Dávid Ibolya és pártja – önmeghatározásuk alapján – békés, normális, középre húzó tényezők. Ugyanakkor az MDF jelen pillanatban a belpolitika megosztó faktorainak számát növeli. A törvényhozás legkisebb pártját a jobboldali „nagy mostohatestvér” hívei minimum utálják, és árulónak tekintik, a kormánypárti bázis viszont egyre növő szimpátiával tekint rájuk. Nem volt ez mindig így. 1998 őszén, amikor Dávid igazságügyérként megtagadta a Göncz Árpád által Kunos Péter elítélt bankvezetőnek adott kegyelem ellenjegyzését, például épp fordítva. Mindazonáltal a jelenleg évtizedes népszerűségi csúcson álló Fórum – úgy tűnik – kivár, gondolja, van még idő reálisan számot vetni a céljai megvalósításához (vagyis kormányra jutásához) elengedhetetlen koalíciós opciók, szövetségkeresési alternatívák tisztázásával. De gyorsan eljön az idő, mikor az ilyesfajta halogatás luxussá válik.

A KDNP-ről tudjuk, csakis Orbánékkal hajlandó leszerződni, az SZDSZ-nél sem kérdés, hogy a szocikkal marad-e, ha újra nyernének. De az MDF? A jobboldali koalíció 2002-es veresége után sokan gondolták, a Fórum különutassága nem lesz sokkal hosszabb életű, mint a Békejobb. Valami olyasféle gyanú is felmerülhetett ezzel kapcsolatban, hogy az egész csak színjáték. Dávid a „rugalmas elszakadás” szimulálásával javítja tárgyalási/osztozkodási pozícióit. A nagyobbik ellenzéki párt megijed, hogy fegyvertársa dezertálásra – illetve renegát átállásra – készül, így pár bónusz listaeleji hellyel visszacsalogatja. De aztán – az uniós választáson történt küszöbugrás reakciójaként – megalakult a Lakitelek Munkacsoport, de a pártelnökkel szembeni törekvéseikre válaszul kipurgálták a „nyugodt erő” berkeiből a Fidesszel való közös indulásban gondolkodókat.

Valahol mind a két félnek igaza volt: egy pártnak természetesen joga van ciklusközi irányváltásra. Vezetői mondhatják, a másik féllel való kooperáció helyett ezúttal az önállóság mellett döntünk. De a frakció Nemzeti Fórumba átment tagjai is érvelhettek úgy, őket egyéniben/pártlistán a Fidesz támogatásával szavazták be a parlamentbe, így a voksolók közvetve a jobboldali egységre adták támogatásukat. A dologból így nemigen lehetett más, csak kenyértörés.

A legutóbbi törvényhozási választást megelőző hónapokban végképp elmérgesedett a két akkori és mostani ellenzéki párt viszonya. Fórumos zsarolási vádakra – lásd a Bagó kontra Romsics ügyet – az a viszontvád érkezett Fidesz-holdudvari körökből, hogy MSZP-közeli nábobok kilóra megvették a teljes pártot. Gondolván itt Leisztinger Tamásra és a Tisztelet Társaságára. De – mindezek dacára – korántsem biztos, hogy amennyiben tavaly áprilisban nem a szocialisták, hanem a Fidesz szerez relatív többséget, akkor se lehetett volna szó bármiféle együttműködésről.

Ne abból induljunk ki, hogy a két, a politikai stadion jobb térfelén focizó csapat nyilvánosság előtt kígyót-békát mondott egymásra. Az MSZP és a SZDSZ, a Fidesz és a Kisgazdapárt is ugyanezt tették a rendszerváltás utáni politikai bozótharcok némelyik fázisában, aztán mégis közös hangot találtak a hatalomba jutás érdekében. Ugyanakkor manapság immár ama szcenárió is felmerült, hogy a szocialisták bizonyos politikusai esetleg az explicit léc alá süllyedő, netán túl konfliktusvállaló SZDSZ-szel csereszabatosnak vélik a Fórumot. És hát erre se igen mondhatjuk, hogy az kérem, ki van zárva.

Egy biztos, aki jelen pillanatban Dávid Ibolya pártjára adná ajánló-és szavazócéduláját, nem tud(hat)ja, mit vásárol be ezzel, melyik nagypárt - hatalomra jutási/hatalmon maradási - esélyeit segíti indirekt ezzel. Az MDF jelen pillanatban zsákbamacska-párt. Ha rá voksolunk, nemigen lehet megmondani, ugyan melyik oldalt erősítené koalíciós társként. Hasonlóképp talányos a párt 13 pontja. Amely – hevenyészett programvázlatként – egyszerre csökkente/mérsékelne teljes közteherfajtákat. Köztük olyanokat (pl. örökösödési illeték, iparűzési adó) melyek jelen pillanatban a büdzsé gerincének csigolyáit adják. Ugyanakkor tetemes közkiadásokat vállalna (egy új közintézmény, a Tiszta Kezek Testületének és Hivatalának felállítása, plusz a kutatás-fejlesztés támogatásának fokozott priorálása.) Vagyis bevételt csökkent és kiadást növel. Ugyan miből? Nyilván csak más kiadások lefaragásából. Hogy melyekéből, arra nyilván ugyanúgy nem kapunk egyhamar választ, mint a koalíciókötési dilemmák firtatására.