Sárközi Mátyás

A könyvecske szerzője hivatkozik Krúdy Gyulára, aki szerint „ez a legpestibb utca”. A nagy író jól ismerte a környéket, hiszen maga is itt lakott, a ma is álló Pekáry-házban, itt élte viharos házasságát egy rabbi költői és hírlapírói pályára tévedt leányával, négy gyermeke anyjával. A Király utca a 18. század végétől jelentősen hozzájárult a város gazdasági fellendüléséhez, ugyanis a városfalon kívül itt telepedtek meg először azok a kereskedők, akik munkát adtak a később érkezetteknek, s tőlük származtak azok az anyagi források, melyek hozzásegítették Budapestet, hogy a 19. század végére világváros legyen. Az utca (illetve tágabb értelemben a körülötte lévő városrész) egyben az asszimiláció kohója volt. A nyelv az 1880-as években váltott át németről magyarra, s szinte egyidejűleg egy addig ismeretlen, sajátos ízű, sokszínű nagyvárosi kultúra jött itt létre. .

Egymás mellett éltek itt az elmagyarosodott németek, szlovákok és zsidók, és a többséget az utóbbiak alkották. Sárközi Mátyás így jellemzi a környéket, érintve a társadalmi mobilitás napjainkig izgató témáját: „1900-ban a Király utca lakosságának a hetven százaléka zsidó volt. Jó néhány százalékban csiszolatlan modorú, egyszerű emberek, akik nagy szegénységből jöttek. S lám, ebből a kétes egzisztenciájú tömegből sarjadtak nemzedékekkel később bankárok, magyar nemessé avanzsált milliomosok, Nobel-díjas büszkeségeink, írók és művészek, jeles jogászok és orvostanárok.”

Mégsem állja meg a helyét, hogy Pestnek ez a része „zsidónegyed” volt, ahogy ezt az „Óvás” egyesület vezetői állítják. Tény, hogy ezen a vidéken valóban sok zsinagóga épült, melyeknek egy része ma is működik, és Király utca volt nyilas kormányzat által 1944 december elején kijelölt gettó határa. Mégis találóbb úgy definiálni, hogy „kereskedőnegyed- sok zsidó vonatkozással”, hiszen a szegregáció önkéntes volt, és sohasem teljes. Az itt élők, főként albérlők és ágybérlők, átmeneti jellegűnek tekintették itteni tartózkodásukat. Pesten - középkori előzmények híján - nem lehet a szó hagyományos értelmében vett zsidónegyedről beszélni, úgy, mint Prágában vagy Krakkóban.

Király utca © Bíró Csongor

Mindennek természetesen a rekonstrukció miatt van jelentősége, mellyel Sárközi is visszatérően foglalkozik. Megállapítja, hogy a Király utcában és környékén az utóbbi fél évszázadban nagyarányú lakosságcsere ment végbe: a zsidó lakók lényegében eltűntek, viszont nagy számban jelentek meg a cigányok, illetve kínaiak és arabok. Utóbbiakat szolgálja az utca 28-as számú házában működő egykori zsidó imaterem, ahol „most a Hanif kulturális alapítvány működik az iszlám tanok terjesztésére”. Ami a cigányokat illeti, a szerző szeretné, ha minél előbb a 19. századi zsidókéhoz hasonló fejlődésen mennének keresztül, bár a felsőoktatás jelenlegi viszonyai között nehéz pontos választ adni kérdésére: „Mikor kupálódnak ki a romák?…Századunk melyik esztendejében éri el a népességben jelenleg általuk képviselt hat százalékot a romák aránya az egyetemeken?”

Ha zsidó lakók híján zsidónegyedként nem rekonstruálható a Belső-Erzsébetváros, mit kezdjenek vele a városépítészek és a befektetők? A fővárosi önkormányzatnak szemmel láthatóan nincs egységes, kialakult koncepciója a sorsáról, hiszen régi funkciója felett eljárt az idő, és nem lehet többé a kereskedelem központja sem.

Senki sem tudja, pontosan, milyen céllal, de a Király utca mögötti területeken folyamatosan bontanak, óriási üres telkeket alakítanak ki, s csak találgatni lehet, milyen lesz a felépülő régi-új városrész arculata. Ez az oka annak, hogy, az egykori főutca rekonstrukciója egyelőre teljesen sikertelen, nem is hasonlítható a Belső-Ferencváros ütőerévé vált, kulturális és vendéglátó funkciót kapott Ráday utcáéhoz. Talán nem járt messze az igazságtól a Király utca 40. ház bontása ellen tiltakozó városvédő aktivista, amikor az idén februárban arról beszélt egy tüntetésen, hogy „egyes kerületi potentátok szűk utcákban nyolcemeletes bérpaloták építését engedélyezik, spekulánsok terveire bólintanak rá, félresöpörve a városszépészeti szempontokat”. A tiltakozó fiatalemberbe a rendőrök belefojtották a szót, és a gyülekezési törvény megsértése miatt bilincsbe verve elvezették.

Király utca © Bíró Csongor

Sárközi Mátyás kis terjedelmű könyvében, mely a Kortárs kiadó Phoenix könyvek sorozatában jelent meg, üdítő keverék formájában találhatók meg az újságírás klasszikus műfajai: van benne könnyű kézzel megírt riport, tárca, publicisztika, kuplészöveg, irodalom-, színház és várostörténeti szakcikk. Mindez azt a tömérdek hangulatot, ízt és szagot idézi fel, melyet a Király utca nemzedékeken át árasztott, legutoljára még e sorok írójának is, aki már az ötvenes években, gyerekként járt rajta, a Liszt Ferenc téri könyvtárba, majd a tánciskolába menet.

Jó érzés arra gondolni, hogy Sárközi Mátyás kötete megőriz valamit abból, amit a borítón látható légi felvételből nem lehet kivenni, s félő, hogy mindörökre elenyészik. Talán az egykori reklámszöveg sem merül feledésbe: „Én csak Hermes maláta gyermektáp-kétszersültet és piskótát eszem. Erőt ad! Vért képez! Gyártja Glazner Miksa, Király ucca 56.”