is tény: az új balti demokrácia születésének pillanatától kódolva volt a lappangó feszültségek eszkalálódása. Lojalitást aligha várhattak a kisebbségtől, ugyanis „haza csak ott van, hol jog is.” A pártállami időszakban odatelepített oroszok nem kaptak honpolgári jogokat – így a közügyeket sem gyakorolhatták. Pontosabban az észt útlevelet állampolgársági vizsga letételéhez kötötték. Ez nyilván frusztrálta a korábban, a szovjet rendszerben, a rebellisnek tekintett őslakókkal szemben megbízhatóként privilegizált „jöttmenteket”. A háborús emlékmű eltávolítása olaj volt a hamu alatt izzó parázsra.

Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, Észtországban nincs faji vagy etnikai diszkrimináció, csupán – vitatható, de a történelmi múlt ismeretében logikus – nyelvi cenzus. Sajnos úgy tűnik, ez pont elég, hogy az orosz közösség jelentős részét Moszkva fel-és kihasználja Tallin elleni manővereinél. Egy biztos: észtnek, orosznak szintúgy nehéz kenyér Bizánc és Róma határvidéki ütközőzónájában létezni.

Gyurcsány Ferenc távolmaradása nyilván okozott volna némi morgást a szibériai barnamedvénél. De ennyit talán – mondjuk feltételes módban – megért volna a gesztus az unió limesén szorongatott testvérnép felé, s ennyit talán kibírt volna az orosz-magyar reláció is.

Papp László Tamás