© Túry Gergely

Ashoka Mody: Őszintén szólva megdöbbentett, hogy akárkivel is tárgyaltam, gyorsan előjött a politika, és a gazdaság működését, a szükséges programokat aszerint ítélték meg, hogy melyik táborhoz tartoznak.

hvg.hu: Ez másutt is így van, általában mindenki aszerint minősíti  a gazdasági, a pénzügyi programokat, azok sikerességét vagy kudarcát, hogy a jobb- vagy a baloldalon áll-e.

A. M.: A politikusok igen, de a gazdaságkutató intézetek elemzéseiknél igyekeznek semlegesek maradni, és kifejezetten a technikai kérdésekre koncentrálni.

hvg.hu: Felteszem, beszélgetéseinél egyaránt hallott határtalanul optimista és mértéktelenül borúlátó elemzéseket. Nyilvánvalóan a statisztikákat is tanulmányozta. Végül is mit szűrt le mindebből?

A. M.: Egyelőre „terv szerint” halad a költségvetési deficit lefaragása, remény van rá, hogy a tavalyi 9,2 százalékról az idén 6,25 százalékra, 2008-ban pedig 4,5 százalékra csökken. Igaz, gond, hogy ennek fő oka az adóterhek emelése volt, és kevésbé a kiadási oldalon végrehajtott csökkentések. Egyetértek azokkal, akik 2009-től már komolyabb problémákat látnak, nem biztos, hogy a kormány jelenlegi lendülete folytatódik a választási év közeledtével. Más szóval: egyelőre nem látjuk azokat a jövőbe mutató intézkedéseket, amelyek megalapoznák a konvergenciaprogram folyatódását. Az adóbevételek csökkentését a magyar gazdaság most nem engedheti meg magának, de az adott keretek között egyszerűsíteni lehetne az adószabályokat, egységes áfakulcsot bevezetve, némileg csökkentve az innen származó bevételeket. A munkaerő-költséget növelő adókat is enyhíteni kellene. Szükség volna az ingatlanadó bevezetésére, de kellő és alapos előkészítés után.

Érzékeljük, hogy több szinten is vitatják, mi legyen a hosszú távú reformok természete, illetve a közszolgáltatásoknál hol végződik az állam, és hol kezdődik a magánszféra szerepvállalása. Kérdés, van-e a kormánynak elegendő ideje a költségvetés alapvető kiigazítására. A politikai ablak nem marad sokáig nyitva, lehet, hogy már be is zárult. Folyamatos előrelépésre lenne szükség, többek között az egészségügyi és a nyugdíjrendszer átalakításánál. Mindezt azért, hogy tartós maradhasson a költségvetési egyensúly, és a gazdasági növekedés ismét felgyorsuljon, elérhesse az évi 4,5 százalékot.

hvg.hu: Itt azonban van egy komoly probléma. Ön is aggodalmának adott hangot, hogy a reformok a választások közeledtével lassulni fognak. A Valutaalap illetve a Világbank nyíltan meg is mondja, hogy a reformok politikai ablaka egy-egy országban a parlamenti választást követő évben van nyitva, nem is hosszú ideig. Mindez annak a beismerése, hogy az állami szerepvállalást korlátozó reformok nem népszerűek, és a választók, amint lehet, megszabadulnak a reformer kormányoktól. Kicsit olyan jellege van a dolognak, hogy „nem szeretitek a reformokat? No, majd megszeretitek!”

A. M.: Vegye figyelembe, hogy mindezt nem öncélúan tanácsoljuk tagországainknak. Nemzetközi tapasztalatok szerint, ahol elfolyik a közpénz, ahol az állami redisztribúció nagy méreteket ölt, a gazdaság nem tud megfelelően növekedni, márpedig az életszínvonal növekedésének is ez az alapfeltétele. Önöknél az állami csatornákba folyik, majd onnan kerül szétosztásra a GDP 50 százaléka. Ez sok. Többek között pedig a korrupció melegágyát is jelenti. Le kellene vinni ezt az arányt 40-45 százalékra.

hvg.hu: Nem akarok Önnel vitatkozni, de az állam szerepvállalását másképpen értelmezik a skandináv országok, és másképpen például az Egyesült Államok. Az előbbiek lakossága hajlandó több adót fizetni, ha ezért szociális biztonságot vásárolhat.

A. M.: Nem is akarunk egységes receptet ajánlani, tudatában vagyunk, hogy országonként különböző jelentőséget tulajdonítanak a szolidaritásnak, illetve a versenynek. De például Sarkozy franciaországi népszerűsége arra utal, hogy a franciák is váltani akarnak, rájöttek, hogy a globalizáció korában versenyképesnek kell lenniük. Magyarország vonatkozásában azt látom a legnagyobb veszélynek, hogy miközben a többi uniós tagország gyorsítja a növekedést, Magyarország nem használja ki ezt a történelmi esélyt, és lemarad. Igen, szorgalmazzuk az egészségügyi reformot, de a végső cél, hogy a betegek hatékony, átlátható rendszer keretében jobb ellátást kapjanak. Sajnos, úgy tapasztaltam, a reformvita most arra az egyetlen témára redukálódott, hogy legyenek-e magánbiztosítók, vagy ne.

hvg.hu.: Azért többről van szó: mi legyen azokkal, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy profitorientált biztosítókhoz szerződjenek, vagy akik például krónikus betegségük miatt kiesnek a rostán?

A. M.: Nyilvánvaló, hogy az állam senkit sem hagyhat magára szociális helyzete vagy betegsége miatt. És az is egyértelmű, hogy ahány ország, annyiféle helyi sajátosság érvényesül az átalakításnál. A nyugdíjreformot, azaz a nyugdíjkorhatár emelését, az indexelés megváltoztatását, a nyugdíj arányának az eredeti keresethez képesti csökkentését (úgynevezett replacement rate), a rokkantsági szabályok megszigorítását sem valamilyen antihumánus szenvedély által vezérelve szorgalmazzuk, hanem azért, mert az elöregedő lakosságon belül egyre kisebb az aktív keresők aránya. A mai rendszer életben tartása egyszerűen lehetetlen. Az állami nyugdíjak mellett az öngondoskodásra kell berendezkedni. Komolyan tartunk attól, hogy amennyiben Magyarország nem vezeti be a szükséges reformokat, 10-15 év alatt a térségben sereghajtóvá válik.

-rr-